Nagy a zavar a fejekben nyugdíjügyben

Az egészségügy mellett a nyugdíjrendszer átalakítása vált az utóbbi időben a közgazdászok egyik kedvelt témájává. Többek szerint mihamarabbi beavatkozásra van szükség a nyugdíjkassza fenntarthatósága érdekében. Mennyire sürget az idő, milyen mély beavatkozást kell végrehajtani?

- A nyugdíjrendszer fenntarthatóságát nem néhány éves távlatban érdemes vizsgálni, azonnali beavatkozásra nincs szükség. Arra viszont igen, hogy az előkészítő munkálatokkal folyamatosan haladjunk, amint az történik is a nyugdíjkerekasztal keretei között. A viszonylag jobb eséllyel belátható két évtizedes perspektívában a nyugdíjrendszer egyensúlya fenntartásának kulcskérdése, az egyensúlyt nyugdíjszakmai szempontból leginkább adekvát módon szolgáló megoldás véleményem szerint egy, a 2010-es évek második felétől a 2020-as évek második feléig lebonyolítható korhatár-emelési program, amely a mai korhatárt fokozatosan, három évvel emelné meg. Ez (a magánpénztári tagdíjfizetés miatti bevételkiesés hatását nem számítva) a következő mintegy húsz évben lényegében biztosítani tudná a nyugdíjrendszer egyensúlyát. Úgy gondolom, a korhatár, illetőleg annak ütemezett és megfelelő átmenetet biztosító emelése függetleníthető más nyugdíjintézménytől, tehát ezt célszerű "mindentől" függetlenül kezelni. Természetesen az ütemezésnél - minimum célként kitűzve a függőségi ráta szinten tartását - figyelemmel kell lenni a várható élettartamra, illetve életkilátásokra is - fejtette ki Barát Gábor, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója a Napi Gazdaságnak adott interjújában.

- Az utóbbi időben napvilágot látott különféle reformterápiák egyben megegyeznek: csökkenteni kell a járulékokat. Hogyan hozható ez szinkronba a nyugdíjkassza finanszírozhatóságával?
- Megmondom őszintén, sokszor csak kapkodom a fejem a különböző, túlnyomórészt egyoldalú ötletek kapcsán. Érthető a járulékcsökkentésre irányuló igény, de a közbeszédben forgó mértékek már messze nem megalapozottak. Egyes szakmai műhelyekben szinte csak az élőmunkát terhelő költségek lefaragásában látják a versenyképesség javulásának, a foglalkoztatás bővítésének zálogát. Ezt a problémahalmazt nem lehet ennyire leegyszerűsítve kezelni. Elég arra utalnom, hogy a járulék jogintézménye mögött befizetéssel megalapozott ellátási jogok keletkeznek. Aki járulékcsökkentésről beszél, annak mondania kellene valamit az ellátási, adott esetben például a nyugdíjfedezetre gyakorolt hatásról is. Az ellátórendszer finanszírozási egyensúlyát biztosítani kell.
A nyugdíjrendszerben objektív okok miatt és alkotmányossági szempontokra is tekintettel rövid távon érdemleges kiadáscsökkentést nem lehet elérni, de nincs is szükség rá. Azon azonban gondolkodni kell, hogy hosszabb távon, 2025-2030 után - az egyes új kihívásokra is választ adva -, a megváltozott társadalmi, gazdasági helyzethez is igazodóan milyen változtatásokkal, adott esetben egy, a maitól eltérő nyugdíjformulával lehet biztonságosan finanszírozni a nyugdíjrendszert - természetesen megfelelő, a szociális biztonságot alapjaiban garantáló színvonalon. Azt fontosnak tartom leszögezni, hogy a nyugdíjkiadások GDP-arányos szintje jelenleg inkább alulról, semmint felülről közelíti a nemzetközi átlagot, ezért az ellátórendszer színvonalát nem tartom indokoltnak csökkenteni.

- Változhat a központi költségvetés forráspótló szerepe a jövőben?
- A sokak által igényelt járulékmérték-csökkentésre megoldást jelenthetne a központi költségvetés finanszírozási szerepvállalásának növelése és normatívvá tétele. Vagyis a szükséges források biztosításában nőne a nem bérarányos és - értelmes keretek között - csökkenne a bérarányos elvonások szerepe. Például úgy, hogy a központi költségvetés a fogyasztás után elvont adóbevételeket egy esetleges járulékcsökkentés miatti kiesés pótlására, normatív finanszírozás keretében biztosítja a Nyugdíjbiztosítási Alapnak. Természetesen mindez nem változtatná meg a kötelező nyugdíjrendszer alapkarakterét, a járulékfizetési kötelezettségre épülő, az azok által keletkeztetett személyes nyugdíjjogokat garantáló biztosítási rendszert.
Az 1997-ben eldöntött nyugdíjreform bevezetésekor alapelv volt (az államháztartási törvénybe is beépült), hogy az emiatt keletkező forráskiesést a központi költségvetésből pótolni kell; a kiesés nem vezethet járulékmérték-növeléshez, illetve az ellátórendszer szűkítéséhez. Jelenleg azonban a reform finanszírozási feltételeihez képest 1,5 százalékponttal alacsonyabb a járulékmérték - közben ellátásbővítő intézkedésekre is sor került. Az idei járulékemelések nem javítják az egyensúlyi helyzetet, mert a többletforrást teljes egészében leköti az Egészségbiztosítási Alapból átvett III. korcsoportos rokkantsági nyugdíjak és a kapcsolódó hozzátartozói ellátások finanszírozása.

- Hogyan hatottak a nyugdíj-megállapítási kérelmek alakulására a 2008-tól változó szabályok?
- A korábbi évekhez viszonyítva ez év első hónapjaiban érzékelhetően csökkent az igények száma. Aki 2007 végéig megszerezte a jogosultságot, az elment nyugdíjba (erre vonatkozó igényét legkésőbb 2008 első félévéig terjesztheti be). A változtatások nyugdíj-politikai célja a tényleges nyugdíjba vonulási korcentrum emelése volt a korai nyugdíjak, kiemelten az előrehozott öregségi nyugdíj jogosultsági feltételeinek módosítása útján, amivel minden szakember egyetért.
Említést kell még tennem a 2008. január 1-jétől hatályos új jogintézményről, a rehabilitációs járadékról. Még elemzésre váró okok miatt tény, hogy a vártnál kevesebb az egészségkárosodásra, ezen belül a rehabilitációs járadékra való jogosultságot megalapozó igény, illetve határozat. A képhez azonban hozzátartozik, hogy az egyéb jogszabályváltozások minőségileg új feladat elé állították az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság igazgatási szerveit.

- Mit gondol a különböző nyugdíj-kalkulációs módszerekről, például az egyéni nyugdíjszámláról, amit már politikusok is alternatívaként emlegetnek?
- Azt, hogy keverednek az "egyéni nyugdíjszámla", az "egyéni számlás nyugdíjrendszer", az "öngondoskodás", a "befizetésekkel arányos nyugdíj" fogalmak. Az egyéni nyugdíjszámlát sokan egy sajátos nyugdíjrendszernek képzelik el és ennek alapján egyéni számlás nyugdíjrendszerről beszélnek. A számla bevezetésétől a járulékok és a járadékok közötti szorosabb kapcsolat megteremtését, a biztosítási elv korábbinál sokkal erőteljesebb érvényesülését várják, ami hozzájárulhat a nyugdíj-finanszírozás egyensúlyához is. Az egyéni nyugdíjszámla azonban nem nyugdíjrendszerre, hanem nyilvántartási rendszerre vonatkoztatható fogalom. Meg kell különböztetni az egyéni számla és az egyéni nyilvántartás fogalmát. Az egyéni számla az egyéni nyilvántartásnál azzal több, hogy az egyéni befizetéseket is (folyószámlaszerűen) tartalmazza. A mai magyar járulékrendszerben (amely a társadalombiztosítási nyugdíj anyagi jogi rendszerét követi) foglalkoztatói szinten történnek a befizetések, egyénre szóló befizetés nincs (és nem is kell). A jelenlegi rendszer ezt nem igényli. Az egyéni nyilvántartásban a nyugdíj-biztosításban részt vevő személyek - több évtizedes időszak alatt fokozatosan - megszerzett és felhalmozódó nyugdíjjogaira (szolgálati idő, járulékfizetés) vonatkozó információk személyenként, a megkívánt adattartalommal, egységes rendszerben gyűlnek. A magyar állami nyugdíj-biztosítás nyilvántartási rendszere megfelel ezeknek a követelményeknek. Persze jobb lenne, ha már működne a régóta tervezett, de a fejlesztési források hiánya miatt halasztódó új típusú kiértesítési rendszer, ami lehetővé tenné a biztosítottak számára a halmozódó jogosultságok követését, ezzel segítve a biztosítotti tudat kialakítását - akár a járulékfizetési hajlandóság növelését.
Szerintem a nyugdíjrendszerre magára kell pontosan definiált szakmai célokat, tartalmi jegyeket, követelményeket megfogalmazni, s ennek alapján választani a lehetséges nyugdíjmodellek (például felosztó-kirovó, vagy tőkésített finanszírozású, ellátás- vagy befizetésmeghatározott rendszerek) közül, s ehhez kell hozzárendelni az adekvát nyilvántartási rendszert. Én személy szerint az ellátásmeghatározott rendszer híve vagyok, a nyugdíj-biztosítási elveknek, a finanszírozhatóságnak és a leendő nyugdíjasok érdekeinek szem előtt tartásával. Természetesen a befizetésmeghatározott (NDC, eszmei tőkeszámlás) nyugdíjrendszernek is sok híve van, és megmondom őszintén, hogy önmagában, a szükségszerűen jelentkező kockázatok bemutatása nélkül valóban "jól eladható". Pedig utóbbi rendszer a leendő nyugdíjasokat kiszolgáltatottabbá teheti a nyugdíjba vonulás időpontjában egy, a későbbiekben esetlegesen előálló nehéz finanszírozási helyzetben (amelyet nem lehet kizárni és bármilyen nyugdíjformulánál szembe kellene nézni vele).

Úgy gondolom, hogy a nemzetközi tapasztalatok szintén óvatosságra intenek egy lehetséges nyugdíjformula-váltással kapcsolatban. A belátható időtávon belül nem értenék egyet a jelenlegi - természetesen a szükséges módosításokkal korrigált -, ellátásmeghatározott rendszer felváltásával. Hosszabb távon azonban nekem rokonszenvesek azok az értékek, amelyek például a pontrendszeres nyugdíjrendszerre jellemzőek - a biztosítási elvet a mainál következetesebben, minden tekintetben arányos joggyűjtéssel és transzparensebb módon érvényesítik.