Antibiotikumok: már recepten is hatnak?

Az Unió prevenciós és járványügyi szervezete (ECDC) 2001 óta az ú.n. ESAC-projekt keretében figyeli harmincnégy, főképpen európai ország antibiotikum-fogyasztását. Németországban kevesebbet írnak fel ezekből a szerekből, mint az EU más államaiban – derül ki a Stern cikkéből.

A lap a hírrel kapcsolatban megszólaltatja Winfried Kernt, a freiburgi egyetemi klinika professzorát, aki egyebek mellett okát adja, miért vesz részt intézménye a költséges, és immár sokadik éve folyó projektben. Kern szerint ezt egy jól látható tendencia indokolja: mind több antibiotikum bizonyul hatástalannak. A kórokozók egyre inkább ellenállóvá válnak a hatóanyagokkal szemben, néhány baktérium pedig egész egyszerűen „hozzáférhetetlen" a számukra.

A gyógyszeripar, úgymond, az elmúlt néhány évben alig fejlesztett ki úja készítményeket, a medicinának tehát azzal kell boldogulnia, ami a rendelkezésére áll. Az által – így Kern –, hogy vizsgálják, hogy az orvosok miből mennyit írnak fel, remélhetőleg megakadályozható, hogy további antibiotikumok váljanak használhatatlanná.

A professzor röviden utal a kórokozók túlélési stratégiájára: meglehetős gyorsasággal változtatják genetikai struktúrájukat, és vagy cserélgetik egymás közt a „hasznos" géneket, vagy örökítőanyaguk spontán átrendeződése révén jutnak evolúciós előnyökhöz. Erre akkor van módjuk, ha a beteg nem a megfelelő hatóanyagot kapja – vagy pedig nem elégséges mennyiségben, esetleg túlságosan rövid ideig. A mikrobáknak ráadásul az olykor a legelemibb higiénés gyakorlatot mellőző orvosi és ápolói kar is segédkezet, konkrétan: mosatlan kezeket nyújt.

Egyre több a legyengült immunrendszerű páciens, egyenes arányban azzal, ahogyan nő a kemoterápiában részesülők, az átültetett szervekkel élők, és a cukorbetegek száma.

Ha egy gyerek tüdőgyulladásban betegszik meg, általában az ú.n. makrolid antibiotikumokkal kezelik, ha azonban ez otthon történik, a kúra idő előtti befejezése nyomán rezisztens túlélő coccusok tenyészhetnek ki. Ezek azután a szervezetben maradva várják a kedvező alkalmat, hogy ismét megbetegítsék a hordozót.

Németország mindenesetre a maga antibiotikum-fogyasztásával a mezőny utolsó harmadában foglal helyet – a toplistások a dél-európai országok, az élen Görögországgal –, a német antibiotikum-kezelések egynegyede azonban Kern szerint még így is felesleges. A betegek, állítja a freiburgi kutató, eleve azzal a szándékkal keresik fel az orvost, hogy antibiotikumot íratnak fel maguknak, mert nincs idejük vagy türelmük várni egy-két napot, amíg „maguktól" is enyhülnek tüneteik. Sokan semmi módon nem akarnának hiányozni a munkából. Mindennek következményeképpen gyakori, hogy a gyógyszerek mindössze néhány órával hozzák előbbre a gyógyulást.

Kern szerint helyesebb volna, ha a németek előnyben részesítenék az olyan házilagos terápiákat, mint az orröblítés vagy „egy jó nagy alvás", és ha ezekről az orvosoktól is megkapnák a megfelelő felvilágosítást. Az orvosok maguk is tájékozódhatnának jobban, például az új rezisztencia-jelenségek és aktuális vizsgálatok-kutatások felől. A betegek jól tennék, ha nem tartanának igényt antibiotikumokra minden egyes megfázásuk vagy orrmelléküreg-gyulladásuk alkalmával.

A páciensek az antibiotikumok olykori nélkülözhető voltát leginkább úgy tapasztalhatják meg, véli a tudós, ha előre, még egészséges állapotukban ellátják őket antibiotikum-receptekkel, amelyeket – láss csodát! – rendszerint csak akkor váltanak ki, ha már valóban szükségük van a szerekre. Elég, ha ezt csak huszonnégy órán át halogatják, ennyi idő alatt ugyanis a tünetek rendszerint enyhülnek. Kern szerint e módszer alkalmazásával [a ténylegesen kiváltott] antibiotikum-rendelések száma 30-50 százalékkal csökkenne.

Az ESAC honlapja szerint Magyarország antibiotikum-fogyasztása körülbelül a vizsgált országok átlagának felel meg.