Lehet, hogy a kórházbezárások felelősségét az államtitkárra akarják hárítani?
Információk szerint eldőlt, hogy az új önkormányzati törvényben államosítani tervezett egészségügyi intézmények - kórházak és szakrendelők - felügyeletét a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI), pontosabban ennek a minisztériumi háttérintézménynek az irányításával létrejövő betegszervezési központok kapják meg. Így megvalósulhatnak a Semmelweis Tervben leírtak: 8 térségre bontják az országot, ezeken a földrajzi egységeken belül szervezik meg a helyi lakosság ellátását, amelynek irányításához állami intézményrendszert hoznak létre.
Az utóbbi hetekben leplezetlen kormánypárti belharc alakult ki a kérdés körül, néhány hete még arról lehetett hallani; a miniszterelnök is a kormányhivatalokra bízná ezt a feladatot. Egyáltalán nem tudni, hogy a Fidesz-frakcióban ülő sok-sok önkormányzati politikus miért mondhatott le települése korábban akár tüntetésekkel is védett intézményeiről, és az sem világos, miért látták jobbnak, hogy egy új minisztériumi intézményhálózat vegye át a tulajdonosi jogokat, mint ha a már készen lévő megyei kormányhivatali apparátushoz kerülnének.
Értesülések szerint egyetlen racionális oka lehet ennek: a tervezett kórházbezárási hullám felelősségének Szócska Miklósra hárítása. Egy központi tulajdonban levő, így kizárólag a kormány által befolyásolható intézmény-rendszert sokkal könnyebb átalakítani, vagyis nem helyi szinten kellene minden egyes kórházbezárásról szóló döntés esetén megvívni a harcot. Erre rímel Lázár nyilatkozata is: "koncentrált, jól fegyelmezett, partikuláris érdekeken kívüli irányítás kell az egészségügyben." Eddig ugyanis a helyi önkormányzatok akadályozták meg a kórházak számának csökkentését, mostanra azonban - főként a kormányfő hétfői bejelentései alapján - már mindenféle helyi érdek feledésbe merül. Csakhogy az utóbbi évek ellenzéki populizmusa miatt a Fidesz nem vállalhatja fel e döntés felelősségét, így vélhetően muszáj volt bűnbakot találni.
Szócska előnybe került?
A Népszabadság információi szerint a tegnapi kormányülés során a miniszterek jóváhagyták azt a szakállamtitkárság által készített jelentést, amely az egészségügyi intézmények államosításával kapcsolatos teendőket foglalta össze. A tervek szerint - az alapítványi és az egyházi intézményeken kívül - valamennyi kórház és szakrendelő a szakállamtitkárság felügyelete alá kerülne, a hozzájuk tartozó vagyonnal együtt.
Úgy tűnik, abban a korábbi vitában, amely arról szólt, hogy a kormányhivatalok vagy a szakállamtitkárság legyen-e a kórházak gazdája, az előny tehát most az államtitkárságnál van. Ugyanakkor még mindig megjósolhatatlan, hogy az intézmények egyből az államtitkárság alá kerülnek-e, vagy előbb még a kormányhivatalokhoz, ahogyan arra a közigazgatási tárca államtitkára, Szabó Erika egy nyilatkozatából következtetni lehet. Az államosítás kereteit ugyanis az új önkormányzati törvény határozza majd meg, ennek szövegét pedig még alakítják.