Évente 30-35, potenciálisan veszélyben lévőt ment ki a Balatonból a mai napig karitatív alapon működő csoport.
Az idei évben kiemelkedő figyelemmel és lendülettel készültünk a szezonra, ennek következtében több beruházásunk megvalósult, és a mentőhajót tudtuk fejleszteni egy szonár berendezéssel, amivel eltűnt víz alatti tárgyak, illetve személyek keresése is lehetővé válik – mondta Molnár Máté, a Keszthely Vízimentő Közhasznú Egyesület elnöke a sonline.hu-nak.
– A napokba megérkezett egy félautomata defibrillátor, ami a mentőhajó részét képezi, tehát ha az adott szituáció úgy kívánja egy strandon, akkor a mentőhajó jó esetben gyorsabban oda tud érni, mint egy közúti mentő, s azonnal be tudunk avatkozni, ha szükséges. Az Egyesület, hogy az ügyeleti szolgálatot zökkenőmentesen teljesíteni tudja beruházott egy, a mai kornak megfelelő légkondicionált ügyeletes konténer kialakításába. A tagság jelenleg 32 főből áll, ebből 18-an mentéskor is bevethetőek. Folyamatos tréningekkel tartjuk frissen a tagságot, minden szerdán házon belüli foglalkozást tartunk a vízimentéssel, illetve a technikai vízimentéssel kapcsolatosan.
A Keszthelyi Vízimentő Közhasznú Egyesület volt a Balatonon az első olyan csoport, amely kizárólag vízimentő ellátásra szerveződött, és mind a mai napig karitatív alapon működik. 1990-től egyesületi majd 1999-től közhasznú egyesületi formában végzik tevékenységünket. Mentő tevékenységük során évente 30-35, potenciálisan veszélyben lévőt mentenek ki a Balatonból. A tagság az évek során mentő és segély kikötőt és bázist épített ki Vonyarcvashegyen. Jelenleg 2 mentőhajóval dolgozik a 38 fős felnőtt tagság, elsősorban a Balaton nyugati-medencéjében. Működésük költségeit tagságunk és pártoló tagságuk, valamint a vízi rendezvények biztosítása és az eszközmentési feladatok biztosítják.
További részletek a teljes cikkben