Vészhelyzetben a mentők

Dr. Breitenbach Géza, az Észak-magyarországi Mentőszolgálat regionális orvos-igazgatója elmondta, „az utóbbi években megszaporodtak a beteghez érkező orvosok, ápolók elleni támadások. Ezért vágtunk neki az első térségi kutatásnak. Ez a mentősök elleni támadásokat elemzi. Az okokra, összefüggésekre voltunk kíváncsiak.".

A kutatásvezető közölte, a vizsgálatban arra kérték a régió mentőseit, hogy valamennyi őket ért támadást és azok körülményeit regisztrálják. A kérdőívek adatai alapján az évi több mint 160 ezer mentésből 37 alkalommal érte agresszió a mentősöket, a hívások arányában ez nem is sok. A mentősök szerint viszont munka közben - amikor amúgy is nagy a feszültség - már a támadás lehetőségének tudata is elviselhetetlen.

A fehér köpenyesek elleni támadás zöme lakásban történt, és a leggyakrabban a zavart tudatú beteg támadt az orvosra, ápolóra. Előfordult, hogy a segítséget kérő mindössze a vesegörcsének az enyhítését akarta elérni a mentők riasztásával, de miután a helyszínre érkező orvos inkább kórházi ellátást javasolt, a beteg megütötte és a fájdalomcsillapító dózis növelését követelte.

A fájdalommal, szorongással küzdő emberrel szemben nem jogos elvárás, hogy mindig úriemberként viselkedjen. A vizsgálat egyik érdekes megállapítása, hogy a „támadók" gyakran a kiérkezési időt találják túl hosszúnak. Előfordult, hogy a hívást fogadó diszpécser stílusát érezték arrogánsnak, és ezt torolták meg a helyszínen. A támadásoknak csak a kisebb hányada végződik azzal, hogy a végén a mentős is orvosi ellátásra szorul. Breintenbach Géza szerint az ellátóknak nincs túl sok eszközük a védekezésre. A kutatásból az derült ki, hogy az esetek többségében „jó szóval" próbálták leszerelni a támadókat, de ez nem túl hatékony. Érdekessége a hazai kutatásnak, hogy az esetek többségében, még ha van is „nézőközönség", csak a rendőrök segítenek a megtámadott mentősöknek.