-
Elloptak egy autót a Fejér megyei mentőktől
2022.01.10A 23 éves autót egy parkolóból lopták el, a két oldalán látható mentőembléma és a kéklámpa ellenére.
-
Megkapta a szegedi egyetem a Kaáli Intézetet
2022.01.10Arról, hogy az alapítványi formában működő Szegedi Tudományegyetemé lett az állami tulajdonban lévő Kaáli Intézet, egy tavaly év végi törvény rendelkezik.
-
Így vannak most a hat adaggal oltottak
2022.01.10A vakcina felvétele után 48 órával hőemelkedésen kívül az összes oltási reakció megszűnt náluk – áll a tájékoztatásban.
-
Pénzügyminisztériumi felügyelet alá vonták az OMSZ gazdálkodását
2022.01.10A Népszava információi szerint dr. Korózs Tamás kontrollálja majd a mentőszolgálat gazdálkodását.
-
Tízszer több fertőzött lehet, mint akit megtalálnak
2022.01.10Falus Ferenc: Tízszer több fertőzött lehet Magyarországon, mint amennyit a hatóságok közölnek.
-
Ennél az orvosnál a gyerekek is részt vehetnek szüleik kezelésében
2022.01.10Sokat segíthetünk a gyerekeknek abban, hogy csökkenjen, vagy ki se alakuljon bennük a zsigeri rettegés tőlünk, fogorvosoktól.
-
Kardiológiai szakrendelés is helyet kap Tiszafüreden
2022.01.10A tervek szerint már januárban elérhető lesz a szolgáltatás, egyelőre heti egyszer, amit később szeretnének bővíteni.
-
Világstatisztika: 303 millió fertőzött, 5,479 millió áldozat
2022.01.08Egy nap alatt több mint 2,8 millióan fertőződtek meg a világ 192 országában.
-
HIDEG NAPOK JÖNNEK
2022.01.08„Bevallom, azt vártam, hogy a kormány most rálép a fékre” – dr. Szepesi András jegyzete.
-
A világháború óta nem fogyott úgy a magyar, mint 2021-ben
2022.01.08Több mint 150 ezer magyar halt meg 2021-ben – annyi, mint 1945 óta soha.
-
Új gyógymódot találtak a Crohn-betegség kezelésére
2022.01.08Az új módszer csaknem duplájára emeli a Crohn-betegeknél a tartós gyógyulás esélyét.
-
A praxisközösségektől az ügyeleti piloton át a finanszírozásig
2022.01.08A praxis orvosa megkapja a teljes bértámogatást, de az asszisztencia semmit, pedig a pluszfeladatok nagy részét ők végzik majd.
-
Nem címkézték át a decemberi szavatosságú Pfizer vakcinákat
2022.01.08Háziorvos: „Az NNK-nál azt mondták, hogy meghosszabbították a lejárati időt. Persze nekünk nem szóltak”.
-
Túladagolták a vakcinát egy budapesti kórházban
2022.01.08A túladagolás a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben történt, információk szerint összesen 12 oltakozó érintett.
-
Így alakultak az orvosi bérek 2010 és 2022 között
2022.01.08Az orvosi béremelés mellett befejeződött az egészségügyi szakdolgozók négylépcsős béremelése is.