-
A TEVA újabb kutatási központot fejleszt ki
2005.12.28Indiai klinikai kutatóintézetek, és biotechnológiával foglalkozó cégek körében keres partnert a TEVA az indiai főváros egyik külső negyedében működő központjához.
-
Állóháború Nyíradonyban
2005.12.28Néhány hete kitört a balhé Nyíradonyban az orvosok ügyeleti munkájának finanszírozása miatt. A jóval korábban kezdődött vita során egy orvossal szerződést bontottak, a polgármester feljelentést tett a konkurens párt vezetője ellen bántalmazás miatt, miközben mára teljesen szétzilálódott az egészségügyi alapellátás. Megoldás még nincs.
-
Műszívet kap a másfél éves kislány
2005.12.28Latin-Amerikában először argentin orvosok vállalkoztak arra, hogy műszívet ültessenek be egy csecsemőnek.
-
D-vitamin a rák ellen
2005.12.28Jelentősen – akár 50 százalékkal is – csökkenthető több, gyakori rákfajta kialakulásának kockázata a D-vitamin bevitelének számottevő emelésével – írja a BBC.
-
Egy év alatt két mentőautót veszítettek el
2005.12.28A szállított két beteg és a személyautó sofőrje súlyosan megsérült abban a mentőbalesetben, amely tegnap délután negyed négy tájban történ a hatos úton.
-
Mozgáskorlátozottak fotótárlata
2005.12.28A Mozgáskorlátozottak VI. Országos Fotó- és Színesdia Pályázata kiállítása december végéig látható a martfűi Városi Művelődési Központban.
-
Költözködtek az osztályok Miskolcon
2005.12.28Az osztályok átköltöztetésével két problémára is megoldást találtak a miskolci Semmelweis Kórházban.
-
Vidéken élni életveszély?
2005.12.28A folyamatos lakosság fogyás miatt jövőre négyszázezer alá csökken a lélekszám Baranya megyében.
-
Kitüntetett gyógyszergyári cégvezető
2005.12.28Év Vállalkozója díjat kapott az Ezüst Pelikán-díjas Vajda József, a szolnoki Béres Gyógyszergyár Rt. cégvezetője.
-
Hólánccal és új gumikkal indulnak a mentők
2005.12.28Kicsit lassabban, de mindenhova eljutnak a mentők Somogyban. A menetbiztonságot új, négy évszakos gumikkal is erősítik.
-
Változik a családtámogatási rendszer
2005.12.28Tájékoztató a családtámogatási rendszer 2006. január 1-én életbelépő átalakításáról.
-
69/2005. (XII. 28.) EüM rendelet
2005.12.28A módosítás a társadalombiztosítási támogatásba történő befogadás szempontrendszerét érinti.
-
A koleszterin kezelésének új lehetőségei
2005.12.27Amit a koleszterin jó- és káros hatásairól tudni kell.
-
Az amerikai gyerekek esete a szteroidokkal
2005.12.27Ki nem szeretne sok izmot kevés munkával? Amerikában egyszerű a megoldás: gyakran recept nélkül is kapható szteroidok.
-
Akik visszakapták a reményt
2005.12.27A dél-indiai Tamil Nadu államban csaknem tízezer halottja volt a cunaminak, az áldozatok negyede gyerek.