Szeptember 1-jén a 211 éves Szent Rókus Kórház falai közé költözik Magyarország egyik legnagyobb magánintézménye.
A 2001-ben a magyar örökség részének nyilvánított történelmi múltú Szent Rókus Kórház negyvenkét szakrendelésével és diagnosztikus lehetőségeivel a befogadott plasztikai sebészet nemzetközi gyakorlatban bevált biztonságát garantálja a betegeknek. A Kontur Klinikától befolyó bérleti díjak és az igénybe vett szolgáltatások ellenértékének összege megközelíti a kórház éves költségvetésének tíz százalékát.
A főváros szívében születő szimbiózis gazdaságilag és a biztonság szempontjából is működő modell. A perui származású plasztikai sebész főorvos, dr. Vincente Rodrigo külföldi tanulmányútjai során találkozott először a beteg és orvos számára egyformán megnyugtató korszerű megoldással. Felfigyelt rá, hogy az Egyesült Államokban kizárólag kórházi körülmények között végeznek nagyműtéteket, s hogy tengeren túl a kórházi éjszaka költségeinek megtakarítására a szomszédos szállodába viszik át a betegeket, mert az jóval kevesebb pénzbe kerül, mintha a kórtermekben gyógyulnának tovább.
Az elsők között alakult, kizárólag plasztikai sebészeti profilú Kontur Klinika, amelynek Rodrigo doktor az egyik alapító tagja, 1990 óta működik. A specialista szakorvosokból, altatóorvosokból, műtőasszisztensekből és ápolónőkből álló, sok éve együtt dolgozó csapat 7 ággyal, 3 kórteremmel és egy műtővel 2003-ban a Péterfy Sándor Utcai Kórházban dolgozott. Az itt szerzett tapasztalatok továbbfejlesztésével szeptember 1-jétől 16 orvos munkáját segíti a Szent Rókus Kórházban kialakított háromszor ekkora infrastruktúra: a 20 ágy, a 11 kórterem és a 3 műtő. Az eurokonform intézmény külföldi páciensek fogadására is alkalmas.
Dr. Göböl Zsolt, a Szent Rókus Kórház megbízott főigazgató szavai szerint az egészségügy napjainkban rendkívül nehéz helyzetében valamennyi kórház súlyos problémákkal küzd. Szemléletváltásnak kell bekövetkezni. Ennek megfelelően alakították ki rehabilitációs osztályaikat, magas szintű ápolási osztályukat. Újra indították művese állomásukat, most épül és heteken belül nyílik plazmaferesis centrum az intézetben. Hogy a meglévő műtők és azok felszerelése se menjen kárba, pályázat útján elnyerték és létrehozták az ország legnagyobb egynapos sebészetét 45 ágyon, ahová 80-nál több orvos jár operálni. A Szent Rókus Kórház elhelyezkedésénél és lehetőségeinél fogva kiváló egynapos centrummá fejleszthető. A volt nőgyógyászati műtők és kórtermek helyén - melyekben Semmelweis Ignác is dolgozott - nyílik meg a magas szintű igényeket kielégítő magán plasztikai sebészet. Európa harmadik legrégebbi, jelenleg is működő - 211 éves - kórháza utat, kiutat mutat a példaértékű kezdeményezéssel.
A Szent Rókus Kórház küldetést teljesít. Napjainkban tombol a gazdasági válság. A kiutat ebből nem az elvonás jelenti. A jó recept a gazdaság élénkítése, a folyamatos beruházás. A Szent Rókus Kórház most ezt valósítja meg - kezdte köszöntőjét a pénteken tartott sajtótájékoztatón dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke. Beszédében elhangzott, hogy a 2001-ben a magyar örökség részének nyilvánított intézmény ezentúl művészetet is teremt. Az emberi test művészetét. Az idetérő páciensek jó kezekben lesznek, és elégedetten távoznak majd. Ha pedig elégedetten távoznak, azt is jelenti, hogy egy Pest megyei intézmény nyújtott nekik kifogástalan
minőséget.