Felavatták Sántha Kálmán ideggyógyász professzor mellszobrát Debrecenben.
![]() |
A Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum szoborparkjában ez már a harmadik alkotás, amelyet elhelyeztek, emléket állítva az orvos-és egészségtudomány kiemelkedő debreceni személyiségeinek. A szoborparkot a főépület mögött, a klinikák közötti parkban alakították ki. Elsőként dr. Tankó Béla biokémikus, majd dr. Krompecher István, az anatómia professzorának a mellszobrát helyezték el a parkban.
Dr. Sántha Kálmán mellszobra Marosits István Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása.
A megemlékezésen egyebek mellett elhangzott, hogy dr. Sántha Kálmán 1949-ben kapott Kossuth-díját felajánlotta a klinikának. A professzort politikai okokból 1951-ben kizárták a Magyar Tudományos Akadémiából, majd az egyetemről is távoznia kellett, Balassagyarmatra helyezték főorvosnak. A klinikáról tanítványai többségét is eltávolították, felesége, dr. Majerszky Klára jó ideig orvosi állást sem kapott.
A Nagy Imre kormány idején dr. Sántha Kálmán visszatérhetett a tudományos életbe, kinevezték az Ideggyógyászati Szemle főszerkesztőjének, majd rehabilitációs eljárás keretében akadémiai tagságát is visszakapta, de ezt nem fogadta el.
1956 augusztus 1-én nyilvánosan is rehabilitálták és visszakaphatta professzori állását is az egyetemen, ám súlyos betegsége miatt ezt már nem foglalhatta el. Ebben az évben Budapesten halt meg.
Mellszobrának felállítását dr. Csiba László egyetemi tanár, a Neurológiai Klinika jelenlegi igazgatója, a Sántha Kálmán alapítvány és a professzor felesége, dr. Majerszky Klára címzetes egyetemi tanár kezdeményezte. Költsége 2,5 millió forint volt, amelyhez az Oktatási és Kulturális Minisztérium 450 ezer, a debreceni Orvos-és Egészségtudományi Centrum 850 ezer, a Neurológiai Klinika 200 ezer, a család pedig egymillió forinttal járult hozzá.