A magas vérnyomásról is lehet újat mondani

A Magyar Hypertonia Társaság több mint 700 résztvevővel december 2-6. között tartja XVI. Kongresszusát és VII. Nemzetközi Továbbképző Kurzusát. A Társaság ez évi rendezvényén olyan kiemelten fontos és időszerű témákkal találkozhatnak az érdeklődők, mint a magasvérnyomás-betegség magyarországi előfordulása, a szív- és érrendszeri kockázat megítélésének új útjai, vagy a cukorbetegség és a hipertónia kapcsolata. Az esemény számos kezeléssel kapcsolatos újdonsággal is szolgál, melyek közül a tíz év után most megjelent új hatásmechanizmusú lehetőség gyakorlati alkalmazásáról szólót érdemes kiemelni.

A magasvérnyomás-betegség továbbra is a leggyakoribb egészségügyi probléma hazánkban, a becsült adatok alapján legalább 2,5 millió hipertóniás beteg él Magyarországon. Bár a betegség először önmagában nem okoz panaszokat, az agyi érbetegség (a stroke) 80 százalékának, valamint a koszorúér-betegség legalább felének háttérben ez áll.

A betegség előfordulási gyakoriságával kapcsolatban a konferencián újabb, a Magyar Hypertonia Regiszter adatainak feldolgozásával és elemzésével nyert adatokat mutattak be. A szerzők elsősorban a nemekhez fűződő különbségeket, a kormegoszlás, a testsúlytöbblet (BMI és haskörfogat), a célvérnyomás elérése, és a metabolikus szindróma megjelenési gyakorisága szempontjából vizsgálták meg a rendelkezésre álló adatokat.

Megállapítható, hogy a magasvérnyomás-betegség előfordulása 60 év alatt a férfiaknál gyakoribb, 60 év felett viszont változás történik, és a nőknél lesz gyakoribb. Amennyiben a testsúlytöbbletet vizsgáljuk, egyértelmű, hogy már 40 éves kórtól mindkét nemben emelkedik a testtömegindex (BMI) és haskörfogat is. A hölgyek BMI és a haskörfogat értékeke minden korcsoportban egyaránt csaknem elérte a férfiak megfelelő értékeit, ami arra utal, hogy a nőknél minden korcsoportban jelentős túlsúllyal kell számolni. Ennek következménye, hogy hölgyeknél – cukorbeteg hipertoniásoknál extrém módon – gyakoribb a metabolikus szindróma előfordulása.

A célvérnyomás eléréséről azt találták, hogy az mindkét nemben annál nehezebb, minél idősebb a beteg, illetve minél nagyobb a testsúly többlete. Viszont két éves intenzív megfigyelés után az ő esetükben kedvező változást történt, jobb lett a célérték elérésének esélye. Ennek oka feltehetően a körükben tapasztalható (férfitársaikénál) jobb terápiás együttműködés, illetve betegoktatási anyagok jobb hasznosítása.

Mint ahogyan azt már írtuk, a magasvérnyomás-betegség elsősorban a következményei miatt jelent veszélyt, így a rendezvényen kiemelten foglalkoznak a szív- és érrendszeri szövődmények kérdésével is. A szív- és érrendszeri betegségek állnak a világ fejlett országaiban a haláloki ranglista élén. Ezért régi törekvés a prevenció, illetve – a kezelés hatékonyságának növelése céljából – azon betegcsoportok meghatározása, akiknek a kardiovaszkuláris kockázata nagyobb társaikénál.

Léteznek jól ismert kockázatbecslő rendszerek, azonban e modellek érvényessége számos kritika tárgyává vált az utóbbi időben. Egyes korcsoportokban, például 75 éves kor felett – ahol pedig a szív- és érrendszeri betegségek előfordulási gyakorisága jelentősen emelkedett – érvényességük kétséges. A másik fontos kritikai észrevétel, hogy a hagyományos kockázati tényezők nem direkt utalnak azon folyamatokra, amelyek jelen ismereteink szerint közvetlenül felelősek a szív- és érrendszeri károsodás kialakulásáért.

Ridker és munkacsoportja több tízezer hölgy és férfi jellemzőinek megfigyelésével alakított ki új kockázatbecslési algoritmust, melyben a hagyományos faktorokon (kor, dohányzás, cukorbetegség, koleszterin, vérnyomás) túl a hsCRP-t (egy laboreredmény) és a korai családi előzményt is figyelembe vette. A rizikó kategóriák: a kis, közepes I, közepes II és nagy kockázatú besorolás 10 éven belüli 5% alatti, 5-10 % közötti, 10-20% közötti és 20%-nál nagyobb kockázatot jelent.

Az eredeti algoritmusok alapján elkészült a magyar Reynolds pontrendszer, aminek működését ellenőrizték, a magyarországi használatot Ridker professzor engedélyezte, így ez az új kockázatbecslő módszer is immár bevethető.

Szintén új szempontot hozott egy nagy metaanalízis, aminek eredményei alapján az alacsony boka-kar index (≤0.90) minden rizikó kategóriában megkétszerezte a 10 éves összhalálozást, a kardiovaszkuláris eredetű halálozást, illetve a komoly szívproblémák előfordulási valószínűségét. A boka-kar index mérés alkalmazása a Framingham rizikó becslés kiegészítéseként a rizikó kategória módosulását és ennek megfelelően a kezelési ajánlás módosítását eredményezte volna a férfiak 19% és a nők 36 százalékában.

A már említett gyakori együttes előfordulás miatt kiemelt jelentősége van a cukorbetegség és a hipertónia együttes előfordulásának. A veszélyállapot nagyságát jelzi, hogy a középkorúaknál (40- 60 év között) gyakori a 2-es típusú diabétesz megjelenése és ez rendszerint együtt jár a testsúly és haskörfogat növekedésével. A cukorbetegség jelenléte 2-4 szeresére emeli a szív- és érrendszeri betegségek megjelenésének kockázatát. A Magyar Hypertonia Regiszterben 30,2 százalékában található 2-es típusú cukorbeteg. E betegeknél lényegesen magasabb az infarktus, a perifériás érszűkület, a stroke és a vesebetegség előfordulása. Mindemellett a célvérnyomás értéket (130/80 Hgmm alatt) sokkal kisebb mértékben sikerült elérni, sőt pozitív összefüggés található az éhomi vércukor érték nagysága és az elért szisztolés vérnyomás érték között.

A cukorbetegség kialakulását közvetlenül megelőző állapotot, a prediabéteszt gyakran a belső szervekhez közvetlenül kapcsolódó elhízás (a szervek „elzsírosodása"), a cukor és zsír anyagcsere zavarai és a vérnyomás változásának különböző kombinációjával lehet jellemezni, ami gyakran fordul elő a középkorú és idős populációban.

A prediabéteszhez társuló hipertónia kezelése során az életmódváltás még nagyobb jelentőségű, mint az egyéb hipertóniák esetén. Azok az előírások, amelyek betartatásával a folyamat lelassítható, megállítható egyértelműen a beteg együttműködés alapvető kérdéseit is érinti. A felnőtt lakosság több mint 25 százalékát érintő magasvérnyomás társulása prediabétesszel, túlsúllyal, olyan állapot, melyben a betegek és az orvosok, valamint a finanszírozók számára együttesen kell megtalálnunk az optimális megoldást.

A stroke a harmadik leggyakoribb halálok és a legfontosabb olyan kórkép, ami tartós rokkantsághoz vezet. Magyarországon közel 42 ezer kórházi felvétel történik agyvérzés miatt, az érintettek egyharmada a következő két évben meghal, és mindösszesen csak a betegek 10 százaléka lesz újra képes a maradéktalanul normális életvitelre. Az esetek négyötödének hátterében a hipertónia áll.
E körben született érdekes új eredmény a vese és az agy e szempontból történő hasonlóságának előtérbe kerülése. Az agy és a vese speciális vérellátó rendszere nagyon hasonló felépítésű, mindkettő ellenállása alacsony, miközben nagy mennyiségű vér áramlik át rajtuk. Ezért mindkettő érzékenyebben reagál a magasvérnyomás-betegség okozta vérnyomás és véráramlás változásokra. Ez az összefüggés a gyakorlatban is tetten érhető, hiszen a krónikus veseelégtelenségben szenvedőknél „korábban" jelentkeznek és sokkal gyakoribbak a kardiovaszkuláris betegségek, míg az agyvérzést elszenvedők több mint fele már kialakult veseproblémákkal is küzd.

A megoldás – szakmai szempontból – elvileg egyszerű, hiszen az átalagos vérnyomás 2 Hgmm történő csökkentése 10 százalékos rizikócsökkentést jelent az agyvérzés bekövetkezésére nézve. Mindezért a mostani kongresszus kiemelt figyelmet szentel a témának, áttekintve a megelőzés és az optimális kezelés lehetőségeit.

A fenti adatok, kockázatbecslések, és betegség-összefüggések mellett a kongresszus a kezelés területén is szolgál újdonsággal a szakemberek számára. Erre szükség is van, hiszen a hipertóniás betegek kezelése, a széleskörű terápiás lehetőségek ellenére még napjainkban sem eléggé hatékony. Adatokból – és a napi tapasztalatok alapján is – tudjuk, hogy a magasvérnyomás megbetegedést mai napig nem kezelik, és kontrollálják megfelelően. Bár általánosságban egyre nagyobb figyelmet fordítanak a magasvérnyomás betegségre és kezelésére, világszerte még mindig nem elfogadható a megfelelően beállított hipertóniás betegek aránya, s ez továbbra is jelentős kihívást jelent.

A személyre szabott, eredményes vérnyomáscsökkentő terápiához új hatásmódú gyógyszerekre van szükség, és ebben fontos szerepet játszhat a most klinikai gyakorlatba kerülő hatóanyag. Ebben külön jelentősége van annak, hogy a tíz év után elsőként megjelenő, új hatásmechanizmusú szer nem csupán önmagában a vérnyomás csökkentését eredményezi, hanem azon túlmenő jótékony tulajdonságai vannak a hipertónia okozta szervkárosodások kedvező irányú befolyásolásában.