Helyi járványt okozott egy hevesi óvodában és iskolában az influenza B-vírus.

2012. január 23-29. között a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint az előző hetihez viszonyítva 26,8%-kal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel (10 100). Az év negyedik hetében tapasztalt emelkedés ellenére a megbetegedések előfordulási gyakorisága (az előző héthez hasonlóan) kb. negyede volt az előző év azonos hetében tapasztaltnak. A betegek 23,7%-a 0-14 éves gyermek, 42,2%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt, 20,2%-uk a 35-59 évesek, 8,3%-uk pedig a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.
A 4. héten az ország 15 közigazgatási területén emelkedett, négy megyében csökkent, egy megyében gyakorlatilag nem változott az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez képest. A 100 000 lakosra jutó, orvoshoz forduló betegek száma Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében valamint a fővárosban volt a legmagasabb, Nógrád és Bács-Kiskun megyében pedig a legalacsonyabb.
A negyedik héten 103 influenza-gyanús betegtől küldtek vizsgálati anyagot virológiai vizsgálatra az OEK Légúti vírus osztályára. A sentinel orvosok által beküldött 43 mintából három esetben influenza A(H3), 2 esetben influenza B, egy esetben RS vírus jelenlétét mutatták ki, az influenza pozitivitási arány 11,6%-nak felelt meg. A hagyományos beküldés keretében érkezett 60 mintából négy beteg vizsgálati anyaga influenza B, egy-egy beteg vizsgálati anyaga pedig RSV, illetve parainfluenza vírus pozitívnak bizonyult.
A negyedik naptári héten influenza B vírus okozott járványt egy Heves megyei település általános iskolájában és óvodájában. Az érintettek közül január 19-26. között 115 fő betegedett meg láz, köhögés, torokfájás tüneteivel, közülük két főnél igazoltak influenza B fertőzést. Az ország többi területéről sem közösségi, sem területi járványt nem jelentettek.
Összegzés: A 2012. év negyedik hetében az influenzaszerű megbetegedések országos becsült morbiditása 101,4%ooo-nek felelt meg, az első hét óta lassan, igen mérsékelten emelkedik. A héten 6 influenza B, 3 influenza H3N2 altípusú influenza A vírust azonosítottak, a legtöbbet a szezonális időszak kezdete óta (l. térkép.) A 4. héten az orvoshoz forduló betegek, valamint a virológiai vizsgálattal megerősített influenza megbetegedések aránya, az egyetlen helyi influenza B góc alapján az influenza aktivitás hazánkban még mindig alacsonynak minősíthető.
A 2011. év 40-2012. 04. hete között 603 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az OEK Légúti vírus osztályán, nyolc főnél influenza B vírus, hat főnél influenza A vírus, továbbá 28 főnél parainfluenza, hat főnél RS vírus okozta fertőzést igazoltak.