Lisztérzékenység – tények és tévhitek

A lisztérzékenység (további elnevezések: coeliakia, gluténszenzitív enteropathia, sprue) a leggyakoribb felszívódási zavar, melyet a genetikailag fogékony egyénekben az étkezéssel bevitt gabonafélék (búza, rozs, árpa és zab) glutén nevű anyaga idéz elő. A lisztérzékenység típusos esetben, mely a gyermekkorban gyakoribb, krónikus hasmenés, puffadás, hasi fájdalom és a felszívódási zavarból eredő hiánytünetek képében jelentkezik.

A felnőttkori lisztérzékenység egyik fő jellegzetessége, hogy gyakran nem típusos (nem hasi tünetek) formájában manifesztálódik, így a kezdeti tünetek megjelenésétől számítva a betegség diagnosztizálásáig napjainkban is sokszor évek telnek el. Gyakran előfordul, hogy vashiányos vérszegénység, csontritkulás, vagy ismétlődő vetélések hátterében kezeletlen lisztérzékenység áll. Más esetekben bizonyos, a lisztérzékenységhez ismerten társuló betegségek (pl. cukorbetegség) fennállása veti fel lisztérzékenység gyanúját.

A lisztérzékenységről a köztudatban számos tévhit él. E tévhitek egyike, hogy a lisztérzékenység egy ritka, és csak gyermekkorban előforduló kórkép.

A lisztérzékenység diagnosztizálásában, szűrésében, illetve a glutén-mentes diéta betartásának kontrolljára az ún. szerológiai módszereket alkalmazzák (endomysium-ellenes antitest, EMA; szöveti transzglutamináz ellenes antitest, tTG), melyek széleskörű elterjedése révén vált világossá, hogy a fejlett társadalmakban a lisztérzékenység gyakorisága 1:100. Ez azt jelenti, hogy a lakosság 1%-ánál a lisztérzékenység lappangó, vagy már klinikailag is aktív formája áll fenn. A ma már klasszikusnak számító jéghegy hasonlatnak megfelelően a lisztérzékenyeknek csak töredéke észlel magán hasi, vagy ún. extraintestinalis (emésztőrendszeren kívüli) tüneteket, a jéghegy víz alatti részét a (még) tünetmentes lisztérzékenyek teszik ki.

A lisztérzékenység diagnosztikájában a gyomortükrözés során a vékonybél felső szakaszából vett minta szövettani kiértékelése tölti be a központi szerepet. A ritka, de tökéletesen nem kivédhető álpozitív és álnegatív szerológiai eredmények miatt az egész életen át tartó glutén-mentes diétát csak típusos szövettani lelet birtokában rendelhetjük el. A diagnózis felállítását jelentősen megkönnyíti, de a szövettant nem helyettesíti a szerológiai módszerek eredményeinek, illetve a tünetek és a társuló betegségek figyelembevétele. A gluténmentes diéta be nem tartásának hosszútávú szövődményei közül gyakorisága és jelentősége miatt az osteoporosis (csontritkulás), a mindkét nemet fenyegető fertilitási (fogamzóképesség) zavarok, és a rosszindulatú daganatok fokozott kockázata emelendő ki. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy következetesen betartott glutén-mentes diéta mellett a szövődmények, illetve a társuló betegségek kifejlődésének veszélye nem nagyobb, mint az átlagnépességben.

További tévhit, hogy a lisztérzékenység öröklődik, azaz az ilyen szülőknek kötelező érvénnyel a gyermekei is lisztérzékenyek lesznek. Ez szerencsére nem igaz, de kétségtelen, hogy a lisztérzékenyek elsőfokú rokonai között tízszer gyakoribb a betegség előfordulása, mint az átlagnépességben. A lisztérzékenyeket gondozó gasztroenterológus szakorvosok beteganyagának nem elhanyagolható részét azok a családok teszik ki, ahol több nemzedékben, vagy egy nemzedék több tagjában is megjelent a lisztérzékenység.

A lisztérzékenység legfőbb kezelése a gluténmentes diéta. Az idevonatkozó tévhit szerint a lisztérzékenység „kinőhető", ezért a diéta idővel elhagyható. Ennek éppen az ellenkezője igaz: a glutén-mentes diétát a lisztérzékenyeknek egész életükön át be kell tartani! Vitathatatlan, hogy a gluténmentes diéta az átlagosnál nagyobb anyagi és szociális terheket ró az érintett egyénre és családjára. A lisztérzékenyek nehézségei ugyanis távolról sem érnek véget a helyes diagnózis megszületésével, sőt sokuk szerint az igazi gondok csak ekkor kezdődnek. Mind a speciális (gluténmentes) lisztféleségek, mind a készételek lényegesen drágábbak a hagyományos élelmiszereknél, és beszerzésük, különösen a kisebb településeken, mai napig komoly problémát jelent. Jó hír, hogy a tíz évvel ezelőtti helyzethez képest ma már örvendetesen gyarapodott a gluténmentes termékeket gyártó és forgalmazó nagy- és kiskeresekedők száma. A gluténmentes diétához szükséges hozzávalók beszerzésénél is nagyobb kihívás a diéta következetes betartása, ami nagyfokú odafigyelést igényel, különösen a diéta megkezdésekor.

Végezetül szólni kell arról is, hogy hová fordulhatnak a lisztérzékenyek a betegséggel, vagy a diétával kapcsolatos problémáikkal. Hazánkban a legtöbb városi kórházban, és kivétel nélkül minden megyei kórházban, oktató kórházban és egyetemi klinikán működik gasztroenterológiai ambulancia. Rövid nyomozás után mindenütt felderíthető azon lisztérzékenységre specializálódott gasztroenterológus szakorvos személye, aki a kórkép ezerarcú természete miatt sokszor egyfajta koordinátori szerepet tölt be, mivel a lisztérzékenyek gondozása során rendszeresen kell a társszakmák képviselőivel konzultálnia. A diétával és minden egyéb gyakorlati kérdéssel célszerű a lisztérzékenyek országos érdekvédelmi szervezetéhez fordulni, melynek www.liszterzekeny.hu című honlapján számos hasznos információ érhető el.