Akkor fog a gyakorlatban igazán érvényesülni, ha az ágyak mellett dolgozók is megértik, miért fontos.
Egy ortopédiai műtéteket végző angliai magán egészségügyi centrumban dolgozott kezdetben radiológusként uniós csatlakozásunkat követően öt éven át. Ekkortájt Angliában a várólisták ledolgozását célzó programokat (public-private-partnership, PPP) indított az állam, amely a feladatra szerződést kötött magánszolgáltatókkal, ezek voltak az Independent Sector Treatment Centre-k (ISTC-k) –Kárpáti Edit is egy ilyenben dolgozott. Közben minőségbiztosítási szakirányú képzettségének köszönhetően felelőse lett az orvos-szakmai minőséget felügyelő bizottságnak (Morbidity and Mortality Committe), és tanácsadója az ápolási igazgatónak, akihez a menedzsmentben a minőséggel kapcsolatos ügyek tartoztak (Chief of Quality). Ekkor ismerte meg a szerinte kiemelkedően fontos kockázatmenedzsmentet is Kárpáti Edit, aki ma a Sportkórház minőségügyi vezetője.
Angliában az egészségügy minden szakdolgozójának felelősségbiztosítást kell kötnie, amit az intézetek gyakran szerződésben átvállalnak és fizetnek. Az intézmény a felelősségbiztosítási díjat egy közös kockázati alapba fizeti, amelyet a Litigation Authority (LA) független hatóság kezel, és ők fizetik a kártérítéseket. Ez a hatóság bocsátotta ki a betegellátással összefüggő kockázatokra fókuszáló, ötven elemből álló standardrendszert (NHSLA Risk Management Standards), amelynek nagyon széles a spektruma és abszolút átfogó szemléletet tükröz. Mondhatni, tartalmaz mindent, kezdve attól, hogy miként lehet betegbiztonságot kockáztató tényező a vezetési struktúra, egészen addig, milyen ellátási veszélyeket rejt a dolgozói stressz. Hazánkban a BELLA-val (BetegELLátók Akkreditációja) egy kicsit elkezdődött a kockázatkezelés, de megfelelő súlya nincs sehol a kockázatmenedzsmentnek Kárpáti Edit szerint.
Az angol rendszerben az NHSLA standardok teljesítését összekötötték az intézményi felelősségbiztosítással, mely tartalmazza egyúttal a dolgozók egyéni felelősségbiztosítását is. Az akkreditációt három szinten lehet teljesíteni, s ha egy-egy szintet megugrik egy intézmény, akkor tíz-tíz százalék kedvezményt kap a felelősségbiztosítási díjból. Ez erősen motiválja az ellátókat arra, hogy megszerezzék az akkreditációt, mely eljárás ott ingyenes.
Dr. Kárpáti Edit szerint ez egy abszolút win-win helyzet: a kórháznak azért jó, mert ha kockázataikat kezelik – vagyis az ellátással összefüggő veszélyhelyzeteket tudatosan keresik és a kivédésükre vonatkozó intézkedéseket előre átgondoltan, a működési rendszerbe beépítik –, nagy eséllyel kevesebb lesz a félresiklott betegellátás, az elkerülhető szövődményekkel járó költség, a kártérítési per, egyúttal a kórháznak kevesebbet kell befizetnie a közös kockázatkezelő alapba.
A dolgozónak is jó, mert fizetik helyette a felelősségbiztosítási díjat, ráadásul szabályozott munkakörnyezetben dolgozhat, így védelmet élvez. Így már neki is jól felfogott érdeke, hogy betartsa a szabályokat; sőt, maga is tesz érte, és tudatosan keresi a kockázati veszélyforrásokat. A legjobb pedig a betegnek, hiszen olyan kórházban kezelik, ahol mindezekre igazoltan figyelnek.
A BELLA elindulása véleménye szerint történelmi lehetőség volt a magyar egészségügy számára. Alkalmas arra, hogy egy távlati koncepcióban a később bevezetendő – már régóta megújításért kiáltó – intézményi és egyéni egészségügyi felelősségbiztosítási rendszert össze lehessen kapcsolni az ellátási szolgáltatások minőségével betegbiztonsági, szakmai és betegjogi értelemben egyaránt. Ehhez képest nem igazán sikerült a kockázatmenedzsmentet beleépíteni: lényegében a sava-borsa maradt ki, hiszen nem került bele konkrétan, mit tekintünk biztonságos elvárásnak. Világos deklarációk híján, a sokszor csak nagyjából megfogalmazott szempontok miatt sajnos túl képlékeny lett, emiatt nem tudja igazán teljesíteni a funkcióját, s elvész a rendszer hitelessége. Ráadásul még egyszer nem lehet megmozdítani a szakmát. Ezért, ha így marad, rosszabb helyzetbe esünk vissza, mintha nem is kezdtünk volna semmit véleménye szerint.
A jelenlegi BELLA standard rögtön elvárja a szolgáltatóktól az önellenőrzést, miközben ez az angoloknál három külön szinttel valósul meg. A sokkal kezdetlegesebb állapotból induló hazai egészségügyi szociokulturális környezetben sokkal nehezebb megugrani az akkreditációt, emiatt nagyobb a teher az intézményeken.
A hazai elvárásokat (Angliától eltérően) egyébként is úgy kell kialakítani, hogy valamilyen szinten együtt kell működni a kórházak többségében élő ISO rendszerrel. Nem szabad kitépni az ISO teremtette sok értéket, s el kell ismerni, hogy a működésirányításban a szemléletváltást elindította. A betegnek meg teljesen mindegy, melyik rendszer biztosítja, hogy őt minél kisebb, kevesebb kockázat érje a kórházban, például ne hagyják a hasában a törlőt, vagy a megfelelő oldalon műtsék. (Ez a témája a mai NEVES Fórumnak is)
– Mindig mondom, hogy olyan szervezeti körülményeket kell az orvosok, nővérek számára biztosítani, amelyben tudásuk legjavát adhatják… Naponta sokszor csinálunk a munka során kockázatmenedzsmentet, csak kézi vezérléssel, hiszen a minőségbiztosítás valójában nem más, mint maga a józan ész: az átgondoltan szervezett, lelkiismeretesen végrehajtott és ésszerűen ellenőrzött működés. A kockázatmenedzsment és a betegbiztonságra érzékenyített attitűd ugyanakkor automatikusan segít ebben, hiszen már a rendszer működésébe eleve bele vannak építve a garanciák, amelyek segítenek kivédeni a károsodással fenyegető helyzeteket – érvel dr. Kárpáti Edit. Úgy véli, a betegbiztonság akkor fog a gyakorlatban igazán érvényesülni, ha mozgalommá szerveződnek a gyakorlati szakemberek, s ha a végeken, az ágyak mellett dolgozók is megértik, miért fontos.
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!