A politikának választ kell adnia arra, hogy miként lehet elindítani a béremelést,vagy mi lesz a hálapénzzel?
A Jobbik kezdeményezi, hogy a parlament tartson vitanapot az egészségügy témaköréről, amelyen meg lehet vitatni az ágazat anomáliáit és azokra megoldást lehet találni - jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese. Lukács László azt mondta, az egészségügy olyan közügy és nemzeti ügy, amellyel kiemelten kell foglalkozni. Hangsúlyozta, a kérdéssel nem lehet várni, éppen ezért szeretnék, hogy a vitanapot a parlament tavaszi ülésszakának kezdetét követően a lehető leghamarabb, de mindenképpen a költségvetés tárgyalását megelőzően tartsák meg.
A politikus elmondta, a vitanapot kezdeményező dokumentumban kifejtik, hogy az Országgyűlésnek milyen problémákra kell választ adnia. Egyes vizsgálatok elvégzéséhez hiányoznak az elemek a készülékekből, bizonyos kórházakban pedig a nyilvánvaló eszközöket, mint például a wc-papírt a betegeknek kell bevinniük - hozott példákat. A képviselő közölte, arra is választ keresnek, hogy miért a humánegészségügyi dolgozók átlagkeresete a legalacsonyabb az országban.
Lukács László szerint a politikának választ kell adnia arra, hogy miként lehet elindítani a béremelést, hogy lehet-e egészségügyi életpályamodellről beszélni, vagy, hogy mi lesz a hálapénzzel.
A Fidesz szerint az egészségügyi dolgozóknak legkevésbé az ellenzéki pártok vitatkozására van szükségük.
A kormánypárt keddi, MTI-hez eljuttatott közleményével arra reagált, hogy Lukács László, a Jobbik frakcióvezető-helyettese bejelentette: kezdeményezik, hogy a parlament vitanapot tartson az egészségügyről.
A Fidesz szerint az egészségügyi dolgozók mindenben számíthatnak a kormányra, és ez volt az első terület, ahol béremelést indítottak, amelyet minden évben folytatnak.