Így látta dr. Tóth Ildikó, az egri Markhot Ferenc Kórház június végén távozó főigazgatója.
- 17 hónap után mérleget vonva, hogyan értékeli az egri kórház élén töltött időt?
- Amikor a Markhot Ferenc Kórház élére kerültem, két feladatot kaptam: az uniós beruházások befejezését, ezen belül egy új MR-berendezés beszerzését is, valamint a kórház gazdálkodási egyensúlyának megteremtését. Négy építkezést és egy több százmilliós MR-fejlesztést kellett párhuzamosan menedzselni. Az első feladat az volt, hogy a rettenetesen nehezen elindult beruházásokat év végéig be kellett fejezni, ellenkező esetben vissza kellett volna fizetni a teljes támogatási összeget. Így a beruházások sem valósultak volna meg, és a kórház is súlyos gazdasági helyzetbe került volna. Versenyfutás volt az idővel, hogy a projektet ne veszélyeztessük, miközben mindegyik projekt nagy problémákkal küszködött.
- Végül sikerült megoldani a projektek lezárását?
- A fejlesztések maradéktalan végrehajtása számomra mindenképpen nagy öröm. Sokan mondták menet közben, hogy lehetetlen a vállalás. Sok fejtörést okozott az is, hogy bizonyos munkafázisok során ne akadozzon a betegellátás. A nagy beruházásnál szinte semmi nem volt végiggondolva, ki kellett találni, hogyan tudjuk a költöztetéseket ideiglenesen, majd véglegesen megoldani.
- Hogyan tudta ezzel párhuzamosan megteremteni az intézményi gazdálkodási egyensúlyát?
- 2015 februárjában a főigazgatók kaptak egy új feladatot: ki kellett dolgozni az intézményükre vonatkozó konszolidációs tervet. Ez arról szólt, hogyan lehet gazdaságilag nullszaldós állapotba hozni a kórházat. Számomra ez a feladat azért nem volt egyszerű, mert a tervet úgy kellett megalkotnom, hogy akkor még nem ismertem az egri intézményt. Egyébként, a konszolidációs terv elkészítése jól sikerült, végre is hajtottuk, és ennek köszönhető, hogy a Markhot Ferenc Kórháznak ma már alig van adóssága, és napi szinten nullszaldósan működik. Így elmondhatom, hogy mindkét feladatcsoportot, amit rám bíztak, teljesítettem.
- Melyiket tekinti a legnagyobb sikernek?
- Az egyik nagy siker a 1,5T térerejű MR-berendezés beszerzése, hiszen az ország egyik legöregebb MR-je működött előtte a Markhot Ferenc Kórházban. Nagy örömöt jelentett számomra, hogy öt hónapnyi küzdelem után sikerült a támogatási szerződést aláírni és a készüléket üzembe helyezni, mert kicsi volt arra az esély, hogy sikerül. Egy sokkal kisebb tudású készüléket kapott volna a kórház, én pedig azért hajtottam, hogy ennél jobb minőségű gépet szerezhessünk be – és ez sikerült is. Az egrivel teljesen azonos MR-berendezést használ az egyik egyetemi radiológiai klinika is.
- Melyik fejlesztés jelentette a legnagyobb kihívást?
- A nagyberuházás legnagyobb kihívását a folyamatos, üzemszerű működtetés megvalósítása jelentette. Azzal a tervvel szemben, hogy egy-egy szervezeti egységet bezárjunk és máshol lássuk el a betegeket, hogy ne működjön a központi sterilező, ne legyen labordiagnosztika, a gyerekosztályt átmenetileg bezárjuk, a kórház minden szervezeti egysége folyamatosan működött. Nagyon sok intézet egy ilyen átmeneti helyzetben óriási bevételkiesést kell, hogy elkönyveljen, hiszen a fejlesztések, beruházások mindig zavarják a betegellátást. Úgyhogy nagy büszkeség, hogy 2015-ben sikerült ugyanazt az árbevételt hoznunk, mint az előző évben.
Azt gondolom, hogy ez nem csak az én sikerem, hanem a kórházi dolgozóké is, akik megértették, hogy miért kell összeszorított fogakkal tovább dolgozni a körülmények ellenére. Számomra nyilvánvaló volt, hogy a kis csatákat meg kell nyerni ahhoz, hogy aztán a nagy háborúban is mi győzzünk, de a folyamat vége örömteli: működik a beruházás, és egészen minimális műszaki problémák mellett az épület is.
- Volt-e olyan mozzanat, amely váratlanul érte?
- Meglepetés volt számomra, hogy a 2008-as történet még mindig ekkora belső érzelmi viharokat vet. Nem hittem el, hogy ennyi év után a kollégák még mindig vívnak egy olyan csatát, amiről már nem is tudni, miből táplálkozik. Ebben a kórházban 2008 óta nincsen munkabéke. Nem hittem el, hogy nem tudok ezen a területen eredményt elérni. Ám nem sikerült a kórházban csitítani ezt a visszatérő, néha elcsendesülő, de folyamatosan meglévő, különböző érdekcsoportok közötti harcot. Ugyanakkor egészen biztos, hogy ha az építkezések befejeződnek, ha a kórháznak nincsen adóssága, akkor sokkal több idő lesz arra, hogy ezeket a belső konfliktusokat a menedzsment kezelje.
Meggyőződésem, hogy a kórház egy egészen pozitív változás előtt áll, hiszen az épület és az eszközpark adott, nem kell szállítókkal küzdeni, az intézmény biztonságban van. Egy fő feladatra kell koncentrálni: a szakmai tevékenységet kell most már szem előtt tartani és a dolgozók elégedettségét kell mindenképpen javítani. Nem kis munka, nem kevesebb, mint maga az építkezés. Nem gondolom, hogy a következő főigazgatónak ez kis feladat lenne, legalább akkora falat, mint, hogy mit, hová költöztetünk.
- Ütközik-e falakba a női intézményvezető? Illetve, hogyan viseli a kritikát, amiből az utóbbi időben, valljuk be, jócskán kijutott?
- Szeretném az ellenkezőjét hinni, de nyilván van különbség. Nőként azért nehezebb érvényesülni, egy női vezetőt nehezebben fogadnak el. Ezt persze próbálom kompenzálni, és a női habitust próbálom nem belevinni a vezetésbe. Ez időnként furcsa is, hiszen adott esetben úgy érzékelik, hogy az érzelmeket háttérbe szorítva hozok meg döntéseket. Ez persze tudatos út, amit én választottam. Ami a kritikákat illeti, tudtam, hogy ezek túlzóak és adott esetben légből kapottak voltak. Tudtam, nem feltétlen azt jelentik, hogy rosszul végzem a munkámat, hiszen a kritikai megnyilvánulások különböző érdekek mentén történtek.
Tisztában vagyok azzal, hogy ebben a kórházban nagyon sok probléma létezik, és még azon felül, ami felszínre került, magam is több százat tudnék felsorolni, hiszen ez egy műszakilag elavult intézet. Persze, ha az ember tudja, hogy igaza van, akkor könnyebben viseli el a támadásokat. Én pedig biztos voltam benne, hogy igazam van…
- A jövő kihívásai kicsit más feladatot irányoznak elő, de lesz-e lehetősége figyelemmel kísérni az egri kórház ügyét is?
- Természetesen figyelemmel fogom kísérni a kórház életét, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Térségi Igazgatóságáról is. Mondhatjuk akár úgy is: óvó szememet rajta fogom tartani a Markhot Ferenc Kórházon, de nem szeretnék apostoli szerepet betölteni. Mert ha az ember átadja a stafétabotot, akkor a tiszteletet is meg kell adnia az utódjának, és ez így is lesz.
(Fotók: Vozáry Róbert)
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!