Nyilvánvaló, hogy a rendszerszintű változásokat a kormánynak kell eldöntenie, a megoldások implementálása pedig a kórházi vezetők feladata lesz - dr. Szepesi András jegyzete.
90 éves Magyarország egyik legrégebbi szakmai szervezete a Magyar Kórházszövetség. Csupa olyan ok miatt alapították meg a két nagy háború közötti viszonylag békés időszakban, amelyek többsége ma is aktuális. A megelőző 50 évben, a kórházak létesítését előíró 1876-os törvény óta hatalmas kórházépítési hullám söpört végig az akkor fejlett világon, így Magyarországon is. Ez alatt az időszak alatt olyan felfedezések, innovációk történtek, olyan viharosan gyarapodott a gyógyítás szellemi és fizikai „fegyvertára”, hogy ezt intézményesíteni, szervezni, üzemeltetni és finanszírozni kellett.
Kialakult a négy nagy egyetemi központ, a megyei kórházak kivétel nélkül és néhány nagyobb város kórháza. Hatalmas orvos, szakorvos, ápolónő (nővér) szükséglet jelentkezett, és korábban ellátatlan vagy nem megfelelően ellátott betegek tömegei jelentek meg gyógyulásra várva. Erre a folyamatra komoly szervezéssel, professzionális vezetéssel, gazdálkodással kellett reagálni, amit a gyógyítók már nem tudtak saját maguknak megszervezni. Kialakult egy sajátos szakember réteg: a gyógyító intézmények üzemeltetésével foglalkoztak, amelyeket legfeljebb még csak a modern ipari tömegtermelés hazájában Észak-Amerikában neveztek menedzsmentnek, de a feladatuk lényegében hasonló volt.
Számos országban felismerték, hogy ez a szakmai szervezeti kultúra legalább olyan bonyolult, mint a gyorsan fejlődő orvostudomány, vagy a viharosan fejlődő kapitalista nagyipar. A fejlett országok a nemzeti kórházszövetségek mellett nemzetközi szervezetet is létrehoztak. 1931 kora nyarán Bécsben, a nemzetközi kongresszuson részt vevő magyar kórházvezetők dr. Scholtz Kornél államtitkár kezdeményezésére elhatározták, majd néhány hónapos munkával megvalósították a Magyar Kórházak és Klinikák Szövetségének megalakulását. Egy év múlva már saját, havonta megjelenő lapjuk is volt Magyar Kórház címmel. Ma is döbbenetesen érdekes olvasmány, érdemes megkeresni a kórházi könyvtárak eldugott polcain, mert rég elporladt és sajnos többnyire elfelejtett elődeink számos olyan problémát azonosítottak, amelyek még ma is, ennyi évtized után is a modern világunkban szintén aktuálisak.
A II. világháború a magyar kórházakat is hadikórházzá alakította, majd ezeket az átzúduló frontok tönkretették, elfoglalták, kirabolták, de a bombázások és tűzérségi belövések is rengeteg kárt okoztak. A harcok múltával rohammunkában állították helyre, válságos körülmények között kezdték el üzemeltetni, mert a sérültek, a fertőző betegek és a sok „elhalasztott műtét” ezt követelte. Ha hozzávesszük 1956 elkeseredett szabadságharcát, amikor sok fővárosi és számos vidéki kórház ismét háborús körülményeket élt meg. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Covid-19 járvány már legalább a harmadik olyan helyzet, amikor a kórházaink a frontvonalban találták magukat. Mindannyiszor talpra álltak, mert valóságos emberi szükségletekre épülnek. Hogy miként, milyen nehézségeket és problémákat megoldva, milyen emberi, esetleg szakmai veszteségekkel - ezek valójában a súlyos, vizsgálandó és megoldandó kérdések.
Ezekről is és számos egyéb aktuális kérdésről volt szó a Magyar Kórházszövetség XXXIII. kongresszusán Siófokon, ahol csendes méltósággal megemlékeztek a 90 éves jubileumról, a mostani járvány egészségügyi áldozatairól, és igyekeztek minél többet gondolkodni a közeli és távolabbi jövőről.
Járvány helyett kampány
Lassan másfél éve követem a járvány eseményeit, különös figyelemmel a kórházakra. Ha ezt az időszakot háborúnak tekinthetjük, akkor ennek a tehernek a túlnyomó részét a kórházak viselték, szoros együttműködésben a Mentőszolgálattal. Ezt pontosan tudta a kormány és az operatív törzs, hiszen a napi jelentésekben hangsúlyosan beszámoltak a teljesítményükről. Napjainkban ezek a számok és jelentések bizonyítják a járvány csitulását.
Párhuzamosan és elkülönítve kellett ellátni a járvány betegeit, és a nem fertőzött, de életveszélyes állapotban bekerülő betegeket. El kellett látni a gépi lélegeztetésre szorulók soha nem látott tömegeit, és körömszakadtáig harcolni azokért, akik végül is a vírus áldozataivá váltak. Naponta megújulni, tartani egymásban a lelket, legyűrni az ólmos fáradtságot, aggódni a szeretteikért, megsiratva az elveszített lelkeket. Amíg azon kellett aggódni, hogy kibírják-e az emberfeletti terhelést.
Mindenki nagyon figyelt rájuk, a politikusok dicsérték őket és még hálát is emlegettek. Ahogy elérhetővé váltak a vakcinák, mindegyikük oltóponttá is alakult, újabb, szokatlan feladatot teljesítve, nagyon komoly erőfeszítésekkel, de zokszó nélkül, elkötelezetten. Talán ezért volt számomra meglepő, hogy Kásler miniszter úr nyúlfarknyi videó köszöntőjén kívül ezen a háromnapos kongresszuson sem az országért, sem az ágazatért felelős politikusok közül senki sem jelent meg. Elmondhatták volna azt a közhellyé „nemesedett” idézetet, hogy „soha nem köszönhettek ilyen sokat, ilyen sokan, ilyen keveseknek”. Lehet, hogy a résztvevők nem várták el, de biztosan jólesett volna.
De ilyen a világ, a járvány elmúlt, újra más kérdések izgatják a politikát, amint azt miniszterelnök úr pénteki üzenete is bizonyította.
Most talán eljön a pihenés, erőgyűjtés ideje. De már soha nem lesz semmi olyan, mint korábban. Egyfelől a vírus fenyegetése a Földgolyón még nem szűnt meg. Egyes földrészek, hatalmas országok átoltottsága elhanyagolhatóan csekély. Ha a hárommillió oltatlan magyar veszélyben van, és veszélyt hordoz, akkor mekkora veszélyt jelent a több milliárd oltatlan ember számára a járvány és az új mutánsok. Az újabban a görög abc-vel jelölt mutánsok közül a delta (az indiai) már annyira elterjedt, hogy az ausztrál Viktória állam után karantént kellett vonni a közel hárommilliós Lisszabon köré, ahol korábban a brit vírus (alfa) tombolt. London pedig a foci-eb áthelyezésén gondolkodik, esetleg Budapestre, mert a nálunk is magasabb átoltottságú Britanniában szaporodni kezdtek a fertőzések. Közben jönnek a hírek egy dél-amerikai mutánsról, amelyik a lambda nevet kapta. Az oltatlanok mellett vizsgálni kell a hazai lakoság immunitásának állapotát, ha szükséges, be kell adni a harmadik oltást - ezek súlypontja mind-mind a kórházakon lesz.
Kétségbeesett megoldások
Érdemes lenne rendezni a kórházak nyilvánvalóvá vált problémáit. A szakdolgozók hiánya alig tolerálható, és kétségbeesett „megoldásokat” generál, de a béremelés súlyos egyenlőtlenségei és igazságtalanságai miatt további jelentős elvándorlás prognosztizálható. Velük együtt a gazdasági-műszaki terület „elfelejtett légiója”: nélkülük (sokadszorra írom) „elfelejthetjük” a kórházak üzemszerű, biztonságos működését.
A MESZK legutóbbi kiterjedt felmérése szerint körükben akkora az elkeseredettség, hogy az elvándorlás jelzése mellett tagságuk nyilvános demonstrációt javasol a vezetőiknek.
Az orvosok szándékairól, mozgásáról keveset lehet tudni. Eddig sokkal kevesebben mozdultak, mint azt a „szakértők” jósolták. De ez a helyzet a munkahelyváltoztatás tilalmának megszűnésével és a szabadabb utazási lehetőségek megnyílásával kiszámíthatatlan irányokban változhat.
Lopakodó reform
Reform nem lesz. Nocsak, a fogalom tartalma változott, vagy a hivatali nyelvben „betiltódott”? – csibészkedem itt a szavakkal, miközben már kétszer is kifejtettem, hogy miért nem tartom alkalmasnak a reformot a rendszerhibák és katasztrófák megoldását célzó tűzoltó munkára, valamint a bonyolult rendszerek elmaradt fejlesztésének a rapid korrekciójára. Mert szerintem ezek túl sok veszteséget, fájdalmat okoznak és a szakszerűségük az ismert reformoknak tragikusan csekély.
Az OKFŐ főigazgatója és munkatársai korrekt helyzetképet rajzoltak a kongresszuson, de a megoldások tartalmi kérdéseit illetően óvatosak voltak. A NEAK főigazgatója hasonlóan korrekt és mély ismeretekről mutatott fel elemzéseket, amit a kórházvezetők kifejezett egyetértéssel hallgattak. Nyilvánvaló, hogy a rendszerszintű változásokat a kormánynak kell eldöntenie, a hozzá tartozó időzítési és finanszírozási kérdésekkel együtt. A megoldások implementálása, ellenőrzése, korrekciója viszont a kórházi vezetők feladata lesz. Ezek előkészítésében, koordinálásában, értékelésében és kiegészítésében lehet kifejezetten értékes feladata a Magyar Kórházszövetségnek - erre ők késznek mutatkoznak.
Boldog születésnapot, Magyar Kórházszövetség! A századik évfordulóra kívánjunk nekik kiegyensúlyozott működési feltételeket, a szakmai fejlődés egyenletes követését, és a járványban nyilvánvalóvá vált társadalmi elismerés további erősödését!
Dr. Szepesi András korábbi írásait ebben a rovatunkban olvashatják.
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!