A pénz nem minden, elkötelezett, elhivatott emberekre van szükség, akiknek a munkáját a kormány szeretné elismerni.
Júliustól bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozó szakemberek a jelenlegi bérpótlékon felül - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere egy pénteki budapesti rendezvényen. Balog Zoltán elmondta, a kormány szerdai döntése értelmében 65 ezer szakmai dolgozó bérkiegészítésére az idei költségvetésben 7,6 milliárd forintot biztosítanak, jövőre pedig 15 milliárd forintot.
Hozzátette, hogy a szociális területen dolgozók, ahogy tavaly, úgy az idén és jövőre is megkapják a korábban megítélt - összesen 12 milliárd forint - bérpótlékot.
Közölte, ez azt jelenti, hogy három év alatt 60 milliárd forinttal emelték a szociális szférában dolgozók jövedelmét, ebbe bele nem számítva a minimálbér-emelést.
Balog Zoltán minderről a Petőfi Irodalmi Múzeumban beszélt, ahol - Novák Katalin és Czibere Károly államtitkárral - díjakat adott át a szociális és családügyi területen kiemelkedő tevékenységet végző szakembereknek és művészeknek. Kiemelte, a kormány munkájának a középpontjában a családok állnak, mert erős családok tudnak a gyermekeknek biztonságot adni, számukra jövőt biztosítani.
(Átlagosan havonta bruttó 16 ezer forint bérkiegészítésre számíthat mintegy 65 ezer szociális dolgozó július 1-jétől - jelentette be Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten. Közölte: elsősorban a magasabb iskolai végzettségűeket és a hosszabb szolgálati idővel rendelkezőket érinti majd a bérkiegészítés, de a szétosztás elveiről még egyeztetnek a szakmai vezetőkkel.
Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a most bejelentett - átlagosan bruttó 16 ezer forintos - bérkiegészítést nem a jelenlegi bérpótlék helyett adják az érintett 65-66 ezer, "magasabb iskolai végzettségű" szakembernek, hanem azon felül. Frissítve 16.21-kor))
A miniszter eddigi kormányzati intézkedéseket sorolt fel, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy több mint másfél éve nő a születések száma Magyarországon, ami azt jelenti, egyre többen gondolják úgy, hogy érdemes gyermeket vállalni. Szerinte a statisztikai adatok óvatos bizakodásra adnak okot.
Elmondta, tavaly több gyermek született - mintegy 91 500 -, mint az elmúlt öt évben bármikor, és arról is szólt, hogy egyre többen kötnek házasságot. Hozzátette: ebben minden bizonnyal szerepe lehet az "állami nászajándéknak" is, azaz a házassági adókedvezménynek.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a legutóbb 30 évvel ezelőtt, 1985-ben emelkedett olyan mértékben a születések száma, mint tavaly.
Balog Zoltán kitért arra: a kormány a következő években szeretne még többet tenni a családokért, a családok terheinek csökkentéséért. Megjegyezte, hogy az elmúlt öt évben a családokért tett intézkedések összege elérte az ezermilliárd forintot. Hozzátette ugyanakkor, hogy "a pénz nem minden", elkötelezett, elhivatott emberekre van szükség, akiknek a munkáját a kormány szeretné elismerni.
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a díjazottakat méltatva arról beszélt, rajtuk keresztül mondanak köszönetet azoknak a szakembereknek, akik nap mint nap ugyancsak a családokért dolgoznak, segítséget és támogatást nyújtanak a számukra.
Az ünnepségen Pro Familiis-díjat vehetett át
Acsainé Végvári Katalin, a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke,
Bartos Erika gyermekkönyvíró, a Citera Alkotó Kft. ügyvezetője,
Bíró László katolikus tábori püspök,
Czeizel Barbara, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ intézményvezetője, szakmai igazgatója,
Dévény Anna, a Dévény Anna Alapítvány elnöke,
Halász Judit, a Vígszínház színművésze,
Lakatosné Szám Katalin, a Képmás Magazin főszerkesztője,
Mohay Tamás, az ELTE BTK Néprajzi Intézetének igazgatója és Mohayné Keresztes Ilona, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezető szerkesztője (megosztva)
Pálhegyi Ferenc pszichológus, nyugalmazott főiskolai tanár,
Pászthy Beáta Klára, a Semmelweis Egyetem I. számú gyermekgyógyászati klinikájának gyermek- és ifjúságpszichiátere, Rónaszékiné Keresztes Monika Mária volt országgyűlési képviselő, a Népesedési Kerekasztal tagja,
Schultheisz Judit, a Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért orvos igazgatója,
Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója,
Szabó Endre belgyógyász,
Baginé Gavaldik Lívia, a Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat pszichológiai tanácsadója,
Erősné Balogh Szilvia, Nagyecsed önkormányzatának projektvezetője
Oláh Zsolt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programkoordinátora.
Pro-Caritate-díjat kapott
Göncziné Sárvári Gabriella, a Kőbányai Egyesített Bölcsődék vezetője
Nagy Károly, az Országgyűlés Hivatalának német-orosz szakos idegenvezetője.