194 betegszervezet részvételével megalakult az EMMI tanácsadó fóruma.
Hivatalosan is magalakult és megkezdte működését a Nemzeti Betegfórum (NBF). Az 50/2012 (XII.19.) miniszteri rendelet értelmében létrehozott civil érdekképviseleti fórum az egészségügy területén tevékenykedő betegszervezeteket fogja össze, célja a szakmai együttműködés kialakítása.
Az Emberi Erőforrás Minisztérium tanácsadó szervezeteként az NBF részt vesz a népegészségügyi programok és egészségügyi tárgyú törvénytervezetek kidolgozásában valamint a szakmai sztenderdek megalkotásában is.
A Nemzeti Betegfórum kétnapos alakuló ülésén az eddig jelentkezett 194 betegszervezet delegáltjai vehettek részt. Az egyes delegáló szervezetek választhattak, hogy az NBF15 szakmai tagozata közül melyiknek a munkájában kívánnak részt venni. E tagozatok az alábbiak:
• Agyér betegségek (stroke)
• Bőrgyógyászati és nemi betegségek
• Diabetes és anyagcsere betegségek
• Emésztőrendszeri és májbetegségek
• Érzékszervek betegségei
• Idegrendszeri, neurodegeneratív és értelmi érintettséggel járó betegségek
• Immunológiai és allergológiai betegségek
• Légzőszervi betegségek
• Mozgásszervi, mozgáskorlátozottsággal járó reumatológiai, ortopédiai betegségek
• Onkológiai, hematológiai betegségek
• Pszichiátriai betegségek és addiktológia
• Ritka betegségek
• Szervátültetettek
• Szív- és érrendszeri betegségek
• Vese, urológiai és a reprodukciós szervek betegségei
Az egyes tagozatok megválasztották a felálló szervezet vezető testületét, a legfeljebb 30 tagú választmányt. Az első ülésén pedig a választmány megválasztotta a vezetőséget: Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságával kapcsolatot tartó Koordinátor Dr. Pogány Gábor, a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) elnöke lett. Helyettese Kincses János, a Magyar Cukorbeteg Országos Szövetségének (MACOSZ) elnöke. A vezetőségi tagok: Dr. Demeter Jolán, a Magyar Rákellenes Liga alelnöke, Dr. Gruiz Katalin, a Down Alapítvány elnöke, és Ádám Aurél, a Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége (VORSZ) elnöke.
A minisztérium részéről az Egészségügyi Államtitkárság üdvözölte a szervezet megalakulását.
A Nemzeti Betegfórum Választmánya a megalakulást követően elsődleges feladatának a szervezet működési szabályainak létrehozását, valamint a legsürgetőbb feladatokat összegző akcióterv kidolgozását tűzte ki célul.
A rendelet alapján, 30 nap áll rendelkezésükre, hogy megalkossák és elfogadják a szervezet ügyrendjét. Bár a részletes szervezeti és működési szabályzat várhatóan ez év szeptemberére készül el, az érdemi munka a rendeletnek megfelelően jelenleg is folyik, amihez már az első ülésen megalakították a résztvevők a megfelelő munkacsoportokat.
Az NBF-hez történő csatlakozás lehetősége továbbra is nyitott minden olyan szervezet számára, „amely az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvénynek megfelelően működik és tevékenységét az egészségügy területén végzi."