Mitugrász piaci szereplő válhat hazánkból

Téves helyzetértékelésen vagy lehet, hogy pusztán banális tévedésen alapul a Széll Kálmán Terv brutális, 120 milliárd forintos megvonása, fogalmazott Dankó Dávid az IME legutóbbi konferenciáján. A Corvinus Egyetem kutatásvezetője az arányokat érzékeltetve elmondta: az elvonás a teljes gyógyszerkassza egyharmad részét teszi ki, amiből ráadásul egyetlen fillér sem kerül vissza az egészségügybe.

Tényként ismerte el, hogy van megtakarítási potenciál a gyógyszerpiac rendszerében, ám szerinte nagyságrendben jóval kisebb, így a szakember rendkívül szkeptikus abban, hogy a kitűzött cél megvalósul-e, illetve úgy látja, ha meg is valósul, akkor máshol fog problémát generálni.

Az elmúlt év kormányzati intézkedései szerinte jellemzően hatalmas elánnal indultak, majd a szereplők rájöttek, hogy jóval bonyolultabb és szerteágazóbb ez a rendszer, mint ahogy gondolták. Ennek ellenére nem lett visszakozz belőle, hanem inkább egyfajta dacos, „ha már kimondtuk, meg kell csinálni" kényszere jellemzi magatartásukat, miközben önálló életre kelnek a csomagok, s lassan maguk alá temetik az ötletadókat Dankó Dávid szerint.

Jelenleg a döntéshozók elkötelezettnek látszanak a gyógyszerpiaci irracionális tervek véghez vitelében, s túllőnek a realisztikus és racionális célon. Válaszul hatalmas leépítések zajlanak az ágazatban, negyven-, de akár hatvanszázalékos létszámcsökkentésről is beszélnek, ami azért is durva, mert az iparág mintegy a 15-20 ezer dolgozót foglalkoztat (nem beszélve a holdudvar munkavállalóiról). A szakember szerint, ha csak átlagosan harminc százalékkal számolnak, már akkor is 4500 ember átlagosnál magasabb fizetésének járulékos költségétől esik el az állam.

A leépítés mellett a másik lehetséges válasz az átszervezés: a gyártók megpróbálják kevesebb belső erőforrással megoldani feladatukat. Ennek kapcsán érdemes a regionalizációra figyelni, s látható, hogy a régióközpontok nem Magyarországon vannak. Finom üzenetként kell értelmezni, hogy van, ahol a balkáni országokkal sorolták egy régióba hazánkat, vagy a régió központjának például nem Budapestet, hanem Prágát jelölték ki. Mint Dankó Dávid fogalmazott, a „leírós fázis jellemző", kicsit „kidefiniálták" Magyarországot az EU-tagállamok közül, aminek egyik következménye, hogy ezután nehéz lesz a befektetéseket idehozni.

Az átszervezés, átalakítás mellett további következménye lehet az árak lefelé préselésének, hogy a gyártók felfüggesztik az új originális készítményeket, csökken a lojalitásuk, és bárhogy is hívják a céget, bizony indiai alapanyagból fogja előállítani a generikus gyógyszereket. Dankó Dávid jogosnak tartotta a kritikát, mondván, hazánkban valóban magas a generikumok árszintje, ám leszögezte: nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a gyógyszeripar a szinte egyetlen, nem felvásárolt nemzetgazdasági ágazat.

A prés hatására biztosan kevesebb orvoslátogató lesz, mint korábban, helyette az internetes módszerek térhódítása várható. Nem kell attól tartani rövidtávon, hogy a gyártók felpakolnak és kivonulnak hazánkból, ám attól igen, hogy a kisebb piacokról kivonhatják azokat a termékeiket, amelyeket nagyobb piacokon magasabb az árszinten tudnak értékesíteni – teljesen felesleges ugyanis kockáztatniuk a nagyobb piacok árszintjét az itthoni lehetőségekért. Döntéseik nyomán számítani kell átmeneti vagy végleges termékhiányra a gyártás leállítása vagy áthelyezése miatt: Magyarország ugyanis „mitugász piacnak" számít.

Nem ért egyet azzal a véleménnyel Dankó Dávid, hogy hazánkban sokkal kevesebb új hatóanyag érhető el, mint az EU más tagállamaiban, de valóban figyelmeztető trend, hogy sokkal lassabban jutnak el az új hatóanyagok a betegekhez. Az okok között nemcsak az OEP lassú befogadási gyakorlata szerepel, hanem az is, hogy a gyártók nem olyan aktivitással hozzák már termékeiket, mint korábban, s így ezen a szinten is megindult hazánk leszakadása.

Hogy milyen további reakciók várhatóak az iparág szereplőitől? Dankó Dávid szerint ugyan a gyártók nem mennek el más országba termelni, mert van annyi likviditásuk, hogy a rossz periódust átvészeljenek, de bővülés, fejlesztés nem lesz. Ki fognak szállni az egészségügy ilyen-olyan, akár bújtatott finanszírozásából – nem teljesen, nem mindenkit cserbenhagyva, de kétszer is meggondolják majd, mi fér bele és mi nem a költségvetésükbe. Bizonytalanná válik az új terápiák bevezetése, csökken a rabatt, az adomány, a fizetési határidő, szakmai juttatás. A központi gyógyszerbeszerzés pedig új helyzet elé állítja a gyártókat: erre még keresik a válaszokat.