Ne betonba öntsük az uniós pénzeket!

Jelentős forrásokat, harmincmilliárd forint uniós pénzt fordított az állam a kistérségi egészségügyi központok létrehozására, ugyanakkor ezekhez az ellátóhelyekhez csupán a lakosság két százaléka tartozik. Se ésszerűség, se méretgazdaságosság nem jellemzi a beruházásokat, amelyek egy részénél csupán az volt a motiváció, hogy legyen valamilyen fejlesztése az önkormányzatnak – fogalmazott dr. Pásztélyi Zsolt, a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg-szakellátási Szövetség elnöke az Önkormányzati Egészségügyi Napok XV. Kongresszusán.

Az uniós fejlesztési lehetőséget inkább a meglevő rendszer fejlesztésére, korszerűsítésére kellett volna fordítani, ezzel többre ment volna a betegellátás, vagy akár azzal, ha végre a járó szakellátás eszközfejlesztésére jutott volna pénz. Erre ugyanis eddig se hazai, se uniós források nem állnak/álltak rendelkezésre, pedig ráfér az eszközparkra is a korszerűsítés, csere. Éppen ezért úgy fogalmazott, hogy a még rendelkezésre álló, jóval szerényebb uniós forrásokat már „ne betonba öntsük".

Az elfuserált beruházás csak egyik fájó pontja a járóbeteg-szakellátásnak, derült ki szavaiból, ugyanis a szakellátás ezen ága még mindig nem kapta meg a valódi súlya és szerepe szerinti helyét az ellátó rendszerben. A fekvőbeteg-ellátás tehermentesítése, a betegek járó ellátás felé terelése egyelőre csak sokat hangoztatott elvárás, igazából érdemi lépések, intézkedések eddig nem születtek. Így a mai napig nem áll érdekében a kórházi menedzsmentnek, hogy a folyamatot segítse, a paraszolvencia pedig az orvosokat ösztönzi arra, hogy akár a járó ellátásban elvégezhető kivizsgálásokra is befektessék a betegeket osztályukra.

A szükséges változtatások eszközeit a Semmelweis Tervben sem látja az elnök, vagyis azt, hogy a kórházak mitől fognak késztetést érezni a betegek járó ellátás felé irányításához. Szerinte a kórházaknál kapacitáscsökkentésre, -koncentrálásra lenne szükség, illetve arra, hogy járó ellátásban megszüntessék a teljesítményvolumen-korlátot (tvk-t). Ez utóbbi a mértékét tekintve – tíz-húsz százalékra tehető a túllépés – nem borítaná meg az egészségügyi kasszát, mert esetleg a fekvő ellátásban megspórolt pénz bőven fedezné.

A finanszírozás ellentmondásossága és bonyolultsága régóta fájó pontja a szolgáltatóknak: az OEP ugyanis kapacitásra szerződik velük, ám teljesítmény alapján finanszírozza őket. Nem sok jót ígér számukra a tervezett intézkedés, miszerint területi ellátási kötelezettség szerint finanszíroznák a szolgáltatókat. Ez ugyanis a tvk-nál is több diszfunkciót hozhat a felszínre, mivel a járóbeteg-szakellátásban a beteg mozgékonyabb, nagyobb jelentősége van az orvosválasztásnak, és az eltérő szakmai spektrumok miatt az egyes szakrendelők nehezen összehasonlíthatók. A finanszírozásnak követnie kellene a beteget, s emellett a kódlista is megérett a felülvizsgálatra, egyszerűsítésre.

Az elnök beszélt arról is, hogy páratlan módon olyan egyedülálló adatbázis van a betegellátásról Magyarországon, amilyen máshol nem áll rendelkezésre. Ugyanakkor az „adatvédelmi dogmatizmus" akadályozza, hogy ezek az adatbázisok segítsék a betegellátás trendjeinek megfigyelését, a betegutak követését, az anomáliák feltárását.

A járóbeteg-szakellátás összes kapacitása heti 344 440 szakorvosi és nem szakorvosi óra, intézményei hetvenöt százalékban a kórházakhoz csatolva működnek, huszonöt százalékban önállóan. Ez utóbbiak talán kicsit könnyebb helyzetben vannak, ugyanis az önkormányzatok a lakosság ellátásának érdekében szívesebben nyúlnak a zsebükbe, hogy a szolgáltatás színvonalát javítsák.