Az elmúlt hónapokban új és veszélyes tendencia bontakozott ki a kórházak tartozásában.
– Milyen tevékenységeket végeznek a szekció tagjai?
– Ahogyan az a szekció szép hosszú nevéből is látható, a szekció tagjai képalkotó diagnosztikai berendezéseket és a hozzájuk kapcsolódó fogyóanyagokat forgalmaznak, valamint a diagnosztikához kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtanak. Emellett az egészségügyi intézményeket szoftverekkel és informatikai megoldásokkal ellátó cégek a szekció tagjai. A két terület együttműködéséből pedig adódik a telemedicina, a teleradiológia, azaz az eHealth megoldások.
– Melyek az ágazat legnagyobb problémái és kihívásai jelenleg?
– Mint az összes egészségügyi területen tevékenykedő vállalkozásét, ezen cégek működését is alapjaiban határozzák meg az egészségügy finanszírozásának problémái, hiányosságai. A legnagyobb gondot az egészségügyi rendszer alulfinanszírozottságából eredően a kórházak felénk fennálló, egyre növekvő adósságállománya jelenti.
– Tapasztalataik szerint hogy áll most a kórházak adóssága?
– Az elmúlt hónapokban egy új és veszélyes tendencia bontakozott ki: már nemcsak a hosszú távú, akár éven túli tartozások volumene nő rohamosan, hanem az idei kibocsátású, de lejárt fizetési határidejű számláké is. Bár az egészségügyi intézmények az idei év elején megkapták az E. Alap 2012. évi maradványát, és abból rendezték a szállítók felé fennálló tartozások egy részét, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva az első négy hónapban sok cégnél megduplázódott a követelésállomány. Április végére a cégek összes lejárt követelése elérte a tavaly év végi szintet, és a Szövetség tagvállalatai esetében meghaladta a tízmilliárd forintot! Ennek tíz százaléka 365 napon, harminc százaléka pedig 180 napon túli tartozás.
Ez a tendencia már az erősebb pénzügyi hátterű cégek számára is gondot okoz, de a kisebb, jellemzően magyar tulajdonú cégek pénzügyi helyzete mára kritikussá vált. Ilyen például a kórházakat informatikai rendszerekkel ellátó beszállítók többsége is. Ezek a cégek már a tartalékaikat élik fel, így aztán fejlesztésre nem tudnak költeni. Ha nem születik a helyzet megoldására rendkívüli kormányzati intézkedés, cégek tucatjai lehetetlenülnek el, és több száz munkahely kerül veszélybe.
– A közelmúltban több kórházfejlesztés, illetve kórház-rekonstrukció is történt, melyek során modern képalkotó diagnosztikai berendezésekkel szerelték fel ezeket az intézményeket. Elmondhatjuk-e, hogy javult Magyarországon a diagnosztikai ellátottság?
– Az elmúlt években valóban volt néhány kórházfejlesztés, amelyeknél sok esetben a legkorszerűbb gépeket szerezték be. Ugyanakkor, ha a teljes eszközparkot nézzük, az minőségében és mennyiségében is jelentősen elmarad még a közép-európai országok színvonalától is. Számítások szerint nagydiagnosztikai területen csak a Csehország, Szlovákia vagy Szlovénia szintjére történő felzárkózáshoz a jelenlegi gépparkot további 45 CT, 30 MRI és 30 DSA/haemodinamikai röntgenkészülékkel kellene bővíteni.
Sajnos sok beteg megtapasztalja, hogy a képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra hosszú hónapokat kell várnia, pedig a megfelelő időben felállított diagnózis akár életmentő is lehet. Ezen a területen pozitívum, hogy a gépek beszerzése projektfinanszírozással történik, ezekben az esetekben pedig nem jellemző a fizetési késedelem. Azonban a projektek során beszerzett korszerű technológiák működtetésére, szervizelésére, a szoftverek üzemeltetésére sajnos már nem jut elegendő pénz a rendszer alulfinanszírozottsága miatt. Így hiába lehetünk büszkék most a korszerű gépparkra, ha azok holnapra üzemképtelenné válnak a karbantartás hiánya, a szoftverfrissítés elmaradása miatt. Ezt a pazarlást a fejlettebb országokban nem engedik meg maguknak, mert pontosan tisztában van vele mindenki, hogy a drágán beszerzett rendszerek megtérülése csak a folyamatos üzemmel biztosítható, ez viszont nincs ingyen.
Ugyanilyen jelentős probléma, hogy a nagygépes területen nem áll rendelkezésre a 2002-2003-ban megvalósult, nagyszámú CT- és MRI-telepítések cseréjéhez szükséges fedezet, mivel nem biztosított az intézmények számára az amortizáció elszámolásának lehetősége. Összefoglalva: az elmúlt másfél évtized legfontosabb tapasztalata ezen a területen, hogy a képalkotó diagnosztikai berendezések beszerzése nem a folyamat végét, hanem annak elejét jelentik. A gépeket ugyanis használni, üzemeltetni, szervizelni, fejleszteni, és végül cserélni is kell.
– Hogyan érinti az informatikai beszállítókat a kormányzat szándéka az egységes egészségügyi informatikai rendszer megvalósítására?
– Az egységes egészségügyi informatikai rendszer kifejezés részben téves, mivel azt sugallja, hogy minden egészségügyi intézményben ugyanazt az informatikai rendszert építik ki, egyszerűen fogalmazva, hogy egyetlen szoftver lesz, és mindenki azt fogja használni. Szerencsére az elmúlt hónapokban az egészségügyi kormányzat kommunikációjából kiderült, hogy erről szó sincs. A fejlesztések olyan központi projektek megvalósítására irányulnak, amelyek a kórházakból származó információk, adatok központi kezelését teszik lehetővé. Az intézményi uniformizálásra nemcsak szükség nincs, de az rendkívül költséges is lenne, ráadásul az intézmények eltérő mérete és funkcionális különbségeik miatt ennek hatékony megvalósítása is kérdéses. Nem utolsósorban pedig egy ilyen döntés miatt a piacról kiszorulhatnának a mostani ellátás nagy részét végző kis és közepes hazai vállalkozások, ami rendkívül káros lenne, és szembe menne a kormányzati akarattal is.
– Mit lehet tudni jelenleg az egészségügyi informatikai fejlesztések koncepciójáról és irányairól?
– Az egészségügyi kormányzat az informatikai egységesítést és fejlesztést az ún. Kooperatív Térben (KT) képzeli el. Ennek lényege, hogy az egészségügyi irányítás központjaiban, azaz a GYEMSZI-ben és az OEP-ben végeznek el olyan informatikai fejlesztéseket, amelyek révén egyrészt összekapcsolhatók a jelenlegi rendszerek, másrészt a kifejlesztendő interfészek segítségével egységes struktúrájú adatok kérdezhetők le a különböző rendszerekből. A feladat bonyolultsága abban rejlik, hogy definiálni kell azokat a szabályokat és szabványokat, amelyek szerint a kórházi informatikai rendszereknek adatot kell szolgáltatniuk a központ felé. Ennek részeként szükség van a kódrendszerek és az adatstruktúrák egységesítésére. Az utóbbinak két módja van: vagy a GYEMSZI-ben egységesítik, strukturálják a sokféle kódrendszert, vagy már eleve a kórház kezeli azokat valamilyen szabványosított formában.
– Gondolom, hogy a Kooperatív Tér részletes kidolgozása a cégek bevonásával már korábban megkezdődött.
– Ez lenne az optimális, de a helyzet sajnos korántsem ilyen egyszerű. Miközben a cégeknek többéves vagy akár évtizedes tapasztalataik vannak egy-egy területen – például a bér- és munkaügy, a pénzügy-számvitel, vagy éppen a vezetői információs rendszerek tekintetében –, bevonásuk a központi projektekbe későn vagy egyáltalán nem történik meg.
– Mi lehet ennek az oka?
– Az állami szervek részéről egyfajta bizalmatlanság tapasztalható a vállalkozói szférával szemben. Azt gondolják, hogy a cégeket minden időpillanatban kizárólag a saját üzleti érdekeik mozgatják, így attól tartanak, hogy az egyes konkrét ügyek vállalati lobbiérdekek mentén torzulnak. Másrészt ezen a téren is jelentkezik az a magabiztosság, hogy a központi irányítás rendelkezésére áll mindaz a tudás és szakismeret, ami az egyes problémák megoldásához, a feladatok elvégzéséhez szükséges. Ezzel szemben mi azt mondjuk, hogy szükséges az együttgondolkodás az ágazat többi szereplőjével, mert az ilyen szakmai eszmecserékből születnek az igazán hatékony megoldások. De általánosságban is elmondható, hogy szorosabb együttműködésre lenne szükség az egészségügyi kormányzat és az ágazat más szereplői között.
– Napjaink egyik slágertémája a telemedicina, azaz az eHealth alkalmazások fejlesztése és gyakorlatba ültetése. Hogy állunk ezzel jelenleg Magyarországon?
– A terület még gyerekcipőben jár nálunk. Véleményem szerint nemcsak a fejlesztés irányai, hanem még az alapfogalmak tekintetében is zavarok vannak. Az eddig elérhető tervekből az derül ki, hogy döntéshozói szinten például keverik a teleradiológiát a képarchiválással. Gondoljon bele: csak Magyarországon több terabájt betegadatot kellene akár évtizedekre archiválni – ehhez speciális tudásra és technikai feltételekre van szükség. Ráadásul az adatbiztonság mellett kiemelkedően fontos az adatvédelem is, hiszen személyes beteginformációk országos vagy nemzetközi hozzáférhetőségéről van szó. Természetesen e tárgyban is jó lenne, ha a szaktudással rendelkező cégeket bevonnák a munkába, hiszen az alapos előkészítés sokkal célravezetőbb, mint az utólagos korrekció. Egyébként nem kell mindent nekünk kitalálni, felhasználhatnánk például az e témában már Európában is számos hasonló projektet megvalósított cégek szakembereinek tapasztalatait.
– Önök szerint mire kellene a hangsúlyt helyezni az eHealth alkalmazások fejlesztése során?
– Tapasztalataink szerint azokban az országokban, amelyekben régebb óta működnek eHealth projektek és fejlesztések, a cél a betegadatokhoz való gyors és hatékony hozzáférés. Ezzel szemben úgy látjuk, mintha a hazai egészségügyi informatikai projekteknél a hangsúly nem a betegek érdekén, azaz a beteginformációhoz való hozzáférésen és az információáramlás gyorsításán lenne, hanem az egészségügyi menedzsment munkájának hatékonyabbá tételén. Álláspontunk szerint az egészségügyi rendszer jobbá tétele és bármilyen fejlesztése a betegek érdekét kell, hogy szolgálja.
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!