Térítéses betegellátás állami közintézményben

Tavaly év végén alapos személyes helyszíni tájékozódás alapján írtam az Uzsoki Utcai Kórházban megnyitott „VIP" osztályról. Meglepetésemre, az elmúlt héten (talán a választások és a kormányalakítás közötti „uborkaszezon" kitöltése céljából) aggódó, értetlenkedő, moralizáló írások, és hasonlóan borongós vita bontakozott ki az ügy körül. Amit lehetett, félreértettek, félremagyaráztak, a hazai belterjes viták ősi szokásai szerint. Napokig vártam, hogy egy külföldön dolgozó, vagy ott tájékozott orvos megszólaljon, és elmondja, hogy ez a megoldás Ausztriában, Németországban széles körben elterjedt, gyakorlatilag kötelező minden nagyobb közkórházban, biztosítói kórházban (Ausztria – AUVA, non profit, közszolgálati jellegű balesetbiztosító intézet) és  orvosegyetemen.

Ott már régóta tudják, hogy nem az egészségügyi ellátás köz- és magán, vagy non profit fizetős ellátása osztja meg a társadalmat, hanem a vagyoni helyzet és a jövedelmi különbségek.

Magyarországon, amikor áttértünk a kapitalista gazdaság „építésére", akkor nyíltan döntöttünk a társadalom ilyen megosztásáról is.

Ez be is következett. Jó vagy rossz, és mit lehet/kell ezzel kezdenünk, az nem tudom ebben az írásban kifejteni.

Azt viszont igen, hogy a fizetőképes emberek nálunk is keresik a jobb színvonalú, komfortosabb ellátást. Magánorvosnál, magánintézményben, vagy hálapénz ellenében a közintézményben. Mert itt gyakorlatilag nincs, nem volt lehetőség nyilvános tarifa alapján, számla ellenében kifizetni a szolgáltatás árát.

Jól rávilágít a helyzetre Varga Péter Pál főigazgató szellemes megjegyzése: Magyarországon bárki vásárolhat kacsalábon forgó kastélyt, ha van rá pénze, tehát miért ne vehetne csípőprotézis műtétet is számla ellenében adózva, transzparens módon?

Az Orbán kormány jó két éve kinyitott egy kaput: a vállaltok adómentesen vásárolhatnak a dolgozóiknak egészségügyi szolgáltatást. Sokan váruk: most megindul a magán egészségügyi piac, beléphetnek a magánbiztosítók, és becsatornázódik az intézményrendszerbe az a fizetőképes kereslet, gazdasági erő, amelyik manapság eltűnik a hálapénz láthatatlan csatornáiban, de jó része landol olyan kuruzslóknál is, akik – akár orvosi diploma és tudás nélkül – elárasztották az országot.

A magánbiztosítási piac kialakulásának alapvető akadályai vannak:

- a társadalombiztosítást (TB) helyettesítő betegbiztosítás  megfizethetetlenül drága, a gazdag országokban sem terjedt el (kivéve Svájc, USA, de ők nagyon gazdagok, és a szegényeik és a nyugdíjasok számára hatalmas, drága állami beavatkozásra kényszerülnek – Medicare)
- a TB-t kiegészítő biztosítások lennének az igazi piac, de ahhoz stabil, kiszámítható OEP, költségfedező tarifák kellenének. Ettől elég távol állunk.
- jó minőségű, megfizethető szolgáltatókra van szükség, jelentős  kapacitással. Ilyen nélkül (jól megszervezett, garantált ellátások) miért fizessen a biztosítóknak bárki bármennyi pénzt?

Eközben a kórházak többsége, még azok is, amelyek uniós forrásbók XXI.századi szintre emelkedtek, napi fizetési gondokkal küzdenek, adósságokat görgetnek maguk előtt. Miközben hatalmas diagnosztikai és terápiás kapacitás áll bizonyos részben kihasználatlanul, TVK és egyéb strukturális kapacitás korlátozás miatt.

Ez napjainkra már olyan jelentős kereslet, amit ki kell elégíteni.

Ennek a módját találták meg, dolgozták ki imponáló alapossággal az Uzsokiban.

A rendszer hiányzó elemeivel és hibáival persze ők egyedül nem tudnak mit kezdeni, ezekre csak a kormány és a törvényhozás képes.

De addig is, egy nagy, sokszakmás, magas színvonalú kórház hadd nyújtson szabályozottan és legálisan ellátást:

- külföldi (OEP-biztosítással nem rendelkező) fizetős betegeknek
- hazai üzleti biztosítók ügyfeleinek
- külföldi vállalatok (multik) itt dolgozó, kiterjesztett biztosítású embereinek
- és hazai magánszemélyeknek, akik vállalják az ellátás teljes költségét, azaz üzemi nyereséget is tartalmazó árát, és jogi értelemben lemondanak a párhuzamos várólistás szolgáltatásról
- olyan OEP biztosított betegeknek, akik szabályosan elérik a várólistán a tervezett műtéti időpontot, tehát ezt a részét az OEP téríti, de a komfortosabb hotel ellátásért hajlandóak piaci árat fizetni.

A bevétel a kórházé, azé a közösségé, amelyik működteti. Senki nem viszi ki a „profitot". A bevétel legnagyobb része bér jellegű kiadásra fordítható. Nagyon kevés beruházás kell hozzá, mert „minden megvan", felszerelés, szakember egyaránt. Az állami (és OEP) kapacitás korlátozás miatt van többletkapacitás. Vezetési intézkedésekkel, komoly ellenőrzéssel megakadályozható még a látszata is, hogy a" közbetegek", a szegények ellátása kárt szenvedjen. Erről a szomszédos országokban évszázados jogi szabályozás és etikai gyakorlati tapasztalat található.

Javasolom, hogy fanyalgás és moralizálás helyett a kormányzat ezt a kérdést kezelje projektként. Szakemberek nézzék meg néhány országban ezt az ellátási formát, gyűjtsenek tapasztalatokat. Kísérje el őket néhány tekintélyes újságíró, hogy első kézből tájékoztassák a szakmát, a politikusokat és a közvéleményt. Fiatal orvosként jártam, dolgoztam ilyen osztályokon, idősebb egészségügy menedzserként 1992-97 között tapasztalatokat gyűjtöttem elsősorban azért, hogy a magyar OEP-et  kiegészíthető biztosítási és szolgáltatási formákkal vegyük körül. A sűrű  (szak)politikai változások, a demokratikus politikai ciklusok „perverziója" (az elején bénultság, a végén pénzszórás és ígérgetés) elmosták ezt a valóságos szükségletek megoldására irányuló lehetőséget.

Az Uzsoki kezdeményezése, és az azt övező vita a felszínre hozta a kérdést, a problémát.

Ennek megoldása jó a magyar kórházaknak, az egészségügynek, a betegeknek. A növekvő jövedelmek miatt itthon maradó jó szakemberek a közellátást, a szegények érdekeit is szolgálják.

Minden személyes tapasztalatom alapján állítom: a közintézményekben megfelelő jogi, szakmai, etikai megalapozottsággal létrehozott térítéses  betegellátó osztályok a következő időszakban el fognak terjedni. Értékes segítséget fognak adni a kórházakban a dolgozók megtartásához, elsősorban a jövedelmi helyzet javításával. Olyan célokat fognak kitűzni a fiatal szakemberek elé, amikért érdemes küzdeni, tanulni. Nem állítom,  hogy a térítéses betegellátás panacea, de egy értékes eszköz a legjobb kórházak fennmaradásához, fejlődéséhez.