A hosszú kórházi várólisták elől elszökő angolokat francia kórházakban kezelik, miközben bírósági döntések növelik az uniós betegek mozgási szabadságát.
A hazánkban tartózkodó uniós turisták ugyanolyan feltételekkel vehetik igénybe a sürgősségi betegellátást, mint a magyar biztosítottak. Vagyis, nem kell fizetniük az orvosi ellátásért. Ennek egyetlen feltétele: magukkal kell hozniuk a saját egészségbiztosítójuk által érvényesített E 111-es nyomtatványt. A dokumentum hiányát pénztárcájuk bánja, mert bár a nyomtatványt utólag is el lehet juttatni az orvosi kezelést végző intézménynek, csakhogy ilyenkor a kórház belátásán múlik, hogy elfogadja-e vagy sem. Az utóbbi esetben ugyanis saját díjszabása szerint állíthatja ki az orvosi kezelésről szóló számlát – ismertette a várható szabályokat mai sajtótájékoztatóján dr. Lengyel Balázs, az OEP Nemzetközi és Európai Integrációs főosztályának vezetője. A fentiek megfordítva is igazak, a külföldön nyaraló magyaroknak szintén a fenti eljárást kell követniük. Az E 111-es nyomtatványt ők a területileg illetékes megyei egészségbiztosítási pénztáraknál vehetik át – elutazás előtt.
A nyomtatványokat az egészségpénztár összegyűjti az orvosoktól, kórházaktól, s negyedévente elszámol a külföldi biztosítókkal. Az oda-vissza áramló betegforgalomról illetve pénzügyi egyenlegről némi képet ad a 2000-ben megkötött magyar-német illetve magyar-osztrák szociális biztonsági egyezmény. A szerződés aláírása óta több német és osztrák állampolgár részesült sürgősségi ellátásban hazánkban, mint magyarok az említett két országban. Az osztrák és német biztosítók összesen 117 millió forintot utaltak át az OEP-nek, míg a honi társadalombiztosítónak csak 97 milliójába került az Ausztriában illetve Németországban orvosi ellátásra szoruló magyarok kezelése.
A Magyarországra áttelepülő nyugdíjasok taj-számot kapnak, amennyiben bemutatják biztosítójuk kötelezettségvállalását arra, hogy kifizetik magyarországi orvosi ellátásuk költségeit. Ugyanez történik akkor, ha magyar idősek döntenek úgy, hogy nyugdíjas éveiket például egy mediterrán uniós országban töltik.
Egészségügyi szolgáltatást az unión belül egyébként – a szolgáltatások szabad áramlása jegyében – bárhol igénybe lehet venni. A választék közötti „mazsolázásnak" az szab határt, hogy milyen esetben, s milyen mértékben hajlandó ezt az illető biztosítója finanszírozni. Lényegében tehát – a jelenlegi hazai gyakorlathoz hasonlóan - a biztosító beleegyezése szükséges a külföldi gyógykezeléshez. E keretszabály egyre több tartalommal telítődik a különböző bírósági perek segítségével. Lengyel Balázs ezek közül többet is említett. Így például annak a kómás betegnek a történetét, akit Ausztriában hoztak vissza öntudatlan állapotából egy olyan eljárással, ami a hollandoknál még kísérletinek számított, az osztrákoknál viszont bevált eljárásnak. Az Európai Bíróság döntése szerint nemzetközileg elfogadott gyógymód esetében az engedélyt nem lehet megtagadni. A weborvos kérdésére – mi a helyzet a hosszú várólisták elől külföldre „szökő" holland és angol betegekkel? – a főosztályvezető elmondta: az angolok például francia kórházakkal kötöttek szerződéseket, odairányítva betegeik egy részét. A megegyezés pénzügyi oldaláról a felek mélyen hallgatnak, de a szerződés ténye azt bizonyítja: a francia intézmények nem járnak rosszul.
A nyomtatványokat az egészségpénztár összegyűjti az orvosoktól, kórházaktól, s negyedévente elszámol a külföldi biztosítókkal. Az oda-vissza áramló betegforgalomról illetve pénzügyi egyenlegről némi képet ad a 2000-ben megkötött magyar-német illetve magyar-osztrák szociális biztonsági egyezmény. A szerződés aláírása óta több német és osztrák állampolgár részesült sürgősségi ellátásban hazánkban, mint magyarok az említett két országban. Az osztrák és német biztosítók összesen 117 millió forintot utaltak át az OEP-nek, míg a honi társadalombiztosítónak csak 97 milliójába került az Ausztriában illetve Németországban orvosi ellátásra szoruló magyarok kezelése.
A Magyarországra áttelepülő nyugdíjasok taj-számot kapnak, amennyiben bemutatják biztosítójuk kötelezettségvállalását arra, hogy kifizetik magyarországi orvosi ellátásuk költségeit. Ugyanez történik akkor, ha magyar idősek döntenek úgy, hogy nyugdíjas éveiket például egy mediterrán uniós országban töltik.
Egészségügyi szolgáltatást az unión belül egyébként – a szolgáltatások szabad áramlása jegyében – bárhol igénybe lehet venni. A választék közötti „mazsolázásnak" az szab határt, hogy milyen esetben, s milyen mértékben hajlandó ezt az illető biztosítója finanszírozni. Lényegében tehát – a jelenlegi hazai gyakorlathoz hasonlóan - a biztosító beleegyezése szükséges a külföldi gyógykezeléshez. E keretszabály egyre több tartalommal telítődik a különböző bírósági perek segítségével. Lengyel Balázs ezek közül többet is említett. Így például annak a kómás betegnek a történetét, akit Ausztriában hoztak vissza öntudatlan állapotából egy olyan eljárással, ami a hollandoknál még kísérletinek számított, az osztrákoknál viszont bevált eljárásnak. Az Európai Bíróság döntése szerint nemzetközileg elfogadott gyógymód esetében az engedélyt nem lehet megtagadni. A weborvos kérdésére – mi a helyzet a hosszú várólisták elől külföldre „szökő" holland és angol betegekkel? – a főosztályvezető elmondta: az angolok például francia kórházakkal kötöttek szerződéseket, odairányítva betegeik egy részét. A megegyezés pénzügyi oldaláról a felek mélyen hallgatnak, de a szerződés ténye azt bizonyítja: a francia intézmények nem járnak rosszul.
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!