Végzett az első évfolyam a Klinikai Gyógyszerfejlesztési Szakirányú Továbbképzésen.
Ünnepélyes keretek között átadták az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) Klinikai Gyógyszerfejlesztési Szakirányú Továbbképzésén az első végzősök oklevelét - adta hírül a Semmelweis Hírek. Dr. Hunyady László, az ÁOK dékánja az átadón emlékeztetett arra, hogy Magyarország nemzetközileg is kiemelkedő gyógyszerkutatási és fejlesztési hagyományokkal rendelkezik, a hazai gyógyszeripari kutatás pedig ma is elismert szerte a világon. Véleménye szerint kiemelt jelentősége van a továbbképzésnek, mert elősegíti, hogy a sok év alatt kialakított kedvező helyzetünk megmaradjon és tovább erősödjön.
Dr. Kerpel-Fronius Sándor az ünnepségen elmondta: a tanfolyam tananyagát és az oktatás módszereit a továbbképzés során kialakuló nemzetközi harmonizáció miatt folyamatosan módosították. Ennek eredményeként a hallgatókat a legújabb nemzetközi elvárások szerint tudták oktatni. Kiváló hazai egyetemi és ipari szakemberek mellett számos külföldi előadó is részt vett az oktatásban, biztosítva a képzés valóban nemzetközi jellegét a Semmelweis Egyetemen. Erre az alapra biztosan lehetett a a CEMDC nemzetközi egyetemi hálózatát építeni – hangsúlyozta. Az ünnepség végén megköszönte az ÁOK korábbi dékánjának, Dr. Karádi Istvánnak, valamint a hallgatóknak, hogy támogatták a kezdeményezést.
A CEMDC második tanfolyama 2013 áprilisában kezdődött a társegyetemek együttműködésével. Az egyes modulokra külön-külön is lehet jelentkezni. A tanfolyammal kapcsolatos információk a http://cemdc.eu honlapon találhatók.