Kaszás Mihály veszi át a stafétabotot a nyugdíjba vonuló Hegedűs Lajostól.
Jövőre Kaszás Mihály váltja a debreceni TEVA Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatói posztján az év végén nyugdíjba vonuló Hegedűs Lajost, aki több mint tíz évig irányította a gyógyszergyár hazai termelői egységeit - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
A debreceni mellett korábban a TEVA gödöllői és sajóbábonyi egységeit is irányító Hegedűs Lajos vezetésével a TEVA Gyógyszergyár Zrt. termelőkapacitása az elmúlt években megtöbbszöröződött, és a generikus kutatás-fejlesztési tevékenysége is jelentőssé vált. A cég jelenleg a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója, több mint 2400-an dolgoznak a gyáregységben.
A távozó cégvezető irányítása alatt a vállalat megkapta az Év legnagyobb újraberuházója díját és részesült a XVIII. Magyar Innovációs Nagydíjban, valamint az Üzleti Etikai Díj és Kármán Tódor Díj elnyerése is a nevéhez fűződik.
Hegedűs Lajos tanácsadóként továbbra részt vesz a vállalat munkájában. Kaszás Mihály 1984-ben kezdett el a TEVA jogelődjénél, a BIOGAL-nál dolgozni. A leendő vezérigazgató a jelenleg is folyamatban lévő kapacitásbővítés, valamint a hatékonyabb működést biztosító átszervezések és nemzetközi integrációs folyamatok folytatását jelölte meg legfontosabb feladatai között.