A KSH szerint mérséklődik a szegénység

A tavalyi évhez képest javult a háztartások jövedelmi helyzete. A jövedelmek növekedése a legszegényebbeket jellemezte a leginkább, ugyanakkor többet is költünk össztársadalmi szinten. Az élettel való elégedettségünk viszont nem változott az elmúlt évekhez képest – ez derül ki többek között A háztartások életszínvonala, 2015 című KSH-kiadványból.

A kiadványból kitűnik, hogy javult a háztartások helyzete és nőtt az életszínvonal is. A tavalyi évben az egy főre jutó éves átlagos bruttó jövedelem 1440 ezer forint, az éves nettó jövedelem pedig 1150 ezer forint volt, az előző esetben 4,8, az utóbbinál 4,6%-os növekedésről beszélhetünk. Mindeközben a fogyasztói árak 0,1%-kal csökkentek, így összességében mintegy 4,7%-os reáljövedelem-emelkedést regisztráltak a szakértők.

A legnagyobb ütemben az alsó négy jövedelmi tizedben élők jövedelme növekedett. Míg e csoportok esetében 5 és 6% körüli volt az emelkedés, addig a két felső decilisben csupán 4,2 és 3,7%-os. A középső jövedelmi rétegekben a növekedés az országos átlag körül mozgott.

Kisebb a társadalmi kirekesztődés kockázata

A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés mérésére szolgáló egységes mutatószámokat 2001-ben dolgozták ki, a jelenleg is érvényes mutatót 2010 óta használja az Európai Unió. Az indikátorok kidolgozásának fő alapelve az volt, hogy a szegénység egyes összetevőit a lehető legszélesebb értelemben vegyék számításba, ellentétben a korábbi, elsősorban jövedelmi megközelítéssel. Az indikátorrendszer fő mutatószáma jelenleg a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya. Az összetett szegénységi mutató három részindikátort foglal magában: a relatív jövedelmi szegénységben élők aránya, a súlyos anyagi deprivációban élők aránya, a nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban élők aránya (munkaszegénység). E számítási mód alapján a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettnek tekintjük azokat, akik a három részmutató közül legalább egyben érintettek.

A társadalmi kirekesztődés összetett mutató használata lehetőséget teremt arra is, hogy a szegénységet ne kizárólag a jövedelemhiánnyal azonosítsuk, hiszen a szegénységi küszöb alatti jövedelemmel rendelkezők mellett a mutató a szegények közé a sorolja a javak és szolgáltatások piacáról, valamint a munkaerőpiacról kiszorultakat is.

Kedvező hír, hogy 2015-ben e számítási módszer alapján 1,9 százalékponttal csökkent azoknak az aránya, akik fokozottan ki voltak téve a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának. A tavalyi évben a teljes népesség 26,3%-a, azaz 2 millió 541 ezer ember élt a szegénység vagy kirekesztődés legalább egy dimenziója szerint hátrányos helyzetben.

A legrosszabb kilátásokkal rendelkezők, vagyis azok aránya, akik mindhárom dimenzióban együttesen voltak érintettek, a 2014. évi 3,0%-ról 1,9%-ra csökkent, így 185 ezer fő volt.

2015-ben összesen 1 398 ezer élt a szegénységi küszöb alatti, vagyis évi 887 ezer forintnál kisebb jövedelemből. A jövedelmi szegénységi arány 14,5% volt 0,4 százalékponttal kevesebb, mint 2014-ben. A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata az átlagosnál nagyobb veszélyt jelent a 18 év alatti gyermekek, az egyszülős háztartások, az alacsony iskolázottságúak, a munkanélküliek és a roma népcsoport esetében. Ezzel szemben kiemelendő, hogy javult a helyzet a gyermekszegénység terén is: a 18 év alattiak körében ugyanis a szegénységi arány 2014-hez képest 5,1 százalékponttal mérséklődött, 25%-ról 19,9%-ra.

Folytatódott a súlyos anyagi deprivációban élők aránynak csökkenése: míg 2014-ben a népesség 19,4%-át érintette, addig 2015-ben 16,2%-át.

Kisebb lett a munkaszegénységben élők aránya is: a teljes népességhez viszonyítva a 0–59 éves korú népesség 6,1%-a tartozott a nagyon alacsony munkaintenzitásúak csoportjába, 1 százalékponttal kevesebb, mint 2014-ben.

Többet költöttünk 2015-ben

2015-ben a háztartások 979 ezer forintos egy főre jutó éves, átlagos fogyasztási kiadása 7,8, az árak változásának hatását is figyelembe véve 7,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

Tavaly egy átlagos háztartásban élelmiszerekre és alkoholmentes italokra 240 ezer, lakásfenntartásra és háztartási energiára 210 ezer, közlekedésre és szállításra átlagosan 109 ezer forintot fordítottak fejenként. 2015-ben a közlekedéssel kapcsolatos költéseket leszámítva minden kiadási csoportban többet költöttünk. A három alapvető fogyasztási csoport aránya egyébként a tavalyi évben 1,7 százalékponttal meghaladta az évezred kezdetétől mért legkedvezőbb, 55,4%-os értéket.

A fogyasztás a legszorosabban a jövedelmi helyzettel függ össze – vagyis minél több egy háztartás jövedelme, átlagosan annál többet is költ. 2014-hez képest minden réteg fogyasztási szerkezete javult, mivel csökkent az alapvető kiadások, az élelmiszer, a lakásfenntartás és a közlekedésre fordítottak súlya. A két szélső jövedelmi réteg közötti különbség azonban érdemben nem változott: 2015-ben a legfelső jövedelmi ötödben élők 3,4-szer annyit költöttek az egyéni fogyasztásukra, mint a legalsó ötödbe tartozók.

Sem jobban, sem rosszabbul nem vagyunk

A jövedelmi viszonyok abszolút mutatóin túl a szubjektív jóllét vizsgálata információt nyújt arról is, hogy az emberek hogyan élik meg mindennapjaikat, mennyire elégedettek az életükkel és a saját jövedelmi helyzetükkel. Az élettel való elégedettségre adott válaszok átlagértéke 2015-ben (egy 0-tól 10-ig terjedő skálán, a felnőtt lakosságot figyelembe vége) 6,1 pont volt, statisztikailag megegyezik a korábbi évek adataival. A felmérésből az derül ki, hogy az életükkel a fiatal felnőttek elégedettek a leginkább, a 45–54 éves korcsoportig az életkor előrehaladtával jelentősen csökken az elégedettség.

A kutatásokból az is kiderül, hogy az iskolai végzettség meghatározóan befolyásolja az egyén szubjektív jóllétét, az élettel való elégedettségét, az emberekbe vetett bizalmát: minél magasabb az egyén iskolai végzettsége, annál nagyobb bizalommal fordul embertársai felé.

2015-ben az emberek nagyobb biztonságban érezték magukat a közterületeken is. A községekben élők 81, a fővárosiak 76%-a nyilatkozott úgy, hogy egyedül, sötétedés után is biztonságban érzi magát a lakóhelyén.

A KSH a szegénység mérésére ezentúl csak a laekeni indikátorokat használja

Budapest, 2016. december 1. – A KSH a 2015. november 30-án megjelentetett A létminimum-számítás megújítása című kiadványban a létminimum-számítás megújítására mutatott be két javaslatot, amelyeket alkalmas alapnak vélt egy új létminimum-mutató kialakítására. A módszertani munka során a felhasználókkal folytatott egyeztetések nem hozták meg a várt eredményt, a két módszertan nem talált elfogadásra, ugyanakkor érdemi javaslatok sem érkeztek se az érdekképviseletektől, se a kutatóktól.

A KSH ezért úgy döntött, hogy a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés mérésére ezentúl kizárólag annak nemzetközileg elfogadott eszközét, a laekeni indikátorok mérőszámait használja. A KSH a szegénységre vagy társadalmi kirekesztődésre vonatkozó adatokat minden évben A háztartások életszínvonala című kiadványban teszi közzé.

A KSH az életszínvonal több dimenziójának vizsgálata céljából csatlakozott egy nemzetközi projekthez, az Európai Uniónak az ún. „referencia-költségvetés" kifejlesztését célzó projektjéhez.

A KSH a létminimum számításának felülvizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy az eddig használt létminimum-mutató alkalmatlan a neki szánt funkció betöltésére. A KSH a kezdetektől arra törekszik, hogy a létminimum-számítás módszertanának megújítása – akárcsak minden egyéb statisztikai tevékenysége – tudományos és szakmai alapokon nyugodjon, és a végeredmény egy olyan módszertan és mutató legyen, amely valóban a felhasználók széles köre számára értékes.

A hazai létminimum-számítás kritikája

A létminimum hazai elnevezése a köznyelvben a mélyszegénységre utal, de valójában a 2015-ig számított létminimum értéke az átlagos jövedelemhez közeli érték, és a létminimum környékén fogyasztó háztartások fogyasztása is az országos átlagértékek környékén van. Vagyis a létminimum jelenlegi módszertannal számított értéke a szerény, de tisztes megélhetést biztosítja. Az ellentmondás fő oka, hogy az eredeti elnevezés sem volt szabatos, emellett az elmúlt 25 évben, vagyis a mutató módszertanának kialakítása óta gyökeresen átalakultak azok a körülmények, amelyek a módszertan szempontjából döntő jelentőségűek, vagyis a jövedelmi viszonyok, a lakosság fogyasztási szerkezete és a háztartások összetétele.

A létminimum vagy ahhoz hasonló más abszolút szegénységi mutató főképpen a szegény vagy közepesen fejlett országokban releváns. A létminimum-számításra vonatkozó standard nemzetközi módszertan, fogalmi rendszer és számítási mód egyelőre nem létezik, márpedig a hivatalos statisztika egyik legrégibb és legfontosabb alapelve, hogy – a hitelesség érdekében – nemzetközileg elfogadott módszertanokat és eljárásokat kell alkalmazni. A szegénység és társadalmi kirekesztődés mérésére jelenleg a laekeni indikátorok módszertana az egyetlen elismert nemzetközi eszköz, nemzetközi összehasonlításra pedig egyelőre szintén kizárólag a laekeni indikátorok alkalmasak. Éppen ezért kevés ország számol létminimumot vagy ahhoz hasonló mutatót. Ahol mégis előállítanak ilyen mérőszámot, azt – standard nemzetközi módszertan hiányában – jellemzően kutatóintézetben vagy egyetemen teszik.

Az úgynevezett laekeni indikátorok 2001-es bevezetése óta az Európai Unió tagországai (és több EU-n kívüli ország) egységes mérőszámokat használ a szegénység, illetve a társadalmi kirekesztődés mérésére. A Központi Statisztikai Hivatal 2005 óta állítja elő a laekeni indikátorokat e szerint a harmonizált módszertan szerint. A laekeni indikátorok, vagyis az egységes uniós szegénységi mutatók bevezetésével a megszűnt a magyar létminimumnak a bevezetésekor valóban hiánypótló szerepe.

Az Európai Unió Tanácsa 2001 decemberében, a Laekenben tartott ülésén fogadta el a szegénység és a társadalmi kirekesztődés mérésére vonatkozó indikátorokat. A tagállamokra vonatkozó egységes mutatórendszer kialakításának az volt a célja, hogy európai szinten összehasonlíthatóvá váljon a szegénység és a szociális kirekesztődés sokdimenziós jelensége. Mivel a szegénység kizárólag jövedelmi helyzet alapján történő definiálása nem ad átfogó képet az egyén, valamint a háztartás társadalmi helyzetéről, a kezdetekben alapvetően a jövedelmi szegénységre fókuszáló mutatók köre 2006-ban kibővült a szociális védelem területére, azon belül is a társadalmi befogadás, a nyugdíjak, valamint az egészségügyi ellátás átfogó és egységes mérésére szolgáló jelzőszámrendszerrel.

A társadalmi kirekesztődés a szegénység fogalmánál tágabb, nemcsak jövedelemhiányt jelent, hanem társadalmi elszigetelődési folyamatot, szociális hátrányok sorozatát is.

Azon személyek vannak kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának, akik esetében az alábbi három tényező közül legalább az egyik fennáll:
1. Relatív szegény: azok a személyek, akik olyan háztartásban élnek, ahol a háztartás jövedelme nem éri el a medián ekvivalens jövedelem 60%-át (relatív szegénységi küszöb).
2. Súlyosan deprivált: azok a személyek, akik meghatározott 9 fogyasztási tétel (lásd módszertan) közül legalább 4-ről anyagi okból lemondani kényszerülnek.
3. Nagyon alacsony munkaintenzitású: azok a személyek, akik olyan háztartásban élnek, ahol a munkaképes korú (18 és 59 év közötti) családtagok az előző évben a lehetséges munkaidejük kevesebb mint 20%-át töltötték munkával.