Dialízisnél előny lehet a túlsúly

Érdekes és kissé ellentmondásos összefüggésre hívja fel a figyelmet egy magyar résztvevők közreműködésével készült kutatás. A hemodialízis kezelést kapó betegek között a nagyobb testsúly jobb túlélési esélyekkel jár, bár az elhízás számos veszélyét igen jól ismerjük. Ami még érdekesebb, hogy ez a pozitív összefüggés változó mértékű az egyes rasszok között: úgy tűnik, egy negroid betegnél néhány kiló plusznak több haszna van, mint europid sorstársainál - írja a Semmelweis Figyelő.

A hemodialízis, avagy vesepótló kezelés a végstádiumú vesebetegek egyetlen lehetősége az életben maradásra a transzplantáción kívül. A kezeléssel átvesszük a vese feladatait, amelyeket már képtelen ellátni, mint a kiválasztás vagy a só-víz háztartás egyensúlya. Sajnos még kezeléssel együtt sem jók a túlélési esélyek, a kezelés kezdetétől átlagosan 5 évet érnek meg a betegek. A téma jelentőségét adja az is, hogy a krónikus vesebetegeket nem úgy kell keresni, mint tűt a szénakazalban. A veleszületett eltérésektől kezdve a magas vérnyomás okozta vesebajokon át a gyulladásos kórképekig igen sokféle betegség végső közös útja az úgynevezett végstádiumú vesebetegség (end-stage renal disease, ESRD).

Rassztól és testsúlytól függ a túlélés?
A nemzetközi kutatócsoport három populációt hasonlított össze: fekete, latin-amerikai és fehér pácienseket. A kisebbségi csoportok jobb túlélési esélyekkel indulnak a dializált betegek között, ám a puszta ténynél fontosabbnak tűnik a kérdés, mi okozza ezt az eltérést? A kutatásban két magyar is részt vett, Molnár Z. Miklós a Semmelweis Egyetem Kórélettani Intézetéből, illetve az Egyesült Államokban dolgozó Kövesdy Csaba.

A kutatás fókuszpontjába az elhízást és a túlsúlyosságot helyezték, és ennek hatását az egyes csoportok túlélésére. Kiderült, hogy hemodialízis kezelést kapó betegek között az elhízás előnyt jelent, ellentétben az átlag népességgel, ahol főleg szív és érrendszeri betegségeken keresztül a túlsúly köztudottan növeli a halálozási rátát. Ezt a jelenséget obezitás-paradoxonnak nevezzük.

Minden csoportban megfigyelhető volt, hogy a testsúly növekedésével (akár beteges mértékig) a túlélés is nő. Az egyes csoportok között azonban voltak eltérések. A latin-amerikai betegek összességében jobb túlélést mutattak, mégis, a testsúly növekedésével a legnagyobb százalékos túlélés növekedés az afroamerikai csoportban mutatkozott.

Az elhízás megítélésére az ilyenkor szokásos testtömegindexet alkalmazták (body mass index, BMI, a testtömeg kilogrammban és a magasság méterben mért négyzetének hányadosa). A fekete populációban testtömegindex-kategóriánként 2,5%-kal nőtt a túlélés, ez az érték a fehér csoportban 2% volt, míg a latin-amerikaiak közt csupán 1% túlélési ráta emelkedést okozott, ha valaki testesebb volt. Referencia értéknek a normál BMI érték felső kategóriáját, a 23-25 közötti értéket vették, a további kategóriák szintén 2-vel növekedtek).

Paradox kérdések és magyarázatok
Mi lehet az oka ennek az úgynevezett obezitás-paradoxonnak? A kutatókban felmerült többféle magyarázat, azonban a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a dializált betegekben egész egyszerűen nincs arra idő, hogy az elhízás hosszú távú következményei létrejöjjenek. Öt éves átlagos túléléssel nem sokat számít a hosszú távú hátrány a rövidtávú előnyökkel szemben. Így például rövidtávon előnyt jelent a nagyobb testsúly a dialízis során történő protein- és energiavesztés kompenzálásában.

A latin-amerikai populáció paradoxon a paradoxonban: sok krónikus betegség által ugyanis kevésbé veszélyeztetettek, ám a krónikus vesebetegségek igen gyakoriak köztük, végstádiumú állapot pedig majdnem kétszer annyi fordul elő köztük, mint a fehér bőrűek között. Mégis, ha kezelést kap egy latin-amerikai beteg, minden testsúly kategóriában jobb túlélési esélyei vannak, mint egy kezelt fehér betegnek.

Az afroamerikai csoportban tapasztalt legerősebb összefüggés a testtömeg növekedés és a túlélés között szintén gondolkozásra késztette a kutatókat. Ennek a magyarázatát abban kereshetjük, hogy a testtömegindex nem feltétlen utal egyértelműen a tápláltságra. Ugyanakkora BMI-nél egy afroamerikai férfinak valószínűleg nagyobb mennyiségű izomzata van, mint egy fehérnek, zsírmentes testtömegük átlagosan nagyobb sűrűségű, mint másoknak. Ezt a gondolatot támasztja alá az a tény is, hogy az egészséges populációban az emelkedett BMI nem jelent akkora kockázati tényezőt feketéknél, mint egyébként.

Az izomzat szerepe a túlélésben feloldja számunkra az ellenmondásos helyzetet: rámutat arra, hogy meglepő módon fokozott táplálékbevitel helyett mégiscsak azzal tehetünk legtöbbet egészségünkért, ha sokat mozgunk, sportolunk.

/Az eredeti közlemény itt olvasható: Ricks et al.: Racial and Ethnic Differences in the Association of Body Mass Index and Survival in Maintenance Hemodialysis Patients. Am J Kidney Dis. 58(4):574-582. 2011./

Veseelégtelenségről és dialízisről a Weborvoson