A Magyar Írószövetség Székházában február 13-án nyílt meg az a kiállítás, amely a Lámpás ’92 Alapítvány fogyatékos felnőtteknek szervezett alkotótáboraiban létrejött művekből válogat.
A Lámpás’92 Közhasznú Alapítvány és az ÉTA Országos Szövetség Lakóotthon munkacsoportja tíz éve rendezi meg éves nyári alkotótáborait, illetve műhely-képzéseit az ország különböző lakóotthonaiban élő értelmi sérült felnőttek számára. A művészeti táborok minden évben egy-egy témát jártak körül, mint az Önarckép, a Titok, a Ház, az Útvonal, A fény nyomában, Csoportkép, a Kincs, a Makró, az Emlékmű, illetve A művészet városa.
Az elmúlt tíz évben számos művész vállalta az irányító szerepét nemcsak a hagyományos, hanem a kortárs képzőművészeti műfajokban is.
Elekes Károly a land artba vezetett be,
Pető Barna a grafikai technikákba,
Koroknai Zsolt a videó műfajába engedett betekinteni.
Erőss István az arte povera installáció technikáját mutatta meg a résztvevőknek,
L. Simon László a képvers készítését tanította,
Szombathy Bálint a mail art feladó és címzett közötti párbeszédébe vont be.
Pető Emese a decoupaget mutatta be,
Daradics Árpád a grafika és a festészet kapcsolatát feszegette.
Pető Hunor, Vécsi Nagy Zoltán és
Jakab Ágnes a tárgykultúra és az objekt művészet titkaiba vezette be a fogyatékos alkotókat.
A most látható válogatás betekintést nyújt az értelmi sérült emberek színes, csodálatra méltó belső világába, mely mentes mindenféle hétköznapi konvenciótól, csupán a tiszta érzelmek irányítják az alkotások létrehozóit. A kiállítás február 27-ig látogatható hétfőtől csütörtökig.