Felmérés a medikusok véleményéről

Így látják leendő szakmájukat az orvostanhallgatók
A Semmelweis Egyetem szakértői arra voltak kíváncsiak, hogy a negyedéves diákok mit gondolnak a hivatáson belül gyakorolt autonómiáról és az orvos-beteg kapcsolatról. Kiderült: akik külföldre készülnek, mérhetően más értékek mentén gondolkodnak.
Dr. Horváth Ferenc és kollégái a Népegészségtani Intézetből 31 kérdést tartalmazó kérdőívet töltettek ki az egyetem negyedéves hallgatóival 2009 és 2010 őszi félévében, így összesen 593 tesztet értékelhettek. A cél az volt, hogy rá lehessen világítani a társadalmi és anyagi háttér, illetve a szakmai elvárások közötti összefüggésekre. A mintába kerültek többsége Budapesten vagy nagyvárosban nőtt fel. 81 százalékuk szülei házasságban élnek és hasonló arányban nem az egészségügyben dolgoznak. Csaknem kétharmaduk elfogadhatónak tartja családjának pénzügyi helyzetét, de harmaduk legalább időszakosan munkát vállal az egyetem mellett.
Ami a keresetre vonatkozó elvárásokat illeti, nettó átlagfizetésként több mint 70 százalékuk 300 000 Ft-nál nagyobb összeget jelölt meg, és úgy vélik, hogy a pályán lévők jelenlegi bére 100 és 200 ezer forint között van. A megkérdezettek háromötöde elfogadna hálapénzt, 22 százalékuk felső határ nélkül – ellenben háromnegyedük szerint a beteg anyagi helyzete határozza meg az összeget.
A válaszadók több mint 30 százaléka külföldi munkavállalást fontolgat. Az orvosi szakma megítélése 54 százalékuk vélekedése alapján közepes, és csaknem negyedük szerint rossz. A betegekhez fűződő kapcsolat majdnem kétharmaduk szerint paternális, tehát olyan alá-fölérendeltségi viszony, amelyet a jóakarat motivál. A diákok 56 százaléka szolgálatnak gondolja ezt a hivatást, ötödük pedig szolgáltatásnak, ám csaknem tizedük szerint művészet, míg huszaduk bérmunkának látja.
A társadalmilag elvárt szerepekre kitérve a Semmelweis Egyetem megkérdezett negyedéveseinek elsöprő többsége a szakemberi, orvos szakértői és klinikai döntéshozói feladatokat tartja a leglényegesebbnek, de négyötödük az együttműködést, háromnegyedük pedig a kommunikátori és az egészségvédői funkciót is fontosnak véli. A menedzserlét azonban csak 20 százalékot kapott.
Mivel a közösségi elvárás és az önértékelés között nem volt szignifikáns eltérés, a Népegészségtani Intézet kutatói a hallgatók társadalmi, gazdasági és kulturális háttere, valamint a válaszok közötti összefüggést helyezték előtérbe. A magukat vallásosnak minősítő egyetemisták nagyobb arányban jelölték értékként az önzetlenséget, a szolgálatot, a becsületet és a tiszteletet; az egyházi középiskolában végzettek pedig a kiválóságot.
„Lényeges különbségeket találtunk abban, hogy a hallgatók szerint mit vár el a társadalom, és mi a saját értékítéletük a csapatmunkára vonatkozóan” – írja Horváth Ferenc és csapata. A szakértők szerint ugyanakkor nem meglepő a differencia (44 kontra 88 százalék), hiszen ezen szempont megléte kevésbé érzékelhető külső nézőpontból. A kommunikációs készség azonban mindkét oldalról fontos, így érthető a párhuzamos nagy százalékok (89,1 és 94,8) aránya.
Az elemzés során fény derült arra, hogy a külföldi munkavállalást nem fontolgatók között magasabb a vallásosak aránya, beérik kevesebb fizetéssel, és az orvosok jelenlegi bérét is alacsonyabbra taksálják, emellett pedig magasabb hányadban gondolják szolgálatnak a hivatást, így a betegközpontúság, a tisztelet, a becsület és az önzetlenség magasabb pontszámot kapott náluk. A feltárt különbségek mellett elmondható, hogy a magyar orvostanhallgatók fontosnak tartják a szakmához kapcsolódó klasszikus erkölcsi értékeket, közülük is elsősorban a felelősséget.