Leginkább az egészségügyben dolgozók érdeklődése csökkent az oltás iránt.
Összesen 966 874 krónikus beteg, 65 év feletti illetve a fertőzés kockázatának kitett felnőtt kérte az ingyenes influenza elleni védőoltást a mostani, 2012/2013-as szezonban. Ez a szám 65 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban – derül ki az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legfrissebb jelentéséből.
A beszámoló szerint az oltások 53%-át a 65 éven felüliek (beleértve ezen korcsoportba tartozó krónikus betegeket is), 47%-át a 65 évesnél fiatalabbak körében végezték. A krónikus betegek közül a szív- és érrendszeri, a légzőszervi- és cukorbetegségben szenvedők közül oltatták be magukat a legtöbben. Az egy évvel korábbihoz képest azonban ezekben a betegcsoportokban is 10 százalékkal kevesebben éltek a lehetőséggel. Leginkább az egészségügyi dolgozók érdektelensége nőtt: 51 193 főt oltottak be influenza ellen, az előző évi 60 157 fővel szemben (- 15 százalék).
A felnőttek rendelkezésére álló, 1,3 millió adag térítésmentes vakcinán kívül a 3 éven aluli kockázati csoportba tartozó gyermekeknek is biztosítottak 5 ezer adag ingyenes influenza elleni vakcinát. Ebből 1 536 fő 6 hónaposnál idősebb csecsemő és 3 évesnél fiatalabb kisgyermek részesült 2 oltásból álló, míg 2 694 kisgyermek 1 oltásból álló influenza elleni védőoltásban. Ennek megfelelően a gyermekek részére biztosított vakcina 84,6 százalékát használták fel.
A mostani szezonban volt először lehetőség arra, hogy a vérzékenységben szenvedők is kaphassanak influenza elleni védőoltást, ezer-ezer adag úgynevezett intradermális oltóanyagot biztosítottak a 18-59 évesek illetve a 60 éves vagy 60 évnél idősebbek számára. Mindkét korcsoportban alig több mint az ötöde fogyott el a rendelkezésre álló mennyiségnek (246-274 adag)