• nátha
    • A nátha ellen a mai napig nem tudunk mit tenni

      A nátha ellen a mai napig nem tudunk mit tenni

    • Két náthagyógyszert el kellene felejteni - tiltás lehet a végük

      Két náthagyógyszert el kellene felejteni - tiltás lehet a végük

    • Tudományos bizonyítékok támasztják alá a húsleves gyógyerejét

      Tudományos bizonyítékok támasztják alá a húsleves gyógyerejét

  • melanóma
    • Drámai mértékben nő a melanomás esetek száma

      Drámai mértékben nő a melanomás esetek száma

    • Fényvédelem, önvizsgálat és tudás: együtt védenek a bőrrák ellen

      Fényvédelem, önvizsgálat és tudás: együtt védenek a bőrrák ellen

    • A Szigeten is keresd a „rút kiskacsát”!

      A Szigeten is keresd a „rút kiskacsát”!

  • egynapos sebészet
    • Egynapos sebészet Pakson: hamarosan újraindulhat az ellátás?

      Egynapos sebészet Pakson: hamarosan újraindulhat az ellátás?

    • A kecskeméti kórház orvosa lett az Egynapos Sebészeti Tagozat elnöke

    • Egy év alatt több mint 3000 műtét a kecskeméti egynapos sebészeten

      Egy év alatt több mint 3000 műtét a kecskeméti egynapos sebészeten

Már Funk Sándor sem kell

Hírek Forrás: Orvosok Lapja

A neves orvos életútja összefonódott a hazai addiktológia megalakulásával.

Dr. Funk Sándor élő legenda, a modern magyar addiktológia megalapítója és gyakorlati elterjesztője. 2012 őszén – a 65 éves kor betöltése, illetve a finoman szólva kemény új közalkalmazotti nyugdíjtörvény bevezetése előtt – a huszonöt éven át általa vezetett Addiktológiai Osztály éléről a Nyírő Kórház új igazgatója leváltotta. Dr. Funk Sándor életútja összefonódott a magyarországi addiktológia megalakulásával, írja az Orvosok Lapja, amelynek interjút adott a neves szakember.

– Túl régen volt az ifjúságom, elég annyi, hogy budapesti, pontosabban vízivárosi vagyok, és 72-ben végeztem a SOTE-n. Utána a katonaságot különleges helyeken, börtönökben orvoskodtam végig, és ezt követően elit helyen, az I. számú Neurológiai és Pszichiátriai Klinikán kezdtem. Nagyon szerettem, de hat év múlva, a szakvizsgáim megszerzése után (néhány hónapos kitérőt követően) a Korvin Ottó kórház pszichiátriájára kerültem. 1987-ben hívtak a Nyírő, akkori nevén a Róbert kórház akkor még alkohológiai osztályának élére, ahol tehát pont negyed évszázadot töltöttem. Az osztály eredetileg három fabarakkból, szovjet fapanelből, igazából felvonulási épületekből állt. Folyton variáltunk: hol az egyikben, hol a másikban, néha mindháromban gyógyítottunk… Ez volt tehát az addiktológia, és itt kezdődött a magyar drogterápia-történelem.

Hogy mi indította el az addiktológia útján? Az, hogy a 90-es évek elején egyszer csak iszonyú tömegű máktea-fogyasztó és intravénás heroinista zúdult az osztályra, emlékszik vissza, hozzátéve: „Erre nem voltunk felkészülve, egyébként senki az országban, csak mi nem futottunk, futhattunk el előlük. Ehelyett elkezdtük őket a Dole és Nyswander nevéhez fűződő módszerrel – Methadonnal – kezelni. Az volt az érzése, hogy senki nem nézi jó szemmel a munkáját, a kórházba ugyanis egy sor kétes egzisztencia, és valóban egy csomó leírhatatlan figura érkezett. Ebből lett aztán a már említett bírósági meghurcolása, amely egy évig tartott, idézi fel múltat. Nem a Methadon volt az egyetlen probléma. Sajátos terápiás elveket kellett kidolgozni, és főleg a gyakorlatban alkalmazni olyan betegekkel, akikkel korábban Magyarországon szinte egyáltalán nem találkozhattak az orvosok. Pont úgy nem volt velük tapasztalatuk, mint más szakágaknak mondjuk a legionellával vagy az AIDS-szel.

– Meg kellett például tanulnunk, hogy a pácienseink folyamatosan konfabulálnak, és nem kooperálnak. Ugyanakkor nem tarthattuk őket zárt körülmények közt, hisz nem pszichiátriai betegek. Hanem addiktok. Márpedig függő beteg napról napra él. Nem úgy veti alá magát a terápiának, ahogy a közhit gondolja: hogy jön a sugallat, az elhatározás, és egyszer csak új életet kezd. Ehelyett a sanyarú valóság az, hogy akkor kér segítséget, ha nagyon rosszul van. És mire hozzánk ér, gyakran meggondolja magát (ugye, a fogorvosnál is elmúlhat a fogfájás…). Ilyenkor el akar menni. Nekünk meg rá kell beszélni, hogy maradjon. Ez a rábeszélés, persze, abból áll, hogy azt mondjuk neki – hogy menjen csak. De gyorsan hozzáfűzzük: kint aztán meggyógyul. Ilyenkor az addikt megáll az ajtóban, és elgondolkodik: nyom magának vénásan egy adagot, és akkor jobb lesz? Megkérdezzük ismét: nem egyszerűbb-e, ha itt marad. Szerencsés esetben a válasz igen. És akkor maradhat - avat be a napi megélt szituációkba Funk Sándor. - Tehát két mondat között – látszólag – meg kellett változtatnod az attitűdjét. El nem tudod képzelni, milyen hihetetlenül intenzív vitákba keveredünk a betegekkel.

A drogbetegnek állandóan olyan kívánságai vannak, amelyeket nem tudunk teljesíteni, állítja a szakember. Olyan mennyiségű és minőségű gyógyszert, fájdalomcsillapítót, altatót követel, amelyet nem kaphat meg, hisz bizonyos dózis fölé nem mehet az orvos. Ha meg nem kapja meg, elmegy, és benyom magának egy újabb adagot. Ezt a problémát számos országban úgy kezelik, hogy a visszaeső beteget kiírják, aztán meg beírják az ún. fekete könyvbe – és többé nem veszik fel, mondván, hogy úgysem kooperál.

"Nekem az első dolgom az volt, hogy megszüntettem a fekete könyvet, és 25 évig nem is volt (távozásom másnapján megint lett). Csak egy kérdés: ha kórházon belül nem tudunk meggyógyítani valakit, akkor kórházon kívül meggyógyul?", teszi fel a költői kérdést Funk Sándor a vele készült beszélgetésben.

Az interjú első és második része a Weborvos Pro portálon olvasható teljes terjedelemben.