A megyei közgyűlések sorra megszavazzák intézményeik állami kézbe adását. (Összeállítás)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn azt közölte: január elsejétől az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket, valamint a megyei közgyűléseknél eddig felhalmozódott mintegy 180 milliárd forintnyi adósságot is. A végrehajtásáról szóló törvényeket még az ősszel beterjesztik.
Huszonnégy intézmény kerül az államhoz Szolnok megyében
Jász-Nagykun-Szolnok megyétől huszonnégy egészségügyi, gyermekvédelmi, szociális, oktatási és közművelődési intézményt vesznek át állami fenntartásba - közölte a közgyűlés elnöke. Kovács Sándor ezek közül kiemelte a szolnoki Hetényi Kórház-Rendelőintézetet, a Damjanich múzeumot és a tiszakürti arborétumot.
A megyei önkormányzatnak az intézmények fenntartása kapcsán az idei évre tervezett hiánya 1,3 milliárd forint. Ennek fedezetére 1 milliárd 50 millió forintos működtetési és 250 millió forintos munkabérhitelt használnak fel - írta az Új Néplap.
Heves is átadja az intézményeit az államnak
Az állam átveheti a Heves Megyei Önkormányzat által eddig üzemeltetett 27 intézmény működtetését - döntött szerdai ülésén a megyei közgyűlés Egerben. Szabó Róbert (Fidesz-KDNP), a megyegyűlés elnöke a szerdai a határozathozatalt megelőzően azt hangsúlyozta, hogy a döntés, amelynek keretében az állam átvállalja a megye hitelállományát is, végső megoldást jelent az adósságrendezési eljárás alatt álló önkormányzat számára. Az egri Markhot Ferenc Kórházat a megye kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaság működteti, ez is az államhoz kerül. Az egészségügyi, oktatási és szociális intézményekben 1700 közalkalmazott dolgozik, a kórházban 1300 a munkavállalók száma. Hozzátette: az önkormányzat adósságrendezési eljárás alatt áll, adósságállománya a bejelentett hitelezői igények szerint 7,551 milliárd forint. (A Jobbik hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést)
Tolna is megszavazta az intézményátadást
Megszavazta a Tolna megyei közgyűlés szerdán, zárt ülésen azt a megállapodást, amely alapján a megyei önkormányzat intézményeit átadják az államnak - közölte Puskás Imre (Fidesz-KDNP), a testület elnöke az ülés után az MTI-vel. A közgyűlés kilenc igen szavazattal, öt nem ellenében hozta meg a döntést - tájékoztatott az elnök. A megállapodásról Puskás Imre azt mondta: azt tartalmazza, milyen lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a 12 megyei intézmény 2012. január 1-től minél zökkenőmentesebben kerüljön állami fenntartásba.
Az állam a megyében 12 intézményt vesz át. Ezek között van a Balassa János megyei kórház és több integrált intézmény, amelyek 12 szociális otthont, 7 szakképző és 5 gyógypedagógiai iskolát foglalnak magukba. Az intézményekben mintegy 3500 közalkalmazott dolgozik.
32 intézmény kerül az államhoz Veszprém megyében
A Veszprém megyei önkormányzat 32 intézménye kerül 2012. január elsejétől állami fenntartásba. Az önkormányzat honlapján közzétett adatok szerint ez a megye húsz közoktatási, egy gyermekvédelmi, két szociális, öt kulturális, egy egészségügyi intézményét és két önkormányzati társulását érinti. A Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházat a megye kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaság működteti; ez utóbbi is az államhoz kerül, és várhatóan az egészségügyi szaktárca irányítja majd - írják.
A közlemény szerint a megyétől átkerülő egészségügyi, gyermekvédelmi, oktatási, szociális intézményfenntartói feladatok előkészítésére a megye, a kormányhivatal valamint a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Igazgatóságának tagjaiból előkészítő bizottságot hoztak létre. A bizottságnak a Veszprém Megyei Önkormányzat kimutatást készít intézményeinek működési köréről, tevékenységéről, vagyonáról, Európai Uniós pályázataikról, szerződési állományukról, továbbá városi közös fenntartású intézményeiről és a Veszprém Megyei Önkormányzat gazdasági társaságairól, alapítványairól. A Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Igazgatósága pedig a megyei önkormányzat részére az államkincstár által vezetett számla megnyitásához szükséges technikai lépésekről készít tájékoztatót.
Nógrád 21 intézményét adja át a megyei kormányhivatalnak
Egy kivételével valamennyi, a Nógrád Megyei Önkormányzat által működtetett intézményt a helyi kormányhivatal vesz át - jelentette be Becsó Zsolt önkormányzati elnök és Szabó Sándor kormánymegbízott csütörtökön Salgótarjánban, sajtótájékoztatón. A Nógrád megyei önkormányzat által jelenleg működtetett 22 intézményből 21-et vesz át a megyei kormányhivatal. Szabó Sándor közölte: a Szent Lázár Megyei Kórházat az illetékes miniszter által kijelölt központi államigazgatási szerv, várhatóan a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet veszi át. A kórházban jelenleg 803-an dolgoznak.
A 21 intézménybe tartozik a megyei gyermekvédelmi központ, a levéltár, a könyvtár, a múzeumi igazgatóság, a megyei ellátó szervezet, valamint hat szociális és tíz közoktatási intézmény. Az ezekben dolgozók száma 1606.
Intézményátadás: Zala megye is megszavazta
A jelenlévő képviselők többségi igen szavazatával, a szocialista és a jobbikos képviselők elutasítása mellett döntött pénteken a Zala Megyei Önkormányzat arról, hogy átadja az államnak a kezelésében lévő ingatlanvagyont és a felhalmozott adósságot. Manninger Jenő, a közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) a kormánnyal aláírt szándéknyilatkozatot tárgyaló előterjesztés kapcsán azt mondta: az a cél, hogy elkerüljék a fizetésképtelenséget. Zala megye ugyan nincs rossz helyzetben, de az elmúlt nyolc év "pénzkivonó politikája" miatt egyes megyékben csak kincstári segítséggel tudnak bért fizetni.
Hangsúlyozta, hogy az intézményekben dolgozók bérét és a működést nem fenyegeti veszély, a foglalkoztatottak döntő többsége észre sem fogja venni a változásokat. A megyék intézményfenntartó szerepe valóban megszűnik, de erősödik a térségfejlesztési feladata - mutatott rá. A közgyűlési elnök korábbi közlése szerint Zalában 22 intézményt és mintegy 3.300 dolgozót érint az átadás.
Fejér is megszavazta az intézményátadást
A Fejér megyei közgyűlés október 12.-i soron kívüli ülésén elfogadta azt a javaslatot, amelynek alapján megkezdődhet a Fejér Megyei Önkormányzat konszolidációja és intézményeinek átadása a megyei kormányhivatalnak - tájékoztatta Vargha Tamás (Fidesz-KDNP) közgyűlési elnök az MTI-t. A közgyűlésnek egyetlen napirendi pontja a konszolidációt megalapozó állásfoglalás kialakítása volt. Végül kisebb vita után a kormánypárti képviselők 13 igenjével és az ellenzéki képviselők hat nem szavazatával a javaslatot elfogadták.
A Fejér Megyei Önkormányzat intézményfenntartói feladata 2012. január 1-jével megszűnik, a feladatokat a Fejér Megyei Kormányhivatal intézményfenntartó központja veszi át. Ide kerül valamennyi intézmény és az ott dolgozók is. Ez alól csak a Fejér Megyei Szent György Kórház kivétel, mert az a Nemzeti Erőforrás Minisztérium alá tartozik a jövőben - mondta. A Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott mind a 21 intézmény állami kézbe kerül - közölte Dominkó Anita, a megyei önkormányzat kommunikációs referense. Tájékoztatása szerint állami kézbe kerül a Fejér Megyei Szent György Kórház, a polgárdi integrált szociális intézmény, egy gyermekintézmény, 14 oktatási és négy közművelődési intézmény. Az önkormányzat kötvényből és hitelből álló adósságállománya jelenleg több mint 12,5 milliárd forint, szállítói tartozása 2,67 milliárd forint.
Békés megye pénteken tárgyal az intézményátadásról
A Békés Megyei Önkormányzat mind a 13 intézménye és az azokban dolgozó 4200 ember kerül más fenntartóhoz 2012. január elsejével - közölte az önkormányzat elnöke egy sajtóbeszélgetésen csütörtökön. Az intézmények átadásával kapcsolatban már megalakult egy munkacsoport, amelyik a megye részéről irányítani fogja a fenntartói, illetve tulajdonosi jogokhoz kapcsolódó átadás-átvételt - mondta Farkas Zoltán (Fidesz-KDNP). A megyei közgyűlés az október 14.-i ülésén tájékoztató formájában tárgyalni fogja az átadásról szóló, a megyei elnökök és a miniszterelnök közötti korábbi megállapodást, és erről szavazni is fog a grémium.
Komárom-Esztergom megye is jóváhagyta
Komárom-Esztergom megye önkormányzata október 17-i rendkívüli ülésén a fideszes képviselők szavazataival jóváhagyta a kormánnyal kötött, az intézmények átadásáról szóló megállapodást. Az ülésen Popovics György elmondta, az állam feladatokat is átveszi a megyétől, ehhez jár az intézményi vagyon. Továbbá az állam átvállalja a megye hitelállományát, amely az árfolyamkockázat nélkül is eléri a négymilliárd forintot.
Az elnök tájékoztatása szerint az MSZP kérésének megfelelően az októberi közgyűlésre a testület elé terjesztik a megyei vagyonelemek listáját és könyv szerinti értékét, valamint a hitelállomány összesítését. Popovics György elmondta, az MSZP és a Jobbik után a megyei közgyűlés is állásfoglalást kér a kormányhivataltól és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől, hogy történt-e törvényszegés a kormánnyal kötött megállapodás aláírása kapcsán.
Pest megye is igent mondott az intézményátadásra
Többségi szavazással jóváhagyta a Pest megyei közgyűlés október 28-án a megyei fenntartású intézmények átadásáról, illetve a megyei önkormányzatok konszolidációjáról szóló megállapodást.
A kormánnyal aláírt dokumentumra a közgyűlés ülésén jelen lévő 26 Fidesz-KDNP-s képviselő egyöntetűen igennel szavazott, míg a 6 jobbikos és az 5 MSZP-s képviselő nemmel voksolt.
Szűcs Lajos (Fidesz-KDNP), a közgyűlés elnöke azt mondta, hogy a küszöbön álló konszolidáció egy húsz éve fennálló gondot old meg. Szerinte már csak azért sem érthető a kormánnyal aláírt megállapodás elleni tiltakozás, mert az önkormányzati és az állami vagyon egyaránt közvagyon. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra is, hogy az állam a feladatokkal együtt kötelezettségeket is átvállal az önkormányzatoktól.