A biztosok felhívásban szorgalmazzák, hogy minél több egészséges ételt tálaljanak a gyerekeknek.
Felhívással fordul a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa és az oktatási jogok biztosa az iskolák, óvodák és bölcsődék fenntartóihoz és az intézményvezetőkhöz, azt kérve: tegyenek meg mindent azért, hogy a közétkeztetésben minél több egészséges, lehetőleg helyi forrásból származó gyümölcs kerüljön a gyermekek asztalára.
Fülöp Sándor és Aáry-Tamás Lajos keddi budapesti sajtótájékoztatóján üdvözölte azoknak a közoktatási intézményeknek, önkormányzatoknak és civil szervezeteknek a kezdeményezését, akik országszerte azon fáradoznak, hogy az iskolai és óvodai étkeztetésben a helyi forrásból származó élelmiszerek legyenek a meghatározóak.
Felhívásukban azt javasolják: a jogalkotó az oktató-nevelő intézményekben folyó közétkeztetési tevékenységet úgy szabályozza, hogy a magasabb tápértékű, valamint a helyi forrásból, biogazdaságból származó alapanyagok elsőbbséget élvezzenek. Az élelmiszerbiztonsági követelményekkel kapcsolatos bizonytalanság eloszlatására azt indítványozzák, hogy a kistermelők, a háztáji gazdaságok és a kisléptékű élelmiszer-feldolgozás számára minél előbb készüljön el a jó higiéniai gyakorlat útmutatója.
Fülöp Sándor kezdeményezésük kapcsán kiemelte: jó irányba tett lépésnek tartanák, ha az oktatási és vidékfejlesztési tárca konkrét lépéseket tenne arra, hogy a leinformálható, kontrollálható, egészséges élelmiszerek nagyobb teret nyerjenek.
Aáry-Tamás Lajos azt mondta, a legfontosabbnak azt tartaná, ha "helyi kis szövetségek" jönnének létre a szülők, az iskola, a termelők, a polgármester között annak érdekében, hogy a gyermekek minél több egészséges élelmiszerhez jussanak. Hasonló program a közelmúltban Gyulán elindult - jegyezte meg.
Lányi András, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának munkatársa egy két-három évvel ezelőtti felmérést felidézve azt mondta, hogy a gyerekek asztalára a jelenleg érvényes ajánláshoz képest száraz tésztából két és félszer, húsból másfélszer annyi kerül, mint kellene. Ugyanakkor a bevitt vastartalom jóval alacsonyabb a szükségesnél. Tejből és tejtermékekből a gyerekek a 60 százalékát kapják csak az ajánlottnak, főzeléket általában csak hetente egyszer tesznek eléjük, friss zöldséget, gyümölcsöt az óvodáknak csak a fele tud minden nap biztosítani. Az ételek magas sótartalma mellé sokszor ételízesítő is társul, ennek következményeként - mint elhangzott - megjelent a gyermekkori magas vérnyomás jelensége.
Fülöp Sándor kérdésre válaszolva azt mondta, hogy tudomása szerint előkészületben van egy olyan szabályozás, amely az ételek elkészítésének mikéntjét szabályozná.
Aáry-Tamás Lajos ugyanakkor hozzátette: abban nem hisz, hogy országos szinten kellene receptet megfogalmazni, de a helyi szintű együttműködések ehhez megfelelő keretet jelenthetnének.