Küzdést támogató, halálfélelmet enyhítő tréningek, bentlakásos tábor várja a rákbetegeket.
Minden korábbinál több programot hirdetnek ősztől a fővárosi Tűzmadár Házban a daganatos betegeknek, hogy az onkológiai kezeléseken túl lelki-érzelmi-pszichológiai támaszadással is segítsenek számukra a rákkal való megküzdésben. A Tűzmadár Ház Budapesten az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Onkológiai Centruma mellett, a kórház 1-es pavilonjában működik, ám lakcímtől és kezelési helytől függetlenül az egész országból fogadnak betegeket.
– Szeptembertől a korábbi programokon túl újabb csoportfoglalkozások, másrészt újabb közösségi programok is indulnak. A tanfolyamokat azoknak a daganatos betegeknek ajánljuk, akik aktív szerepet szeretnének vállalni gyógyulásukban, szeretnének részt vállalni egészségük visszaszerzésében és megtartásában. Az ingyenes csoportfoglalkozások mellett egyéni konzultáció keretében onkopszichológus, dietetikus és gyógytornász is várja a betegeket. A közösségi programoknak, mint a körtánc, a kézműves foglalkozások vagy az énekkórus, a kikapcsolódáson túl a gyógyulásban is jelentős szerepük van. Havonta egyszer nyílt napot is szervezünk, ahová szakmai előadásokkal, programjaink bemutatásával várjuk a betegeket, az új érdeklődőket – vázolta Elbert Éva, a Tűzmadár Alapítvány kommunikációs munkatársa.
A tréningek közül újszerű és lebilincselő az Életmúlás-utazás, amely az élet lehetőségeinek és veszteségeinek megvilágításán keresztül segít a halálfélelem csökkentésében. Ugyancsak a nappalok és éjszakák szorongását segít oldani az érzelmek feldolgozásának képességét erősítő, az öngyógyító mechanizmusokat mozgósító Simonton-tréning vagy az éber figyelmen alapuló stresszcsökkentő program, az Életélmény-csoport. A mindennapok konfliktusait segít kezelni az önérvényesítő kommunikációs tréning, míg a szeptember elején induló csikung tanfolyamon a belső energiák hatékonyabb felhasználását sajátíthatják el a résztvevők.
Rohánszky Magda onkopszichológus, a Tűzmadár Alapítvány vezetője elmondta: gondolnak azokra a betegekre is, akik nem tudnak részt venni rendszeresen budapesti programokon, ezért a korábbi évekhez hasonlóan, idén is hirdetnek ingyenes bentlakásos tábort. A 2011. október 3-7. közötti 5 napos, a Pest megyei Nagykovácsiba szervezett tábor célja, hogy a betegségük elején lévők segítséget kapjanak a daganatos betegséggel való megküzdéshez. Az intenzív Tűzmadár-programban minden olyan területet érintenek, ami a sikeres testi és lelki megküzdést elősegítheti. Kifejezetten számítanak azokra a betegekre, akik számára hátrányos szociális helyzetük miatt problémát jelentene egy hasonló program költségeinek megtérítése, illetve nem érhető el számukra otthonuk közelében pszichológus, dietetikus vagy mozgásterapeuta segítsége.
A tréningekre és programokra a (06-1) 455-81-00/86-06 és /86-07-es telefonszámokon lehet jelentkezni, illetve itt adnak bővebb felvilágosítást. A tréningek pontos időpontjait a www.tuzmadaralapitvany.hu honlapon folyamatosan közzéteszik.