Új ellátórendszert javasolnak, amely egészségügyi központokból és kistérségi praxisokból áll.
Elöregedőben lévő rétegről van szó: az országban dolgozó 1572 gyermekorvos átlagéletkora 56 év - mondta az InfoRádiónak Huszár András, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke az állampolgári jogok országgyűlési biztosa által szervezett Beteg-gyermek-jogok című konferencia szünetében. Kiemelte: ha nem teszünk gyorsan valamit, akkor tíz éven belül nem lesz gyermekorvos, aki a magyar gyerekeket ellátná.
Az elnök szerint "késésben vagyunk", mert a képzés nem követi a szükségleteket. Egy gyermekgyógyász-szakorvos képzése az egyetemi tanulmányok után még öt évet vesz igénybe.
Az egyesület már kidolgozott egy tervet. Országosan felmérték, hol dolgoznak azok a gyermekorvosok, akik hamarosan nyugdíjba mennek, és szükség van a pótlásukra. Egy új ellátórendszert javasolnak, amely egészségügyi központokból és úgynevezett kistérségi praxisokból áll. Ez azt jelentené, hogy több önkormányzat foglalkoztatna egy gyermekorvost - vázolta az elképzelést Huszár András.
Az elnök hozzátette: a kormány Semmelweis-tervében szerepelnek átalakításra utaló mondatok, de azt nem lehet mondani, hogy egyértelmű állásfoglalásokat tartalmazna a probléma megoldását illetően.