A B. Braun a minőség elismeréséért alapított díját a Bethesda Gyermekkórház kapta.
Az egészségügyi szolgáltatók, a kormányzat, valamint az egészségügyi ágazat háttéripara részvételével a múlt héten tartották azt a konferenciát és miniszteri csúcstalálkozót, amelyen a hazai egészségügyi ellátórendszer szereplőinek stratégiai együttműködése került napirendre. A rangos eseményen bemutatkozott a Medicina TOP 200, emellett számos szakmai elismerést is átadtak, köztük a B. Braun a minőség elismeréséért alapított különdíját, amelyet idén a Bethesda Gyermekkórház kapott.
A TOP 200 márka az elmúlt 20 évben a magyar gazdaság teljesítményét befolyásoló vállalatok minősítőjeként vált ismertté. Évről évre olyan cégeket mutat be, amelyek az adott évben kiemelkedő teljesítményt értek el gazdasági szempontok tekintetében. Ám amíg a TOP 200 a nemzetgazdaság egészét tekinti át, az első ízben megjelent Medicina TOP 200 kifejezetten az egészségügyi ágazatról szól. A kiadvány 200-as listájában mind a B. Braun Medical Kft. mind a B. Braun Avitum Hungary Zrt. előkelő helyen szerepel. Előbbi a 16., utóbbi a 32. a rangsorban, amelyben az első húsz közé a B. Braun Medical Kft. és a Coloplast kivételével csak gyógyszeripari vállalatoknak sikerült bekerülnie.
A B. Braun mint főtámogató nemcsak a rendezvény és a kiadvány létrejöttében vállalt főszerepet; a konferencián átadták a vállalat által a minőség elismeréséért alapított díjat is. A szakmai zsűri döntése alapján a „B. Braun Különdíj a Minőségi Egészségügyért" nyertese idén a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórház lett. A díjat Dr. Velkey György főigazgató, a Magyar Kórházszövetség elnöke vette át, aki a különdíj mellett a B. Braun orvosi eszközök beszerzésére szóló ajándékutalványát is átvehette, amelyet a cég egymillió forint értékben ajánlott fel a győztes intézménynek.
A gálával egybekötött konferencián gyógyítási és gazdálkodási eredmények, valamint minőségi szempontrendszerek alapján nyolc további díjat osztottak kórházaknak, egyetemeknek és egészségügyi vállalatoknak. Elismerésben részesült a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ, a Szegedi Tudományegyetem, a győri Petz Aladár Kórház és a Soproni Gyógyközpont, míg a Kiváló Gyógyszergyár-díjat az Egis Gyógyszergyár Nyrt. és a Pfizer Gyógyszer-kereskedelmi Kft. kapta.
A Medicina Top 200 rendezvényén a B. Braun szakmai teljesítményét is elismerték: a cég vezetői a zsűri kiértékelése alapján a Kiváló Orvostechnológiai Vállalat díjat vehették át.