Idén Orosházán tartottak kongresszust a megyei ápolók.
A rendezvényen a szakmai kérdések mellett az egészségvédelemről is szó esett. A Békés Megyei Ápolók Egészségéért Alapítvány 1989-ben alakult. A megyénkben élő ápolók segítése, részükre a rekreáció biztosítása és szakmai kapcsolataik erősítése a cél. Évente egyszer kongresszust tartanak, tavaly Szarvason jártak, most Orosházára látogattak el. Koszta Julianna elnök pénteken elmondta, nem csak az egészségügyben dolgozókat várták idei összejövetelükre – olvasható a beol.hu portálján.
A szociális szférában tevékenykedő ápolóknak, gondozóknak is szükségük van szakmai útmutatásra. Úgy állítottuk össze az előadások témáit, hogy azokban a kollégák munkájuk során tapasztalt kiégés ellen adjunk tanácsot. Az ápolókat érintő leggyakoribb, a mozgásszervi betegségekkel kapcsolatos előadást is szerveztünk részükre — emelte ki a főszervező.
A kongresszuson a szociális szolgáltató központok is bemutatkoztak, a csanádapácaiak pedig rögtönzött kiállítással is készültek az ápoltak munkáiból – jegyzi meg a portál.