Kedvezőtlenebb az országos átlagnál a kistérségi lakosság egészségi állapota.
A halálozási mutatók alapján a bajai az ország 10 legrosszabb kistérségének egyike. Ennek oka az átlag alatti szociális-gazdasági helyzet, ami a munkalehetőség alacsony szintjéből fakad. A szegénység és az ezzel összefüggő életmódbeli problémák döntő módon hatnak az itt élők egészségi állapotára. Ez a megállapítás olvasható a város Egészségterveként a múlt hónap végén elfogadott dokumentumban, amit egy balatonalmádi pályázatíró cég készített helyi szakemberek közreműködésével – írja a baon.hu portálja.
Dr. Vácity József, az előterjesztő bizottság elnöke szerint évtizede húzódó feladatot teljesítettek a terv elkészítésével, aminek pontosítása a közeljövő feladata. Az ellenzéki Hajdú Miklós viszont pontosabb adatokat várt volna a közel 70 oldalasra duzzasztott agyagtól. Hajdú szerint a szövegek és grafikonok olykor egymásnak ellentmondanak. Dr. Zöld Lászlóné tanácsnok, az Egészséges Baja városért Közalapítvány kuratóriumának tagja elmondta: egy nagyobb, komplex, 10 millió forint elnyerésével kecsegtető pályázatuk részeként 350 ezer forintért készült el a terv. Annak egyes adatai valóban jópár évesek, de ezek többsége külső, nem helyi adatközlőktől származik.
Ilyen például az, ami 2007-es kutatásokra alapozva állapítja meg, hogy Baja környékén a születéskor várható élettartam a nőknél 77,7, a férfiaknál 69,36 év. Ezek országosan nem rossz számok, ám a megyeszékhelyek és a Balaton körüli kistérségektől 2-5 éves lemaradást jelentenek – jegyzi meg a portál.