Idén új lehetőséggel bővítette menedzser-szűrési programját a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza.
Az intézmény néhány évvel ezelőtt indította el a programot, elsősorban a stresszben élő, naponta akár 10-12 órát is dolgozó, többnyire vezető beosztású szakemberek számára. Egyes betegségek megjelenésének kockázata ugyanis náluk magasabb az átlagosnál, érintettek lehetnek az úgynevezett menedzserbetegségek kialakulásában, idejük viszont kevés van egészségük karbantartására. A program révén várakozási idő nélkül, előzetes időpont-egyeztetés alapján, egy nap alatt végzik el az esetleges betegségek kiszűréséhez szükséges vizsgálatokat.
A menedzserszűrésen belgyógyászati alapvizsgálat történik, testsúlyt, testmagasságot, vérnyomást mérnek, megnézik a látásélességet, EKG-t, hasi, nyaki, lágyrészultrahang-, rutin laborvizsgálatot végeznek. Ez igény szerint kiegészülhet tumormarker-vizsgálattal, ugyanis laborvizsgálatokkal a vérből is kimutathatóak bizonyos paraméterek, amelyek vastagbél-, prosztata-, illetve nőgyógyászati daganatokra utalhatnak.
Az érdeklődők igényelhetik a szűrés korábbi, valamint a tumormarker-vizsgálattal kiegészült formáját, de utóbbit is kérhetik külön egy kisebb szűrési csomagban. Ezzel fény derülhet olyan lappangó betegségekre, amelyek időben felismerve gyógyíthatók, illetve olyan állapotokra, amelyek még rendezhetők, és ezzel betegségek kialakulása kerülhető el.