Orvosokat bocsátottak el, sokak szerint több mint érdekes módon.
Valami fura történik Sümegen. Orvosokat bocsátottak el, sokak szerint több mint érdekes módon. S a helyieknek ez nem nagyon tetszik. Éppen ezért Sümegen és környékén tiltakozó aláírásokat gyűjtenek a neurológus és pszichiáter szakfőorvos elbocsátása ellen. A lakossági felháborodást az okozza, hogy egyik napról a másikra azonnali hatállyal elbocsátották a főorvost, aki rendelésre menet szembesült az elbocsátása tényével. Szabó Krisztina, a helyi egészségügyi szolgálat ügyvezető igazgatója a rendelő ajtaját bezáratta, az orvosasszisztenst elküldték, a betegek pedig a folyosón várták, hogy ellássák őket - olvasható az estiujsag.hu portálon.
Véletlenül a betegek közt várakozott a kistérségi társulás elnöke is, vagyis a rendelő igazgatójának munkáltatója, aki szintén nem tudott a váratlan elbocsátásról. Az elnök az esetről jegyzőkönyvet vett fel, miután a rendelőben már lincshangulat keletkezett.
A főorvos elbocsátásának okát firtató kérdésekre az igazgatónő meg nem nevezett etikai vétségre hivatkozott – mondta Farkas Béla önkormányzati képviselő.
Jelenleg nincs neurológiai, pszichiátriai szakrendelés, és a pszichiátriai gondozás is szünetel Sümegen.
Sümegen a tiltakozó aláírásgyűjtéssel bátrabbakká váltak a lakossági panaszok hangjai. Az érthetetlennek látszó döntések mögött hatalmi terjeszkedést vélnek felfedezni a lakosok: előbb a közösségi főiskola ellehetetlenítése, most az orvosügy verte ki a biztosítékot.