Juthassanak támogatáshoz azok a rokkantak is, akik nem benzines, hanem villanymotoros kisautóval közlekednének.
Ezt javasolja a mikei Fellai József, aki megoldás híján két éve lottózni kezdett. Eddig szerencse nélkül. Hatszázezer forint állami támogatáshoz juthat, ha benzines közlekedési eszközt vásárol a rokkantnyugdíjas – mondta az 57 éves férfi, aki érszűkületben a fél lábát elveszítette, de ennek ellenére már tizenegy esztendeje polgárőr, az egyesület elnökhelyettese. Azt javasolja, hogy villanyautó vásárlásához is járuljon hozzá az állam. Mivel korábban közel öt évet dolgozott Hencsén, az ottani golfklubban, tudja, hogy az ilyen kisautók 40 kilométeres átlagsebességgel akár 70-80 kilométert is elmennek egy töltéssel. Otthon, 220 voltról is meg lehet tankolni egy transzformátor segítségével, alig két óra alatt. Van olyan modell, amely zárt utasterű, s elfér benne a kerekesszék is – olvasható a Somogyi Hírlap – online oldalán.
Az ára nem veri az eget, képesek lennének megvenni a rokkantak is, 400-450 ezer forintból már hozzá lehet jutni, utána jártam – állította Fellai József, aki azt is hozzátette, azt is figyelembe kell venni, hogy a benzin folyamatosan drágul, például ezen a héten literje nyolc forinttal, amit egy rokkantnyugdíjból szinte képtelenség megfizetni. Ráadásul villanyautó nem szennyezi a levegőt.
Dolgozni szeretnék, nem otthon ülni, Mikéből egy töltéssel be tudnék jutni és haza Nagyatádra – húzta alá Fellai József, aki azt szeretné, ha szava elérne a hatóságokig, s az illetékesek az érveit és a lehetőségeket végiggondolva kiterjesztenénk az állami támogatást a kis villanyautókra is.