Napokon belül „bedőlhet" valamelyik a 90 vállalkozás közül.
A betegszállítók egyre nagyobb gondban vannak a pénzhiány miatt. A Magyar Hírlap úgy értesült, hogy napokon belül „bedőlhet" valamelyik a 90 vállalkozás közül. A helyzet igazán az üzemanyagok árának emelkedése miatt vált ilyen kritikussá. Ezért a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete (MBOE) a megoldás érdekében még január 16-án kérte a Nemzetgazdasági és Nemzeti Erőforrás Minisztérium segítségét, mert mint közleményükben jelezték: pénzügyi támogatás nélkül leállhat a munka.
Bíró Ferenc elnök úgy tájékoztatta a Magyar Hírlapot, hogy azóta nem történt előrelépés, annak ellenére, hogy a betegszállítók egymás után jelzik, hogy működőképességük határához értek. Az MBOE úgy döntött, hogy ezen a héten mindenképpen felveszik a kapcsolatot a kormányzattal, mert Bíró Ferenc elnök úgy véli, muszáj lenne elejét venni annak – mint arról említett írásukban is fogalmaztak -, hogy a betegszállítók a teljesítményük csökkentésére kényszerüljenek. Vagyis csak kevesebb fuvart vállalhassanak el. Jelenleg ugyanis több mint 2,5 millió embert szállítanak az intézmények és a lakóhelyek között. Ez a szám pedig – Bíró Ferenc megítélése szerint – csaknem a kétszerese az Országos Mentőszolgálat forgalmának.