Első fokon 11 gyanúsított is több év letöltendő börtönbüntetést kapott a Pécsi Törvényszéken.
Ahogy arról az ügy kirobbanásakor a Dunántúli Napló is beszámolt, a régiós szintű csalássorozat központja Komló volt, ahol két (egy aktív és egy volt) önkormányzati képviselő jogosulatlanul hívott le állami támogatást. Az egykor a Fidesz, illetve az MSZP színeiben politizáló üzlettársak ellen a Vám- és Pénzügyőrség Dél-dunántúli Regionális Nyomozó Hivatala indított nyomozást jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntett megalapozott gyanúja miatt még 2010-ben – írja a Dunántúli Napló – online.
A nyomozás adatai szerint 2007-2008-ban 43 dél-dunántúli gazdasági társaság összesen 755 millió forint állami támogatást kapott közel ezer, csökkent munkaképességű munkavállaló foglalkoztatása után. A bizonyítékok alapján a gazdálkodók a támogatásra jogosultság igazolása céljából az egyébként teljesen egészséges munkavállalóikról olyan valótlan tartalmú, hamis orvosi igazolásokat nyújtottak be, amelyek szerint alkalmazottaik egészségromlása rendkívül súlyos. Ugyanakkor a munkavállalók többsége sohasem járt a valótlan igazolásokat kiállító orvosnál – aki egyébként a vonatkozó jogszabályok által támasztott követelményeknek sem felelt meg. A két orvos fejenként 20-30 ezer forintért állította ki a súlyos mozgáskorlátozottságot igazoló orvosi szakvéleményeket – közel 500 szakvélemény készült. A bizonyítékok arra utaltak, hogy a bűncselekmény-sorozatot a két komlói férfi irányította. A nyomozás során több száz munkavállalót hallgattak ki, a „főkolomposok" közül négyet az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba is helyezett – emlékeztet a portál.
Az ügyben most első fokú ítélet született: a 28 vádlottat szervezetten, üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt ítélte el a bíróság.