A kísérleti verzió csak jövőre indul, a teljes éles működés indulásáról egyelőre nem tudni.
Bár már tavaly beharangozták, és úgy volt, hogy az idén meg is kezdődik az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) névre keresztelt e-egészségügyi rendszer tesztelése, jelentős késedelemben van a kormány a forradalmi újítás bevezetésével.
A Magyar Nemzettel is közölt legutóbbi hírek szerint ugyanis csak jövőre indul a kísérleti verzió, arról pedig egyáltalán nem tudni semmit, hogy mikor férhet hozzá az ország összes intézménye a betegellátás szempontjából jelentős könnyebbséget hozó, új rendszerhez. Pedig tavaly októberben még arról beszéltek az illetékesek: 2017-től már mindenhol kötelező lehet a használata – írja az mno.hu portálja.
Az EESZT egyik előnye az lenne, hogy a betegnek nem kell több tucat lelettel, CD-re másolt MRI- vagy röntgeneredményekkel szaladgálnia egyik orvostól a másikig. A megfelelő jogosultságú szakorvosok, háziorvosok és nővérek számára ugyanis minden lelet és felírt recept online megtekinthető lesz.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól a portál szerette volna megtudni, hogy hány kórház és szakellátó vesz majd részt a rendszer tesztelésében, mikortól lesz az összes intézménynek kötelező az alkalmazása, és mennyibe került a fejlesztés. A kérdésekre azonban a fenntartó nem adott választ.
A betegadatok továbbítása igen lényeges változás, sürgős esetekben például óriási jelentősége lehet annak, hogy az illetékesek hozzáférnek a megfelelő információkhoz. Az új rendszerben az orvosok például baleset esetén is meg tudják majd nézni, hogy az akár eszméletlen beteget korábban mivel kezelték, van-e valamilyen allergiája, illetve krónikus betegsége – mondta Rácz Jenő, aki úgy véli, mindez a gyerekek esetében is hasznos, hiszen a szülőt nem mindig tudják elérni. Az új rendszer az információ továbbítása szempontjából is változást hoz.