A tapasztalatok szerint a holland orvosok többsége hivatása részének tekinti az eutanáziát.
A legtöbb országban a betegének halálához aktívan hozzájáruló orvos az „öngyilkosságban való közreműködés emberölési cselekmény miatt" büntetőjogi felelősséget visel. Magyarországon is kizárólag a kezelés elutasítását, azaz a passzív eutanáziát engedélyezik.
Európában az eutanázia, azaz a kívánságra ölés terén a Benelux államok a legengedékenyebbek. Elsőként Hollandiában legalizálták az aktív eutanáziát, 2002-ben. Bár az eutanázia továbbra is bűntett, az orvos által segített öngyilkosságot akkor nem büntetik, ha az orvos betartja az életvégi döntésekre vonatkozó szabályokat, és az eutanázia a beteg ismételt kérésére történt, illetve egyértelmű volt, hogy a beteg valóban meg akart halni. A tapasztalatok szerint a holland orvosok többsége hivatása részének tekinti az eutanáziát.
Természetesen orvos ott sem kényszeríthető eutanáziára, és arra javaslatot sem tehet. A belga parlament ugyancsak 2002-ben legalizálta az eutanázia aktív formáját. A jogszabály támogatói szerint annak elfogadása előtt számos illegális eutanáziát követtek el Belgiumban, tehát csak keretet adtak a létező gyakorlatnak. Más európai országokban az aktív eutanázia bűncselekmény.
Egyes államokban azonban (Dánia, Ausztria, Lengyelország, Németország, Olaszország és Svájc) az aktív eutanázia megítélése enyhébb, mint az emberölésé. Dániában például a törvények megengedik a betegeknek, hogy az életmeghosszabbító kezeléseket visszautasítsák. Svájcban és Svédországban ugyan az orvos nem adhat be halálos injekciót, de felírhatja vagy odaadhatja azt a betegnek, és ezzel nem követ el bűncselekményt. Svájcban az sem követ el bűncselekményt, aki bizonyítani tudja, hogy nem „önös érdekből" segédkezett az öngyilkosságnál. Az alpesi országban 1998-ban alakult Dignitas nevű szervezet a végzetes betegségben szenvedőknek ad halálos dózisú barbiturátot, amit maguknak adnak be a páciensek.