A gyógyszerészkamara elnöke szerint a kasszavágás mindenkit nehéz helyzetbe hoz, de főként a betegeket.
Az eddigihez képest akár nyolcvan százalékkal többet fizethetünk a patikában a vényköteles orvosságokért, ha a második Széll Kálmán-tervet a betegterhek drasztikus növelésével valósítják meg. Ha viszont a gyógyszerek hatósági árat kapnak, akkor a gyártók vonulhatnak ki a piacról – olvasható a magyarhirlap.hu portálján.
Alig két esztendő alatt a felére csökkentené a pénzügyi kormányzat a gyógyszerek köztámogatására szánt összeget – gyakorlatilag ez a summázata a második Széll Kálmán-terv ide vonatkozó fejezetének. A számok magukért beszélnek. A tavalyi költségvetésben 343 milliárd forintot terveztek erre a célra, de már az sem volt elegendő, mert a gyógyszerkassza tényleges költése – vagyis az az összeg, amennyivel valójában támogatták a betegek vénykiváltását – ezt 33 milliárd forinttal haladta meg. Ehhez képest nem a valósághoz, vagyis felfelé igazították az idei tervet, hanem többszörösen lefaragtak belőle. Az idei évre már csak 276 milliárdot (tehát százmilliárddal kevesebbet) állítottak be a költségvetésbe, és ezt az új Széll Kálmán-terv még további tízmilliárddal kurtítaná meg.
Már az első Széll Kálmán-terv is foglalkozott a 2013-as gyógyszerkasszával. Az első csomag a jövő évre – az idein túl – még 37 milliárd forint megtakarítást rendelt el a gyógyszerkasszában, a nemrég napvilágra került újabb verzió pedig ezenfelül további negyvenmilliárdot. Ha az összes résztételt összeadjuk, a 2011. évi 376 milliárd forintos felhasználás 2013-ra 189 milliárdra, vagyis a felére apadna. Ebből kellene támogatni ugyanannyi beteg ember patikai gyógyszerkiváltását, hogy ne maradjanak orvosság nélkül.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, Hankó Zoltán további összefüggésre is rávilágított. Mint mondta a kasszába a gyógyszergyártók is befizetnek. Mivel az említett 189 milliárd forintban az ő pénzük is benne van, az annyit jelent, hogy maga a költségvetés a valóságban tízmilliárddal ennél is kevesebbet tesz majd a gyógyszerbüdzsébe.
Aki ezeket a számokat leírta, az nincs tisztában a magyar valósággal, vagy nem törődik vele – vélekedett Hankó Zoltán. Itt szakmai vagy támogatáspolitikai megfontolásoknak szerinte már nem volt helye, mert a második Széll Kálmán-tervben ennek nyoma sincs. Ez a döntés nem a szakmáról szól, hanem a pénzbehajtásról, ami a társadalmi szolidaritás rendszerét verheti szét – fűzte hozzá Hankó.
A döntésekről a múlt hét közepén tárgyalt a kormány. Némi reménnyel szolgálhat, hogy a pénteken megjelent Magyar Közlöny nem ejt szót a gyógyszerkasszáról. Ez jelentheti azt is, hogy valaki végre a „fejéhez kapott". Ezt valószínűsíti az az értesülés, amely szerint az egészségügyi államtitkárság nem ért egyet a tervvel.