aAjövőben hatszor végez majd szűrést a védőnő a baba egyéves koráig.
E hónap végén zárul le az a hároméves uniós program, amelynek célja a kora gyermekkori szűrővizsgálatok hatékonyabbá tétele volt, annak érdekében, hogy minél több gyermek esetében és minél korábbi életszakaszban észrevegyék a fejlődési rendellenességeket – tudta meg a Magyar Nemzet online.
Czeizel Barbara, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ vezetője szerint a program óriási előrelépést jelent, ugyanakkor égető szükség lenne a fejlődésükben eltérő csecsemők, kisgyermekek és családjaikat ellátó gyógypedagógusok létszámának növelésére, kompetenciáik fejlesztésére, hiszen a korszerű szűrésnek köszönhetően megtöbbszöröződhet a fejlesztést igénylő gyerekek száma. A szaktárca már megkezdte a kapacitások felmérését.
A korábbi három alkalom helyett a most kidolgozott új csecsemőszűrési módszernek köszönhetően a jövőben hatszor végez majd szűrést a védőnő a baba egyéves koráig. A program már tavasszal elindul.
Czeizel Barbara kifejtette: a védőnők kötelező képzésen vettek részt, amelyben megismertették őket az új módszerrel, míg a házi orvosok önkéntes alapon vehettek részt a képzésen. A program része a szülői kompetenciák fejlesztése is, hiszen létfontosságú, hogy az anya és az apa is tisztában legyen azzal, mit mikor kell figyelnie, mik azok a jelek, amelyek aggodalomra adnak okot, s melyek nem. A szülők ezért egy korszerű, minden fejlődési területre kiterjedő útmutatót kapnak majd a védőnőktől, így tudni fogják, miről kell beszámolniuk a szakembereknek.