Évek óta nem látott erővel tért vissza a sertésinfluenza néven ismert kórokozó az Egyesült Államokba.

Évek óta nem látott erővel tért vissza a sertésinfluenza néven ismert kórokozó az Egyesült Államokba, ahol meglepő módon nem az idősek, hanem a fiatalabbak közül kerül ki a fertőzés legtöbb halálos áldozata. Visszatért az influenza H1N1-es változata, amely 2009-ben világjárványt okozott. Az amerikai egészségügyi hatóságok információi szerint nincs ugyan annyi megbetegedés, mint öt évvel ezelőtt, ám jóval több a kór fiatal és középkorú halálos áldozata, mint korábban. A tavalyinál jóval többen betegednek meg – írja a Washington Post híre nyomán a Napi.hu portálja.
San Francisco egyes részein olyan sok eset volt, hogy az ágyak fölé kifeszített sátrakkal szigetelték el az influenzás betegeket másoktól, hogy ne adják tovább a vírust. Sacramentóban az intenzív osztályok alig tudták ellátni az influenza szövődményeiben szenvedő betegeket. Egyiküket, egy 47 éves üzletkötő nőt öt nap alatt vitte el a fertőzés. Családtagjai szerint ezt megelőzőek kiváló egészségnek örvendett.
A napokban azonban érkezett egy még az előbbieknél is ijesztőbb hír. A kínai hatóságok jelnették, hogy egy 73 éves nő meghalt a madárinfluenza eddig ismeretlen változata, a H10N8 okozta fertőzésben. A kórokozót egy baromfipiacon szedte össze.
Amennyiben az új vírustörzs képessé válna az emberről emberre terjedésre, az óriási veszélyt jelentene. A kínai kutatók úgy vélik: nagy az esélye annak, hogy H10N8 világjárványt okoz.