A készítmények tervezett kivitelét és behozatalát kötelesek előzetesen jelenteni.
A szlovák Állami Gyószerfelügyelet (SÚKL) a májusi döntését követően újabb három gyógyszer kivitelét tiltotta meg, mert szerinte ez veszélyezteti a hazai ellátás biztonságát. A Pozsonyban megjelent Új Szó idézte Valéria Pernisovát, a SÚKL szóvivőjét, aki szerint a hatóság most az Inspra, a Clexane és az Azilect gyógyszereket vette védelem alá, ám szlovák sajtóhírek szerint hiány mutatkozik egyes rákellenes gyógyszerekből is – olvasható a Világgazdaság – online oldalán.
A SÚKL a Szlovákiában idén januárban életbe lépett gyógyszertörvény alapján ellenőrzi a készítmények tervezett kivitelét és behozatalát, amit a forgalmazók kötelesek előzetesen jelenteni. A szlovákiai forgalmazók január óta több mint 1400 esetben jelentettek tervezett gyógyszerkivitelt. A szlovákiai gyógyszergyártók állítása szerint a hiányzó készítményekből 20–30%-kal többet hoztak be, mint amit a receptre előírtak, vagyis a hiány nem rajtuk múlik: a forgalmazók viszik ki a Szlovákiában olcsón megszerezhető készítményeket.