Honnan bűzlik a magyar egészségügyi alapellátás?

A történetnek három szereplője van: az állam, a lakosság és a háziorvos – rövid távon mindhárom abban érdekelt, hogy ne változzon semmi. A hagyományos táskás-trabantos háziorvosra vágyunk, akárcsak L. Simon László tavasszal. Így viszont nem fogjuk tudni javítani az emberek várható életkilátásait, továbbra is sereghajtók leszünk a régióban várható egészségben leélt életévek szempontjából. A kényelem és a saját biztonságérzésünk vezérel tehát, de így feláldozzuk a valódi létbiztonságunkat. Eörsi Dániel háziorvos írása egy terület kulisszái mögül, amely mindenkit érint, mégis ritkán látunk be oda. Diagnózis és javaslatok a gyógyuláshoz a Válaszonline-on. 

Minek kellene történnie?

Az új, egészségügyért felelős államtitkár szerint az alapellátás átszervezése sürgős (eddig egyetértünk), mégpedig az alapellátási ügyelet anomáliái miatt. Gondolom, ő is az állandóan elérhető, a lakosságra vigyázó háziorvos eszményéből indul ki, és ezért gondolja, hogy az éjszakai meg hétvégi ügyelet problémája a legsürgetőbb. Egyébként szerintem is van teendő az ügyeleti rendszerrel, és valószínűleg nem rossz irány, hogy az Országos Mentőszolgálat koordinálja, de nem ettől lesznek egészségesebbek a magyarok. Hanem: 

Szakmai felügyeleti rendszer és képzés. Mint láttuk, a magyar egészségügyi alapellátásnak valójában nincs szakmai felügyelete, minden körzeti doki nagyjából azt csinál a saját betonbunkerében praxisában, amit akar, úgysem látja senki. Továbbképzésekre kell ugyan járni, de ezek 100 százaléka elméletben teljesíthető, tehát kizárólag a praktizáló háziorvos lelkiismeretére van bízva, hogy húsz vagy negyven éves működése alatt mennyire halad a korral. Ez nyilván kényelmes, nekem is az, de a társadalomnak ez így rossz. A hal nem a fejétől bűzlik, feje ugyanis nincsen neki. Ki kell épülnie, mégpedig gyorsan, egy országos-megyei-járási szinteket tartalmazó, valódi jogosultságokkal rendelkező szakmai vezetői rendszernek. Ennek lehetősége papíron már megvan, valódi tartalommal még nem találkoztam. A szakmai irányítási rendszer feladata kell, hogy legyen a prevenciós, betegellátási és gondozási eljárási rendek, a betegút-protokollok, a lakosság-tájékoztatási protokollok kidolgozása, a helyettesítési rend kidolgozása és fenntartása, valamint a háziorvosi gárda valódi kompetenciákat, készségeket nyújtó továbbképzésének koordinálása.

Teljesítményfinanszírozás, mert jelenleg az alapellátási dolgozók bére 98 százalékban az életkoruktól és a praxis méretétől függ, tehát semmi nem ösztönöz a hatékony ellátásra. Valódi, nyilvános minőségi indikátorok alapján kell gondolkozni, melyek jelentős része az elvileg megelőzhető krónikus betegségek hatékony szűrését, gondozását kell, hogy mutassa.

A lakosság folyamatos, tömegkommunikációs tájékoztatása két dologról: melyek a sürgősségi ellátást igénylő állapotok, illetve melyek a népegészségügyi szempontból javasolt szűrővizsgálatok. Emellett a lakosságot érdekeltté kell tenni a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvételben, erre számos megoldás van, én például ehhez kötném a munkaalkalmasságot meg a gépjárművezetői alkalmasságot a jelenlegi semmitmondó pecsételgetős alkalmasítási vizsgálatok helyett.

A „praxis” fogalmának újragondolása. Nem az a kérdés, hogy az évtizedekkel ezelőtt kialakított körzetrendszer fel van-e töltve háziorvossal. Az a kérdés, hogy a lakosság hozzájut-e az akut ellátáshoz, meg a népegészségügyi jelentőségű krónikus betegségek szűréséhez és gondozásához. Erre egyáltalán nem csak a klasszikus háziorvos intézménye alkalmas, ezért alternatív modelleket is ki kell dolgozni. Véleményem szerint az ellátás felelősségének a járási alapellátási központnál kéne lennie, az ő dolguk lenne, hogy praxisjogos háziorvossal vagy praxisjog nélküli megbízott orvossal, esetleg bizonyos arányban alapellátási feladatokra kiképzett diplomás ápolóval oldják-e meg az ellátást. A feladatok jelentős része, becslésem szerint 50-60 százaléka, elektronikus kapcsolattartásra optimalizálható, a járási központból végezhető, a jelenleginél nagyobb hatékonysággal. A körzetek közötti éles határnak relativizálódnia kell, az ellátás minősége nem függhet egyetlen személytől.

Down-regulation. És végül: természetesen itt az ideje a sokat hangoztatott down-regulációnak, azaz az alapellátás működését értelmetlenül terhelő jogszabályok és szakmai gyakorlatok tisztázásának, a felesleges kanyarok levágásának. 

Minden kormányalakításnál elhangzik a bűvös birtokos szerkezet: az alapellátás megerősítése. Most is ez van, az egészségügyért felelős új államtitkár nagyon fogadkozik, hogy most már aztán tényleges változások lesznek. Nagyon remélem, hogy nem fogják visszatartani a politikai kockázatok. Biztatásként üzenem neki: gazdasági kockázatokkal nem kell számolnia. A hatékony preventív szemléletű ellátásra költött minden forint tízszeresen térül meg.

A teljes cikk a Válaszonline cikkében.